Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1865-04-02 / 14. szám

sen megrója abbeli hanyagságunkat, mi szerint a kerü • let rendeletét, melynél fogva „minden gyülekezet a költ­ségekhez járulni tartozik," még mind eddig életbe nem léptettük, azaz; más szavakkal: miért nem merítettünk mi is azon forrásból, a melyből a kerület kivette a maga részét ? Úgyde —ha ez kiapadt ? a minthogy T. úr szerint még az annyival kevésbé terhelt repcemelléki gyüleke­zetek „ereje és buzgósága is a legvégső fokra van a soknemü fizetések folytán juttatva." Lássa nt. úr! önnek ha magához következetes akart maradni, azt kellett volna mondani, hogy a kerület— mint a kebelebeli gyülekezetek egyetemének, s e szerint a köz financügy természetes és törvényes kezelőjének kötsles­sége az egyházmegyei külön közös szükségekről csak úgy gondoskodni, mint a központiakról, s miként Sop­ron vármegye gondoskodik a répcemelléki járás köz­szükségeiről ; ez esetben az Ián az egyházmegyéknek az igaz, hogy igen fuggeteg és alárendelt állás jutna, de legalább az osztó igazságnak elég lenne téve! De már most azt kérdem : törvényes állása lenne-e ez az egyházmegyéknek ? megfelelhetnének azok még igy is nemes hivatásoknak ? Szerintem s hiszem mind azok szerint, kiknek az autonómiáról magyar prot. értelemben tiszta fogalmok van, — nem ! Mert ez esetben csak a su­perintendentia lenne a maga körében egyedül autonom; az egyházmegyék testületi joga még csak elismerve se lenne, sőt mint megsemmisült ugy tekintethetnék; az egyházmegyei tisztviselők elvesztve minden önállósá­gokat lennének a kerületnek végrehajtó eszközei, egy szolgalelkü hivatalnok nép ; a gyülekezetek a kerület­nek netáni túlhajtásai ellenében védtelen állanának ; az egyházmegyék közös érdekeik, céljaik és szükségeik, a mennyiben az „amor iucipit ab ego," a számításból ren­desen kimaradnának; egy szóval, az egyházmegyék — leginkább a távolabbesök, sokkal kedvezőtlenebb állást foglalnának el a kerület, — mint a minőt elfoglal az a répcemelléki járá3 Sopron vármegye irányában! És T. úr, mégis tagadja, hogy nem centralista ! De biz ! ön ennél még több is. — On szerint ugyan is a kerü­let egy oly „kormány testület, melynek bár melyik ellenszegülő? tagjával alkudozására lépni erkölcsi tekin­télyének, alkotmányos rendszerünk­nek megrenditése lenn e." Mintha csak egy autokrátának ily forma feleietjét hallanám: „Mit Rebellen wird nicht unterhandelt." Még az a vasfejű Lincoln Áb­rahám úr is egészen máskép gondolkozik-ám e részben, mint ön ! Miután e szerint bebizonyítottam, hogy épen csak az a nagy téveszme, a mit T. úr állit, bevégezném ezen reá, és kétségkívül valamennyi elvbarátaira nézve nagyon is kellemetlen vitát, ha még egyre nézve nem kellene fel­világosítanom T. urat. Azt állítja ugyan is, mi szerint én megtagadtam vagy legalább kétségbe vontam vonlna „minden józan alkotmánynak azon elvét, miszerént a kissebbseg hó­dolni tartozik a többségne Ik." S én vontam volna kétségbe ezen elvet ? én azon egy­házmegyének tagja, mely a többségnek évek óta hódolt s hódol mind ez óráig, ámbár ez a többség, mint azemlékirat­ban elég világosan ki van mutatva, irányában sem méltá­nyos, sem igazságos nem volt ? én — egy tolnai lelkész,— hol a gyülekezetek ezen elvet— a mennyiben csak is ezen elvnek következetes gyakorlatban vétele mellett birják előteremteni azon T. ur emiitette 20,000 frtokat, — oly igen magokénak vallják, hogy a ki ezt kétségbe vonni vagy tagadni merné, annak meggyülne velők a baja, nem csak ha ilyen magam-féle Tiszteletes — de bárki fia lenne is, — én tagadtam volna azt! De igen is! azt tagadom, hogy egy többség akár itt, akár ott, a kisebbségtől a neki „szükséges fogalom sze­rint megillető autonomiát — a megélhetés lehetőségét, elvehesse, az egyetemre ruházván azt át; azt tagadom, s velem együtt tagadni fogja az a n. ládonyi fiókgyüleke­zet is, hogy egy kerületi többség, vagy akár egy zsinat feláldozhassa a maga egyetemes érdekei, céljai és szük­ségei tekintetéből a legkisebb falusi iskolát is; -— azt tagadom, hogy egy többség — mely nem is az egyetemes egyház, — legyen az „ultima ratio" a „summa lex azt tagadom, hogy midőn a többség oly irányt követ, mely mellett a kissebbség elévülhetetlen, természetes és tör­vény által szentesitett jogait, s a reá bizott érdekeket kockáztatva látja, ennek ne álljon jogában, ez ellen fel­szólalni, s a mennyiben felszólalása sikeretlen lenne, ügyét feljebb vinni! Igy már most talán még T. úr is be fogja látni, hogy azon szerinte „minden protestáns szellemet és jelle­met tévesztett memorandum" nem „kicsinyes helyi és anyagi érdekek miatti féltékenységnek köszöni lételét, — pedig de hogy is oly kicsinyesek azok! mert akkor mi okból ragaszkodnak önök ezen anyag még azon részéhez is, mely önöket jogosan soha sem illette, s melyet legin­kább 1857 óta tanuló ifjuságunk szellemi miveltségének kárára foglallak le ? miért borzadoznak önök oly igen at­tól a 3500 írt uj tanodai adókivetéstől, a mennyivel mi önöknél már 8 év óta aránylag többet áldozunk ? Lássa nt. úr, ily győző argumentum sokkal nagyobb hatást gya­korolna, mint az a hosszú captatio benevolentiae, amely­lyel ön a „sziizállás" bennünket kötelmeink teljesítésére oly szívesen buzdít! Ezen emlékirat továbbá nem „a ke­rület ellen régóta szított ellenségeskedésnek nyilt jele," sem valami „nagy ellenszegülés" viszketegének szülemé­nye, mint azt T. úr ráfogja: hanem „a felkoltett igazság­érzetének visszahatása, melyet az igények túlfeszite'se" rendesen előidéz ; egy szóval a tolnai egyházmegyének testületi létele, antonomiája melletti férfiasan bátor fel­szólalása, a melyért méltán megérdemelte volna s remé­nyeljük ki is érdemlendi idővel valamennyi dunántúli egyházmegyék elismerését, — talán még Trsztyenszky úrét is. Ki is midőn még azon „t ü r e 1 e m-e r é n y"-féle nem épen igen biztató reménynyújtás fejében, önnek nt. úr — annak a híres két angol férfiúnak a mult évi dec. havá­ban a sajtó-szabadság jótékonyságáról oly meggyőző ékesszólással tartott beszédeik figyelmes átolvasását ajánlani magamnak szabadságot vennék, szíves üdvözle­tem kijelentése után, bezárom soraimat önnek arany sza­vaival „gy ő z z ö n a j o b b, a mi törvényes." Schneiker Jakab varsádi lelkész.

Next

/
Oldalképek
Tartalom