Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1865-03-26 / 13. szám

mind általánosan érzett szüksége igényli, s ezért a kornak működése irányát, kijelelő feladatát képezi. Ilyen értelemben volt a dogmák képzésének kora köríil-belől az a három század, a melyben a keresztyénség az üldözésektől megszabadulva, s az államhatalommal kezetfogva az egyes szétszórt gyülekezetből magát egységes egyházzá szervezé. Ekkor érezték különösen szükségesnek nem csupán az igazgatás és közérvényü egyforma cultus által egyesíteni a gyülekezeteket, hanem az egyház hitének egységét is közös és egyetemes tantételekben, és symbolumokban is kifejezni. — Igy tartattak a dogmák megállapításával foglalkozó zsinatok. E zsinatok által szentesitett, s szerkezetükre és formájukra nézve mind e napig legtökéletesebb három úgynevezett oecumenicum symbolumban, általában a zsinatoknak minden a tanokra hozott határozataiban is egyedül és kizárólag csak dogmákat találunk. — Azaz, bennük az egyház mint testület, bizonyosságának teljes érzetében minden bizonyítás nélkül csak azt mondja meg; mik légyenek az üdvösségre szükséges igazságok, de hogy miért igazak azok, s miként kell és lehet ez igazságokat az egyes hívőknek gondolkodásukkal megérteni, s subjectiv okosságukkal öszhangzatba hozni ? erről egy szó sincs bennük. — Az egyház azokat a férfiakat, a kik philosophálásainak az eredményeiből tanait formulázta, atyáiul (patres ecclesiae) tisztelte. De még ha ezek közül valamelyiknek magán személyisége oly túlnyomó befolyást gyakorolt is a:í egyházi tanok megállapítására, minőt p. o. Augustinusé, az egyház azért biztos tapintattal tudta kiválasztani a kész eredményt az eredményező fejtegetésekből, a dogmát a philosophemától. Igy p. o. tudjuk hogy a háromság tanát különösen Augustinus értelmében állapította meg az egyház; tudjuk hogy Augustinus mily hosszas és mily speculativ fejtegetések s argumentatiok folytán jutott ez eredményre, mennyire igyekezett ez eszmét kimagyarázni és megértetni. És a Quicunque symbolumban (a legtökéletesebben a mit ismerünk), szabatosan meg van határozva az isten fogalma, s egyszerűen elmondva, hogy a személyek miben egyenlők, miben különböznek; de egyetlen argumentum, egyetlen magyarázó szócska sincs ott. Ki-ki értse és magyarázza ki magának a hogy tudja. — Awagy az eredendő bűn tanát meg épen majdnem kizárólag Augustinus fejtette ki a pelagianismus elleni vitáiban, s a zsinat határozataiban e tant dogmává emeli, kimondja, a bűn örök létét, a nélkül hogy csak érintené is e tanra vezetett, s annak értelmét megmagyarázott speculativ nézeteket. — Egy egyházi atyánál sem láthatjuk világosabban — jegyzi meg egy ujabbkori író — mint Augustinusnál, hogy — miként ő maga mondja, a zsinatoknak tanhatározatait tudományos theologiai vizsgálódásoknak kell előkészíteni, de a nélkül hogy ama határozatokba a tudományos indokolások is beléjük vitetnének. — Ilynemű bizonyításra csak a reflectáló embernek — és akkor van szüksége, midőn reflectálása folytán tárgya felől közvetlenül nem bizonyos, de nem az egyháznak, a ki mint testület, nem reflectál, s a ki a benne általánosan uralkodó kész bizonyságot fejezi ki tanaiban. Mihelyt az egyház alkotmányának, cultusának és tanainak főbb vonásait megállapitá s ekkép magát beiről szervezé; azontúl egész erővel külre irányzá munkásságát, minden áron arra törekedve, hogy az emberiséget világi életében is, jogi, s társadalmi intézményeiben és műveltségének minden rétegében keresztyénitse. Tudjuk miként az egyház e magasztos törekvésében oda jutott, hogy a barbar világgal küzdelmében maga is elvilágiasodott, kilépett a tisztán vallásos élet bensőségébői. Nevezetesen nem ugy igyekezett a társadalmat a keresztyénség szellemével áthatni, hogy csupán az igehirdetése a vallásosság terjesztése és intensiv növelése ; szóval tisztán erkölcsi ereje által gyökereztette volna meg a keresztyén eszméket a hívek lelkében mozgató életelvekül, hanem az által hogy maga is jogi hatalom ké~ pen erőlködött uralkodni az összes társadalmi élet fölött, hogy a polgárisodás minden tényezőit status politicát, művészetet, tudományt saját körébe vonni, s hatalma alá hódítani igyekezett, és e régre mind e különböző munkakörökbe beleavatkozott. A természetes körén kivül eső idegen elemeknek fölszedésével vonta be az egyház a tudományt is hivatalos munkakörébe. Ide járult még egy más körülmény. Azt mondánk, hogy az egyház már csak annál fogva sem foglalkozhatik a tudománynyal, mivel mint testület nem reflectálhat. Azonban mihelyt az egyházban a korábbi democratíai élet (melyben az egyesek énénisége a köztestületi életbe olvadt be) helyébe a monarchiai elem jutott túlsúlyra, s egyes individuumok képviselték az egyházat; a dolog természeténél fogva, mint egyes egyének, nem maradhattak ugy menten a kétely és reflexió felébredésétől, mikép az egyház mint testület. Ezért nemcsak lehető, de sőt csaknem elkerülhetetlen volt, hogy az általuk hozott tanhatározatokba egyéni nézeteikés reflexióik is becsúsztak. Es valósággal a római egyház ez idő óta formulázott tantételeinek már nincs is oly tisztán dogmai jellemük, s többnyire a már létezett dogmák magyarázatául és indokolásául akarnak szolgálni s ezért inkább theologumenák. Ilyen már p. o. a transsubstantiatio dogmája is, a mely inkább csak azt magyarázza, hogy mikép lehet jelen Krisztus az úrvacsorában (csak a módját mondja el) ; vagy legújabban Mária szeplőtlen fogantatásának dogmája, a mely Mária tiszteletét és annak eredendő-bűn nélkül születését indokolja, stb. — Igy jutott a római kath. egyház oda, hogy maga az egyház mint olyan theologizál, s a symbolumain felül lett (s mai napig is van) hivatalosan szentesitett theologiája. Természetesen ez ott is csak ugy lehető, hogy az egyház egyes tagjainak bizonyos irányban kijelölt tudományos működését adoptálta, s koronként adoptálja. — (Jellemző, hogy a róm. kath. egyház mióta a tudomány vitáiba ereszkedett, épen azon idő óta kezdte csalhatatlanságát hivatalosan deciaráin i és