Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1865-03-19 / 12. szám
let( ink biztosításának eszméje, — az érdeklett közönség ált;;l figyelemre méltatva, — avatottabbak hozzá szólását idézze elő, — mit, — ha némi részben előmozdíthatok, magamat szerencsésnek vallanám. Kelt Pozsonyban, február 23-án 1865. Draskóczy Gyula, TÁRCA. GYÁSZHIREK. Mélyen meghatva, s bizonyos nemével a tétovának ve3;.em fel tollamat közlendő egy jeles tiszttársunknak néhai FazekasGyörgy úrnak, az alsó-szabolcsi egyházmegyébe kebelezett Nagy-falu helység 44 éveken át köztisztelet s szeretetben állott lelkipásztorának folyó hó 19-én; reggeli 8 óra tájban történt tragicus halálát. Ezen ritka becsületességü, s tudományos műveltségű lelkipásztorról, — ki valóban bővebb ismertetést érdemelne — adatok hiányában csak igen keveset tudhatunk; eledet azonban arra nézve, hogy iránta elismerést s tiszteletet tápláljunk. Inkább zárkozott mint közlékeny, s mondhatni túlszerény jelleme, s talán azon tisztelet, melyet klilsŐ egyszerűségében is minden őt ismerői részéről oly nagy mértékben kiérdemelt, — tartóztatának, hogy tőle multjáról bővebben tudakozódjunk. Annyit tudunk, hogy atyja Fazekas György csehországi superintendens volt, ki magyarországi születésénél s rokoni összeköttetésénél fogva György fiját tanulás végett a sárospataki főiskolába küldötte. Itt csak hamar feltűnt a nem közönséges tehetség, s iskolai pályája végeztével az igazgatóság előbb a héber és hellen nyelvek tanítását bizta reá mint már akkor kitűnő nyelvészre ; később ped; g érdemei elismeréseül a seniorsággal jutalmazta meg. - * Még élő kortársai s ismerői szokatlan lelkesültséggel emlékeznek azon általános és példátlan tiszteletről s ragaszkodásról, melylyel a boldogult iránt -- az akkori főiskolai ifjúság viseltetett. A sok oldalú tudományos műveltséggel biró, s finom tapintatos társalgása által maga i.-ánt tiszteletet parancsolt ifjú a nagyfalui gyülekezet által 1821-ik év tavaszán ez állómásáról egyenesen rendes lelkipásztornak hivatott meg. És e megtiszteltetést el is fogadta. Itt működött ő oly sok éveken keresztül fénytelen os zajtalan, de jótékonyan, szerény hivatalában; nem mint bércről alázuhanó sebes patak, de mint csendes s beszédes tiszta csermely, mely áldást áraszt a merre habjai hömpölygenek. A fennkölt szellem nemes elégületlenségében mindig előbbre s beljebb ösztönzé a tudományok mélyére, és anyagi szegénységében is e kincstárból merítette lelke gazdagságát, a vallásból, melynek igazi apostola volt, életnyugodságát. Öröm s tiszta nyereség volt őt hallgatni legfesztelenebb házi körében is ; és a hiu önelégültség is kénytelen bevallani, hogy bár mely korcs osztálybeli tanulhatott, s örömest is tanult a görög bölcshez hasonló, mély és általános ismeretekkel ékes, e mellett páratlan humánus, valódi tiszteletes tudós lelki atyjától. De — fájdalom — az élet nem jutalmazá, sőt sujtá a hü munkást, mert az élethosszig tartott sorvasztó foglalkozás bére folytonos nélkülözés, és lélekölő kellemetlenségek hosszú sora lön. — Pár év előtt iszonyú csapás érte mint apát, — néhány hónapja csak hogy elveszte hü és gondos nőjét sötét sorsának egyedüli földeritőjét ; — és a prometheusi kínoktól zaklatott, s erős küzdelmek közt hányatott SZÍT nem bírta súlyát tovább, megtörött alatta, — s az élte végét már-már elért 74 éves ősz lelkipásztor — félek kimondani — .... öngyilkos lön lőfegyverrel végzé ki életét. Kérem ne ítéljünk elhamarkodva e rendkívüli haláleset felett ! Isten kezében van sorsunk s életünk. Mi kik ismertük a boldogultnak életviszonyait, s megtanultuk benne szeretni s tisztelni az embert: csüggeteg fővel állunk emléke felett; közelebbről tiszttársai méla borongással nézünk saját jövőnkbe, imádkozva a sorsok Istenéhez erős, tűrő, és csüggedetlen lélekért, midőn könybe merült szemekkel olvassuk koporsójáról azon sok protestáns lelkipásztorral közös sorsot,'mit egyik egyházi jelesünkkel ekként panaszolhatunk el: „A madár meleg fészket rakott, ,,0 nem építhetett kis lakot, „Hol árvája lehajtná fejét ,,Es elzenghetné bús énekét. „Megy , s nehéz szekerét utána „Tolják övéi elrongyolva." Jó Istenünk ! adj — kérünk — kifáradt hü szolgádnak csendes nyugalmat; szegény maradékain láttasd meg dolgaidat s mindenekre kiterjedő gondviselésedet! Örök béke s mindnyájunk jó emléke lebegjen a hamvadónak porai felett!!... T. Eszlár febr. 26. 1865. Sáfrány Zsigmond reform, pap. Evang. főtanodánkra nézve ez iskolai év második fele szomorúan köszöntött be. Az elsőfélévi vizsgák sikeres eredménye fölötti örömünket azon gyászos jelentés oszlatá el, hogy főiskolánk szőllőjének egyik fáradhatatlan, hazája iránti forró szerettől lángoló munkása, a magyar nemz. irodalom s történelemnek tanára Németh Sándor nincs többé. Született Győrött. 1840 óta pozsonyi lyceumi tanár s mint ilyen különösen a nemzeti nyelv mivelődésében s terjesztésében szerzett magának nagy érdemeket, dacára annak, hogy ép oly helyről gördittettek útjába roppant akadályok, honnan a derék hazafi legkevésbé várta. Munkássága közepett lepte őt meg a mult évben veszélyes torokbaj, mely majd légcsösorvadássá fajult. Csaknem egy évi szenvedés után a zordon téli idő erőtt vett a roskodozó épületen, melyben csüggedetlen s szép reményekkel tett lélek lakozott. Meghalt febr. 3 án 53-ik évében. 5. atyátlan s anyátlan árva — nagyobb részt még gyermekek — állotta zokogva körül a fáklyás menet és zene által kisért s a tanártársak és tanulók által a temető imaházaba felváltva vitt koporsót mely felett főt. Geduly Lajos sup. xir ékes nyelven mondott halotti beszédet, magmagyarázván a sz. irás e szavait : Megemlékezzetek a ti tanítóitokról!" Mélyen meghatva e sz. beszédben előadott, az elhunytról oly híven festő jellemvonások s az azokból levont tanítások és intések jelentőségétől e szavakkal távozék a résztvevők a