Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1865-03-19 / 12. szám

concret eseményekben, a megváltó élő egyéniségében, és annak tényeiben jelentetnek ki. Okoskodásokat, (raisonnement) általános reflexiókat inkább a már a kijelentés alapján alakult gyülekezetekhez irott apostoli levelekben találunk. De itt is valamint a később keletkezett János evangéliumának philosopháhísában a reflexiók főleg Krisztus személyének, és a kijelentés tényeinek magyarázatára vonatkoznak. És a vallásigazságok történetileg eredeti alakjául (a kijelentés eredeti formáiul) ama vallástények tartatnak, s az egyházban is azok ünnepeltetnek meg. — Fölebb érinténk, hogy közelebbről miért lőn szükséges az általános vallásigazságokat amaz időszerű múlékony tüneményeikből kiemelve a maguk egyetemességében is fölfogni s általános fogalmakban fejezni ki. Azonban másfelől meg ama történeti jelenségeknek a többek közölt az a nagy előnyök van, hogy mig a szabatosan formulázott tantételeket a gondolkodás változtával vagy egészen el kell hagyni, vagy teljesen átváltoztatni, az élet concret tüneményeit inkább lehet különböző oldalukról és igy kiilönbözőleg felfogni, s a belőlük felfogott eszmét uj és uj alakban kifejezni, anélkül, hogy ama tényekben nyilvánult igazságot elhagynék. Igy keletkezhettek az Istenfiu személyének, s a ker. kijelentés tényeinek különböző felfogásából származó, különböző ker. hitfelekezetek, anélkül hogy bárme-Ivik is ne amaz eseményekben ismerte volna föl a ker. élet eredeti kijelentését. Ezért mig mindegyik ker. hitfelekezet közösen a szentírást : (a miben ama tények elbeszéivék) tartja a ker. valláseszmék történeti alapforrásául, addig a kijelentés abban előadott tényeinek különböző oldalról felfogását a hitfelekezetek eltérő dogmáiban cs symbolumaiban látjuk kifejezve. Es mig a ker. egyház canonul eddigelé minden felekezeteiben megtartotta a bibliát, addig a hivők vallásos nézeteinek időhaladtával bekövetkezett átalakulásával, a valláseszmék és ker. élet változott felfogásával koronként ujabb és különböző dogmák és symbolumok keletkeztek. Innét a symbolumok az egyház hitének nem zsinórmértékei (mint a canon), hanem csupán jelvényei, nem azt mondják meg a mit hinnie kell, hanem csak megmutatják a mit hisz. Vagy a mint Twesten mondja, non imprimunt nobis credenda, sed exprimunt a nobis eredita. És illetőleg csupán azt mutatják, hogy a ker. egyház, vagy annak egyik felekezete a bibliában előadott egyes vallástényeket, s a bennük kijelentett vallásigazságokat ez idő szerint mikép érti és fogta föl. E szerint a symbolumoknak az a nagy jelentősége van, hogy az egyház tudatában élő igazságokat szabatosan formulázott általános tantételekben fejezik ki, s igy a köchit tartalmának mintegy exponensei. De épen ezért csakis addig van igazi jelentőségük és reális értékük, a mig hüven azokat az eszméket adják elő, a melyek valósággal a hivők lelkében általánosan uralkodnak, és abban a formában fejezik ki, a mely alakban azokat a gyülekezet tagjai igazakul hiszik és tudják. Mihelyt az idő haladtával, a közműveltség átalakulásaival, a közgondolkodás irányainak változtával, a hivők összeségének vallásos életnézete s képzetei is oly lényegesen átalakultak, hogy azokra a korábban formulázott tantételekben nem lehet ráismerni, akkor azon symbolum elvesztette erkölcsi vallásos jelentőségét, mert már nem a lelkekben élő hitet jelenti, nem azt, a mit a hivők egyeteme hisz, hanem csak a mit egykor hitt. Ez esetben az egyháznak joga és kötelessége hitének elveit azokat hüven visszatükröző gondolatformákban kifejezni; De ez állapot bekövetkeztéig megállapított tantételei a gyülekezetben föltétlenül érvényesek egyedül azon egyszerű oknál fogva, mert azokat a gyülekezet olyanul hiszi, mert igazságuk felől bizonyos; tehát érvényesek az egyháznak mint testületnek a tekintélyénél fogva. Ennyit előlegesen az egyházról és tanairól. Hát a tudomány ? Aristoteles találóan mondja, hogy a tudomány a csudáikozásból keletkezik, s épen azért a tudomány körében minden csudálkozás és bámulat megszűnik. Nevezetesen olyankor szoktunk csudálkozni, midőn valamely tárgy előttünk egészen idegennek tetszik, azaz saját gondolkodó okosságunktól és ismereteinktől merőben különbözőnek látjuk, s ezért nem értjük. A tudományos vizsgálódás pedig épen arra irányul, hogy a tárgyat megértsük, azaz, ismereteinkkel kellő összefüggésbe tudjuk hozni, s egyszóval a tárgyban is saját okosságunkat ismerjük föl. Mihelyt valamely tárgyat ekkép megértettünk, többé nem csudálkozunk rajta, s ezért a tudományos gondolkodás eredménye, és jelszava igazán a n i 1 admirari. De ugyan ebből következik, hogy tudományos vizsgálódás csak is akkor kezdődhetik, midőn az elmém elé ötlö tárgyakat, ugy a mint előttem feltűnnek nem találom egészen igazaknak, valódiaknak és igy bennük k é tk e d e m; más szóval midőn a között a mit saját eszemben helyesnek, okosnak ismerek, és az előttem levő tárgy között különbséget érezek. Mihelyt e különbséget érzem, azonnal szükségét érezem annak is, hogy a tárgyat saját okosságommal öszhangzásba hozzam és ez által azt a tárgyat eszem előtt igazoljam, vagy mint mondani szoktuk, annak igazságát indokolva kimutassam; s ezt eszközli épen a tudomány. Ezért szintúgy igaza van Descartesnak, midőn azt állitja, hogy a tudományos bizonyosság a kétkedéssel kezdődik. Ez áll általában a tudományos munkásságról, akármely tárgygyal foglalkozzék is az. A vallástudománynak (azon tudománynak, a melynek a vallásos hit tartalma képezi tárgyát) sem lehet egyéb célja, mint hogy a hit tartalmát gondolkodásunkkal az emiitett úton összhangzatba hozza. Következőleg a vallástudomány is csak akkor lesz szellemi szükségünk, sőt csak akkor kezdődhetik, ha a reflexió ébredésével a fölebb érintett bizonytalanság bekövetkezik, midőn azt érzem, hogy a mit a vallásos hit mond, az legalább látszólag és közvet-