Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1865-03-12 / 11. szám

másolhata:lanul. Sőt a megállapítás módja bizonyos tekintetben gyengébb érvényű mint az országgyűlési szavazások, mert a papi zsinatoknál követi utasításokról vagy valódi képviselésröl a mai fejlettebb nézetek értelmében alig ha szó is lehet. A kor szelleme mindenütt elég érett már arra, hogy nagykorúságának és szabadságának öntudatára eljusson s általában sokkal erösebb, hogysem egykori bölcsökötelékeivel még most is megkötöztetni engedhetné magát. Midőn e sorokat irom, hozza a „Bécsi Híradó" azon érdekes újdonságot, hogy Journ. de immaculé concept. az Urnák 1865-iki évében előfizetőinek bűnbocsánatot hirdetett. Tagadhatatlan, hogy a hagyományos theologia ennél kényelmesebb és jutányosabb árát már nem is köthette volna ki a hívek boldogságának, de még ily áron is hányadik embernek kell az orthodox boldogság '? Szintoly foganatlan módnak tartjuk azt is. midőn átkozódó szavakkal akarják rábírni a haladó idő szellemét, hogy mondjon le élctjogáról. Kárhoztassa bár az encyklika csalhatatlanságára támaszkodva hetvenhétszer egymásután a lelkiismeret, vallás és tan szabadságát, nevezze bár társadalmi betegségnek a különböző hitfelekezetek és állampolgárok egyenlőségét a törvény előtt, a társadalom mégis szívére tett kezekkel hetvenhétszer fogja kinyilatkoztatni, hogy ama szabadság nélkül számára nincs üdvösség s hogy ama „betegség" mellett ő a legjobb egészségben érzi magát. ,,Jaj volna Európának" úgymond a derék Wanderer. 1865. 36. sz. „jaj volna magának az egyháznak, hogyha csakugyan sikerülne a világrész központjában oly intézményeket léptetni életbe, melyek a nemzetiségek, a polgári és lelkiismeretbeli szabadság tiszteletét nem legfőbb feladatul tűzné a kormányok és államférfiak elibe. Egyházi türelmetlenség juttatta tönkre Lengyelországot s tette Oroszország zsákmányává, a dissidens-kérdés bolygatása (Anregung) által" stb. S itt alkalmilag lehetetlen azt is meg nem jegyeznem, hogy túlfelől mind e mellett mégis rendszerint a szabad vizsgálódásra törekvő prot. vallást szokták vádolni az állami nyugtalanságokért és bajokért. Legközelebb péld. a bécsi érsek ő eminentiája, egy „kenetteljes" pásztori körlevelet bocsátván ki a dec. 8. római kormány tárgyában s a korszellem emiitett legbecsesebb vívmányait „tévelygéseknek" nyilatkoztatván egyszersmind méltóztatott, hogy „mindezen istentelen tanok" (melyeknek egy nagy részét mindamellett a szabad protestantismus továbbra is dicsőséggel magáénak vallani bátorkodott) „szüleménye és következése legelőször is a birtokviszonyok és a trónok megrendülése leen d." Azonban ő eminentiája feledni látszik, hogy a birtokjog valamivel régibb magánál a szentszéknél is, s az a törvényhozás, mely azt legélesebben felfogta s legtökéletesebben kifejtette történetesen pogány. A mi pedig a fejedelmi jogok megtámadását s a trónok megrenditését illeti, hát hiszen ide vonatkozólag „köztudomáson van, hogy maga a (r. kath.) egyház a középkori királyok monarchiaí jogát tetemesen megrendítette, hogy a jezsuiták, mint Mariana és S. a királygyilkolásnak pártjára keltek (rechtfertigten) s hogy azt Ravaillac és Clement Jakab, Cromvell-lel és Robespierre-rel együtt versenyezve gyakorolták." (Wand. i. h.). Es hogyha mi mindezekért legtávolabbról sem akarjuk magát a hagyományos egyházat felelőssé tenni, viszont megkívánhatjuk, hogy afféle vádaktól, mint a bécsi érsekéi, a mai kor nemes szabadelvüsége is megkíméltessék. A szabadvizsgálódás érdekében helyén valónak láttam mindezeket ismertetésem elibe bocsátani. Attól messze állunk, hogy Straussnak, ki a történeti kézzelfogható bizonyosságon s a maga kedvenc „humanitas"án kívül semmit sem akar a vallásból meghagyni, mindenben pártjára keljünk vagyhogy vele a fődologra nézve is egyetértsünk. De annyi való, hogy könyve irodalmi nevezetesség s korunk egyik fontos jelensége, melyet ha belőle tanulni nem akarnánk is, mégsem lehet figyelem nélkül hagynunk, már csak azért sem, hogy alaphibájától annál jobban óvakodhassunk. A mü, melynek fordítása most készül, nálunk, tudtomra még kevéssé ismert, s Renan könyve után közönségünk előtt bajosan válhatik kapóssá, hacsak bizonyos kárhoztatás ennek is nagy zajjal „veszett hirét" nem költi. Most pedig lássuk magát a müvet, melynek tartalmát a következőkben, a mennyiben megállhatjuk, elsőben csak észrevételek nélkül igyekszünk közleni. Szeremlei Samu. (Folyt, köv.) BELFÖLD. A FELSŐ ZEMPLÉNI HELV. HITV. EGYHÁZMEGYE téli közgyűlését Kolbásán febr. 14-én n. t. L a k y András esperes és ngos Kazinczy András urak, elnöklete alatt tartá. A gyűlés napját megelőző estvén az egyházlátogatási jelentések olvastattak fel, melyekből a másnapi tárgyalás végett a fontosabb pontok kijelöltettek. A közgyűlés napja reggelén istenitisztelet tartatott, könyörgés végzésével t. Hajzer András s. a. újhelyi helyettes lelkész bízatott meg, — ez alkalommal jelek tétettek ki a helybeli iskola javára. — A jelen volt világi urak közül többen nem vettek részt az istenitiszteletben. A tanácskozásra kijelölt helyen egybegyűlvén n. t. esperes urunk isten segitö s megszentelő kegyelméért könyörgött, azután megösmertette a közgyűlést az egyházkerület anyagi állapotával, — szűkösök péaztárapapi- özvegy- árvatár—eredetét, növelkedését és jelen állását kimutatván, — végül a kis Hollandnak a mult nyomorteljes évben egyházunk irányában szépen tanúsított részvétét oly meleg szavakkal rajzólá, hogy sokak szemébe köny tólult.