Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1865-03-12 / 11. szám

Pá! apostol, a nép előtt tartott beszéd után következő napon, ügyének megvizsgálása végett a synedrium elé állíttatván. a kihallgatáson oly jelenetek fordulnak elő, és az apostolnak szájába oly szavak adatnak, melyek mind Pál jellemét, mind a történeti igazságot nagyon ferde világításba helyezik. Az ünnepélyes kihallgatásnak előjátéka legközelebb a mily megfoghatatlan, az apostolhoz ép annyira méltatlan. Az elbeszélés értelme szerint ugyanis Pál a főtanács előtt addigi lelkiismeretes magaviselete mellett tanúbizonyságot tesz ; e beszédre a főpap parancsára arcul üttetik, a mikor a főpapot gyalázó kifejezéssel illeti, de a törvényes Hiedelemre figyelmeztetvén, a főpap ellenében hamarjában kiszalasztott sértő szavát visszahúzza (23, 1 — 5). — Az apostolnak szelid és tii relmes jelleméhez sehogy sem illik azon sértő és gyalázó kifejezés, melyet ő az állítólagos méltatlan bántalmazás következtében a főpap ellenében kiszalasztott. Itt a főpap személyében nem magát a főpapot, hanem az egész magas tanácsot megsértette; és az apostol felől alig hihető, hogy a személyt a hivataltól meg nem különböztette volna. De engedjük meg egyelőre, hogy az apostol a iőpap elleneben sértő kifejezésre engedé magát ragadtatni — mit értsünk ez esetben az ő maga mentegetésén ? Ha ő az elnököt sértő kifejezéssel illette, akkor mindenesetre tudta azt, kihez intézi sértő szavait; mert ő neki, mint a ki rabbik lábainál növekedett fel, tudnia kellett, hogy a synedriumban az elnökséget mindig a főpap szokta vinni, s épen ezért a synedrislák előtti nyilatkozata: „Nem tudtam, atyámfiai, hogy a főpap legyen" — teljességgel nem érthető. — íme a jelenetnél olyan pontok tűnnek szemünk elé, melyek történeti úton meg nem fejthetők, s épen azért ezen botrányos jelenetnek történeti valósága ellen protestálni tartozunk, annyival inkább, mivel itt az apostolnak jelleme oly színben van föltüntetve, hogy annak valóságát csak az igazságnak rovására és az apostol igazi characterének hátrányára fogadhatnék el. Bosznái Sándor. (Folyt, köv.) „INTERKONFESSIONELLES." A ,,Pester Bote" ily cím alatt e hó 6-án egy cikket hozott, melyet jónak látunk e lap olvasóival szórolszóra közölni. A bécsi egyetem consistoriuma — igy szól a nevezett cikk — a négy tanszak összes tanáraival e következő helytartósági rendeletet közié: ,,A magyar királyi udvari kancellária a cs. k. magas államministeriumhoz intézett értesítése szerént az 1863-ik év folytán elhatározta, hogy azon Magyarországra nézve régebben fennállott rendeletek, melyeknél fogva katholikus tanulóknak evangelikus tanintézetekbe való felvétele csak a magyar királyi helytartótanács világos engedélye mellett volt megengedve, ismét kihirdettessenek, azon hozzáadással, hogy az evangelikus tanintézetektől oly katkolikusok részére kiállított éretségi bizonyítványok, kik evangelikus iskolákba törvényszerű engedély nélkül járnak, Magyarországban érvénytelenek, és az oly tanulók olyféle bizonyítványokkal sem a nyilvános katholikus tanintézetekbe fel nem vétethetők, sem éretségi — s államvizsga elé nem bocsáthatók. Egyszersmind a magyar királyi helytartóság által felterjesztett egy speciális eset folytán, a m. k. udv. kancellária inditutiva e'rzé magát az áilamministcrium közreműködéséi is igénybe venni oly célból, hogy azon szentesítéseknek, melyeket azon említett, a magyar tanulókra vonatkozó rendeletek nyertek, a magyarországon kívüli tanintézeteknél is érvény szereztessék, és az emiitett rendeletek kijátszásának hathatósan eleje vetessék. Ezen szándéknak megfelelőleg, a cs. k. egyetemi tanács magas helytartósági végzés folytán azon rendeletekről hozzáalkalmazkodás végett tudósitatik, azon hozzá -adással, hogy a magyar királyi udvari kancellária nyilatkozata szerint, a magy. k. helytartóság az emiitett kancelláriától utasitatott oly intézkedések tételére, hogy ezen túl az iskolai bizonyítványokban ugy a kiállító tanintézet konfessionalis jelleme, mint a tanulók vallása világosan kitetessék." Valóban szeretnénk azon okokat ismerni — folytatja a P. Bote — melyek a magas k. kancelláriát azon régi, az idő szelleme által rég túlszárnyalt rendeletek felelevenítésére, és azok keresztülvitele céljából az ország tartományain kivül még az államministerium közreműködésének is igénybe vételére indították. Ha a magyar evangeliomi egyház minden más elismert egyházakkal teljes egyenjogúságot követel: mellette szólnak nemcsak az észjog, de a positiv törvények is. Mielőtt Németországon a véres 30 éves háború után, a vestfáliai békében a konfessionalis egyenjogúság eszméje elismerést nyert volna, a magyarok számára már régen az előtt, még a bícsi békében meglett alapítva, hogy a protestánsok épen azon jogokat élvezik, melyeket a katholikusok, és hogy vallása végett senki ne üldöztessék. Ha a 17 és 18-ik századokban másként lett, és vallási üldözések iszonyai itt is tért találtak: ez nyilván a törvény megsértésével, s a kétoldalú szerződések megtörésével történt. A 18-ik század végén igyekezék a törvényhozás a mult hibáit jóvátenni, és azt, mit a nagy császár II. József örökre nevezetes türelmirendelete által kezdett, azt alkotmányos úton hozott, és minden kétségen felülálló érvényű törvények által folytatni. Az 179°/i-iki 26-ik t. cikk világosan a bécsi és linci békékre van alapítva. Jól tudjuk, hogy azon törv. cikk még nem tette a protestánsokat a katholikusokkal teljesen egyenjoguakká ; azt is tudjuk, hogy későbbi udvarirendeletek annak egyes pontjait a protestánsok hátrányára magyarázák, vagy annak hiányait a protestánsok szabadságát sértő módon törekedtek kipótolni. De azt is tudjuk, hogy e miatt az evangel. egyház számos repraesentatiokban terjesztő elő sérelmeit s panaszait, hogy a mondott egyházat az ország szabadelvű pártja hathatósan támogatta, hogy az egyenjogúság értelmében löbb törvény hozatott, s hogy végre az 1848 — 20-ik törv. cikk a viszálkodásnak mindenkorra véget akar vetni, a mennyiben ezen alaptételt állitá fel: ,,E hazában törvényesen bevett minden vallásíelekezetekre nézve külömbség nélkül, tökéletes egyenlőség és viszonyosság alapittatik meg."