Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1865-02-26 / 9. szám

rá az egész esemény oly nagy hatást tesz, hogy az apostolokat nemcsak házába hívja és őket megvendégeli, hanem magát minden hozzátartozóival együtt meg is keresztelteti. Másnap reggel a bírák szabadon akarják őket bocsátani, de Pál római polgárjogára hivatkozva, ezt az ajánlatot nem fogadja el, hanem követeli, hogy a bírák magok vezessék ki őket a fogságból, A fogságból való kiszabadítás az apostolok kívánsága szerint történik (16, 19-40). Ezen elbeszélésben csudáknak láncolata áll előttünk. A leirt eseményeknek mostani alakjukban kétséget kell bennünk támasztani azoknak történeti valósága felett, ha csak magunkat a legképzelhetetlenebb csodahitnek karjaiban nem akarjuk ringatni. Azonban ha ez események jelenlegi formájukban képzelhetetlenek s minden józan felfogásnak ellentmondók is, azoknak létrejövését mégis bizonyos természetesen kimagyarázható tény idézhette elő. Kötelességünk tehát az azoknak alapul szolgáló tényt, ha lehet, kimutatni, ha pedig nem lehet, azokra a minden alap nélkül származott fictió bélyegét rányomni. Feleleiül vizsgálódásunk eredménye fog szolgálni. A mi elsőben is a jövendőmondó leányt illeti, miután supranat. álláspontot nem foglalhatunk el, s nem mondhatjuk, hogy a leányban ördög, vagy nem tudom miféle gonosz szellem, még pedig a jövendőmondók classisából való, fészkelte meg magát, nincs más mód, minthogy őt szellemi betegnek tekintsük, kinek szerencsétlen állapotát annak urai nyereséges célokra felhasználták. Pál a beteg leányt megsajnálván, a benne lakozni hitt gonosz szellemet a Jézus Krisztusnak neve által belőle kiparancsolja, s az ő szavainak és személyiségének hatása természetes psychologiai úton a betegnek pillanatnyi könnyebbülését, vagy épen teljes meggyógyulását eszközölte, a mit azonban az akkori kor felfogása szerint az ördög valóságos kiűzésének tekintettek. A gyógyításnak ezen psychologiai úton lett eszközlése könnyen képzelhető, s azt minden további gondolkodás nélkül elfogadhatnánk, ha nem ismernénk írónk szokását, a kiről tudjuk, hogy önmagától költött eseményeket szokott elbeszélni, melyeknek semmi történeti alapja nincs. Az elbeszélést különben jelenlegi csudálatos alakjában semmiesetre sem fogadhatjuk el. mert az képzelhetetlen. — A leánynak urai, miután annak meggyógyittatása által jövedelmökben károsittattak, Pált és Silást a város birái elé viszik, kik őket megvesszőztetik és bebörtőnöztetik. A philippibeli törvén} hatóságnak i!y méltatlan és brutális eljárása, kivált római polgárok irányában, a római törvénykezési viszonyok meggondolása után, alig érthető, annyival kevésbé, miután az minden törvényes kihallgatás nélkül történt. Mondhatná valaki, hogy a fölzendült nép illette az apostolokat méltatlansággal, de a szöveg világos értelmének ellenére ; vagy hogy a bírák a nép ingerültsége által kényszerittettek az ilyen eljárásra. Igen, de föl lehet azt tenni egy törvényhatóságról, hogy a nép ingerültsége által törvénytelen eljárásra engedi magát ragadtatni, oly férfiak irányában, a kik semmiféle főben járó biint nem követtek el ? És gondolható az apostol felől, hogy a méltatlan bántalmazás kikerülése végett, nem vette volna római polgárjogát igénybe, midőn arra később, a mikor nem volt rá kényszerítve, oly sürgetőleg hivatkozott'? Mind ezek olyan vonások, melyek kevés valószínűségre tarthatnak igényt. — De most következik a java! könyvünk szerint az apostolok buzgó imádságára és éneklésére földrengés következik be, minek következtében csudálatos események történnek. Hogy imádság képes lenne földindulást előidézni, azt mindenki képtelenségnek fogja tartani, a kinek a természet ezen hatalmas tüneményéről egy kevés fogalma van. A természetben semmi tünemény nem áll elő a megfelelő oknak közrehatása nélkül. De hát imádság lehet oka a földrengésnek ? A földrengésnek az imádság által lett előidézése képzelhetetlen levén, amannak ez utóbbival való történetes összetalálkozását, nem pedig mint eredményét kellene fölvennünk. De e felfogásnál ismét nehézségek állanak utunkba; mert az mondatik, hogy a földrengés következtében a tömlöcnek fundamentomai megrendültek, ajtajai felnyíltak és a foglyokról a bilincsek lelhullottak. Ha az ajtók fölnyilása gondolható volna is, a mit azonban csak rettenetes földindulás idézhetett elő, és ez esetben csudálkoznunk lehet, hogy az épület romba nem dőlt, de a bilincseknek lehullása, bármi félék voltak légyen is azok, minden képzeletet fölülhalad, s azok az apostolok lábainak vagy kezeinek összezuzódása nélkül le nem hulhattak. — A tömlöctartó eljárása is igen sajátságos. 0 álmából fölserkenvén — igen valószínűleg a földrengés következtében, — mihelyt a nyitva ált ajtókat megpillantja fegyverét kivonván, megakará magát ölni. De miért ? hihetőleg azért, mert az örizete alá bízott foglyoknak elszabadulását gyanította. De miért nem nézte meg előbb, hogy a foglyok csakugyan elszabadultak-e, sőt ez esetben is mi kényszeritette őt azon kétségbeesett öngyilkolási szándékra ; hiszen ha a foglyok elszabadultak volna is, (de a mi nem történt meg, és igy a csudának célja el volt tévesztve), nem az ő hibája idézte volna azt elő, következőleg a felelőség terhe rá nem szállhatott, hanem a természetnek ama hatalmas tüneményére. 0 semmire nem gondol, hanem vakon tör saját életére! Szerencsére Pál a börtönőr boldogtalan szándékát észreveszi (a történetben ?), s erősen rákiált: ,,Ne veszesd el magad, mert mindnyájan itt vagyunk.'f Erre a tömlöcőr az apostolok lábaihoz borul, és a ki imént a foglyok netaláni elszabadulásának gondolatára magát megakará ölni, most egyszerre kötelességéről és felelősségéről megfeledkezve, az apostolokat önhatalmúlag kiszabadítja, saját házához viszi és őket megvendégeli. A börtönőrt eljárása miatt őrültnek kellene tartanunk ; de azt nem mondhatjuk, tudván, hogy tébolyodottat nem szoktak foglyok örizésével megbízni. E rendkívüli eseményeket követett reggelen a város birái, kik a megelőző nap az apostolokkal oly méltatlanul bántak, őket minden kihallgatás nélkül szabadon