Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1865-01-01 / 1. szám

nem nyertünk-e szellemi kárpótlást. Hányszor vissza nem varázsoljuk emlékünkben a régi jó időket, melyekben sok mindenféle mai terheket nem ismerve, öröm s vígság hangja veré füleinket: de nem gondolunk azon haladásra, melyet a felvilágosultság, műveltség közöttünk tett. Sok rosz napot átéltünk, de sokat is tanultunk; a nemzet ifjúi, költőies örömei eltűntek, s helyökbe a férfikor munkássága lépett, de egyszersmind a munka nyújtotta örömek. Mellőzöm itt azokat, melyek a közelebbi évek folyamán az állami s társadalmi élet terén történtek; csupán vallási egyházéletünkre akarok pár pillanatot vetni, — és részint a legközelebb lefolyt, részint a fentebbi évek tapasztalatiból kiindulva, annak képét kissé derültebb szinben feltüntetni, s jövőjére nézve némileg szebb reményeket ébreszteni. Most midőn búcsút veendők valánk egy lefolyt évtől, visszapillantók én is magyar protestáns egyházunk egy évi múltjára, számba venni akarám a főbb mozzanatokat, s kérdésbe tenni: megérdemli-e az életet, s reménylhet-e egy szebb jövőt? Első pillanatra, tagadhatlan, szomorú érzelmek futottak át. Jelen évi eseményeink prózai mezején hasztalan keresék valamely különösben kiemelkedő, eredményében dús, nagy tetteket; helyettök előmbe álltak ez év külömbféle csapásai, melyek az embereket oly egyhangúakká, közömbösekké teszik, a keblet eltompítják, ugy az örömök, mint a fájdalmak iránt. Ily nyomasztó légben talán csak elégületlenség, harag, viszálkodás születik. Másrészt feltűntek előttem nyugot egyházai, hol a vallásosság, egyháziasság, s tudományosság oly sok oldalról, oly nagyszerűen ápoltatik; hol ezek virágoztatásán fejedelmek s alattvalók, egyháziak s világiak, egyesek és társaságok terveznek, munkálkodnak, áldoznak, Hol vagy ezek mellett hazám protestáns egyháza? méltó testvére vagy-e ezeknek V... Méltó! igen. de nem oly szerencsés. Az evangyéliomi munkás hit. erő, szilárdság meg van ebben is, melyeknek a kellő mértékbeni kifejtését a körülmények ugyan nem engedék, de hogy megvannak, bizonyítják a megpróbáltatások napjai. Ismeri kiki a közelebb mult idők eseményeit, melyek közt majd iskoláink, majd egyházunk önállósága forgott veszélyben: és a keresztyén protestáns szellem nem késett ezek megrnentéseért a legnagyobb áldozatokat hozni. Ismeri kiki e lefolyt év nyomorait, azon szükséget, melyet e bőséghez szokott nemzet nagyrésze szenvedett és szenved, de ki nem látta a diadalt, melyet a keresztyén vallásos szellem nemtője e nyomorok közt ült? Midőn az emberi munka, ügyesség meghiusult, midőn ezerek álltak kétségbeesetten, éhhalállal küzdve: végig hangzott a nemzeten az Úr szava: ti mindnyájan testvérek vagytok, és tudjuk mi történt. Ez év könyöradományai sokkal nemesebb diadalt szereztek a keresztyénség által behozott magasztos humánus eszméknek, mint némely világhirü csaták, győzelmek, melyek ezek nevében vívattak ; egy kielégített éhező hálafohásza hangosabban hirdeti a keresztyén testvériség tanát, mint ezer szájhős. Vagy ha széttekintünk egyebütt vallásos életünk terén, nem találjuk-e ugyanazon keresztyén alapjellemet? Dacára a sok csapásnak, egyházaink, iskoláink szenvedtek-e hiányt, fennakadt-e valahol a rendes menetel? A keresztyén buzgóság, ha nagyokat nem teremtett is, de az akadályokon mindenütt győzedelmeskedett, söt mint e lapok, és egyéb tudósítások is bizonyiták tetemes ujabb áldozatok is hozattak, s részben ép azon vidékeken, melyek leginkább sújtva valának; s dacára a köznyomornak alig mult el nap, hogy a krónika egy vagy más nagylelkű adományt ne jegyzett volna fel; hogy valamelyik egyház, vagy iskola, vagy missio, vagy kór- árvaház stb. ne fejezte volna ki háláját. S nem kevéssé meglepő, hogy protestáns iskoláinknak épen ez évi értesitvényei jelentései általában a tanulók létszámának öregbedésérő] tanúskodnak. Ily tapasztalatok nem kissé enyhítik azon kellemetlen benyomást, melyet e lefolyt év lelkünkben hagyott; ezek ismételten meggyőznek afelől, hogy a látszólagos roszak, nem mindig valóban azok. Sokszor a méz alatt méreg rejlik, ellenben a keserűség a leghathatósabb gyógyszer. Talán ugy egyeseknek, mint a nemzetnek és egyháznak szüksége volt e sok különféle csapásra, hogy a tétlenségből felébredjen, hogy ne csak e világra s ennek örömeire — melyekbe tán nagyon is el volt merülve, — de magasabbakra, a szel-