Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-12-18 / 51. szám

hogy kerüleji gyűlésre menő esperesnek és kÖveUársának diurnumot sem adhatnak, hanem kénytelenek azok a maguk zsebéből költeni, következő mondatában már ismét azt roszalja, hogy egyházkerületünk legközelebbi közgyűlésén az egyetemes gyűlésre menendő követeinknek, jelesen az egyházi férfiaknak fuvart és napi díjt adatni határozott, s ezekre nagy súlyt fektetve azt kérdi „mit szóltok ti ehhez zólyomi és bánáti testvérek." Ugy tartjuk a megkérdett zólyomi és bánáti hitrokonok azt fognák mondani „tolnai testvérek ! a legkisebb család sem képes háztartását költség nélkül vezetni, ugy a ti nagy terjelmü megyétek sem felelhet meg ennélkül rendeltetésének, épen azért égető szükség nálatok is életbeléptetni azon egyházi törvényeinken alapuló rendeletét a kerületnek, mely szerint minden gyülekezet a költségekhez járulni köteles. Ha azonban ti elég gyengék voltatok, mint ezt az értekező nt. úr is bevallja, hogy nem találkozott még elég bátor férfiú, ki a nehézségekkel szembe mert volna szállani, akkor vélkeztessétek azokat, kiket bizalmatok az ügyek vezetésével megbízott, s ne róvjátok fei a kerületnek, hogy házi ügyetekbe nem avatkozott." Valamint ne hibáztassák önök a kerületet, az egyetemes gyűlésre küldött egyházi követek napi díjazásáért, miután tolnai esperesség diurnum nélküli követeinek terheltetéséért épen értekező nt. úr oly érzékeny panaszt emel. Mély szomorúsággal borítja el az egyházát szerető lelket, hogy az úgynevezett tolnai ellenzék, annyi idő óta már nem bir ezen igen kicsinyes anyagi vitákból kibontakozni, s állhatatosan törekszik elvonni tolnai népünk által a kerület szükségeinek fedezésére beszolgáltatandó filléreket, holott pedig azon hitrokonaink ezt tőle alig kívánják. Mert ugy vagyunk meggyőződve, hogy az a nép, mely vallásának oltárára ezreket áldozni kész, az kötelességszerű filléreit egyházától megvonni nem akarhatja. Minő buzgóság lelkesili tolnai hitrokonainkat, elég fényes példa arra nt. Sch. űr saját gyülekezete, mely legközelebbi időben építési célokra közel 20,000 frtot áldozott. S az ily példák Tolnába n nem állanak egyesleg. Sajátságos midőn a szomorú kilátásban levő szakadás vádját nt. úr a kerületre háritni törekszik. Uraim! a tolnai emlékirat az elszakadási szándékot oly világosan fejtegeti, hogy e tervet nem is szükség gyanítani, ez abból hangosan kikiált. Midőn nt. Sch. űr a magyarhoni autonom egyházegyetemre hivatkozik, mely őket nem fogná kizárni, a szakadás tervét leplezte le. Azonban talán nem tévedünk midőn azt hisszük, hogy magyar prot. egyházegyetemünk csak addig fogná a tolnai esperességet az öveihez számítani, mig az jelen állásában autonom szerkezetünknek tagja maradand, mely szervezetet megbontani valamint a legközelebbi időkben nem volt hajlandó, ugy jövőben is arra késznek nehezen ajánlkozik, mert megbontása lenne az ős alkotmányunk erős várának. Egyébaránt történjék bármi, a kerület tisztán áll, sem jegyzökönyveiben sem hivatalos okirataiban nem olvasható sehol, hogy tolnai esperességét kebeléből kizárni akarná. Mind azon felhozott vádak tehát ugy .tekintendők, mint a.szakadás útjának egyengetöi. Lelkem elsetélül, midőn az elszakadásra gondolok. Lehet, hogy lesznek, kik az elszakadáson örülni fognak, és segédkezet is nyújtanak a másfél százados kapocs szétszaggatásához, azonban előttünk áll a mult gyászos intésével, mely fennen hirdeti az irás ama tételét: „minden ház, mely maga ellen meghasonlik elpusztul." Semmisem könnyebb, mint a megoszlott erőket legyőzni! Azért jól meggondolják, kiknek ezen szakadás kedvenc rögeszméjük, hogy a kerület állani fog Tolna elszakadása után is, de mikép fog megállani Tolna, ha ismét majd bekövetkeznek azon borús napok, melyek időszakonként megszoktak érkezni egyházunkra, mikor a veszély napjaiban majdnem kizárólag csak az egyházi elemre támaszkodhaték ? Szeretett testvéreink, tolnai lelkészek! vallásosságtok, törvény iránti tiszteletetek vezesse vissza a r e n d medréből szenvedélyesség árjától kiszorított egyetértés folyamát. Jöjjetek minél számosabban kerületi gyűléseinkre, hogy a titeket megillető befolyást érvényesítsétek. Töltsétek be minden magyarhoni protestánsnak azon elutasithatatlan feladatát, miszerint egyháza ügyeiben résztvenni vallásos kötelsessége, mitől ha távol tartanátok magatokat, ellankad az egyház iránti szeretet, meglazul az intézményeink iránti bizalom, pedig a kik ezekben nem elég erősek, azok a hit gyökerén lassan ugyan de annál biztosabb pusztítással rágódó feregnek — a gyanúsításnak esnek könnyen áldozatul. A gyanúsításnak leghatalmasabb gyógyszere a meggyőződés, ezt pedig legbiztosabban megszerezni csak egyéni tapasztalásunk által lehet. Autonom egyházunkból kilépett s hárornszázados múltjával szakított egyháztöredék úgyis égető seb egyházegyetemünk testén, mely ezt folytonos lázas nyughatatlanságban tartja; de ha ellenségeink üldöznek, ezek csapásai ellen fel vagyunk vértezve őseinktől öröklött vallásunk iránti hűség által, s az ellenünk intézett vágások nem rendítenek, azonban Caesárnak nem fájt annyira a tör döfése, mint annak tudata, hogy azt Brutus verte keblébe. Es most lelépek e küzdtérröl, kijelentve, jöjjön bár honnan ez ügybeni felszólalás, ezen a földszínéről felemelkedni nem képes igenis anyagias küzdhomokra többé leszállani nem fogok. Minthogy pedig nagytiszteletü testvérem, a tolnai ellenzék nevében nyújtja felém jobbját, a felém nyújtott jobbot üdvözlöm, s örömmel ragadom meg. De vigyázzunk, hogy az oly jó hangzású ellenzék nevet és szerepet, össze ne tévesszük az ellenszegüléssel. Mert valamint a józan ellenzék szükséges söt éltető eleme minden alkotmányos testületnek, ugy az ellenszegülés aláássa a rendet, törvényt, békés egyetértést, melyre pedig annyi oldalról üldözött egyházunknak oly nagy szüksége van. Fogadja kegyed nt. úr meleg üdvözletem mellett jobbomat, legyen e kézadás bizalmas kézfogása az egymást őszintén szerető testvéreknek. Béke velünk! N. Geresd nov. 17-én Trsztyenszky Gyula.