Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1864-11-27 / 48. szám
összes egyházak s iskolák kül- s beléletéröl nagyon híven tükrözött előterjesztéséből volt szerencsém hallani — ha ép nem ezen szavakkal is — ily értelmű nyilatkozatot: „a népiskolai életben örvendetes haladás tapasztalható, ha bár itt-ott még vannak tanárok, kik magas hivatásuk célját fel nem fogva nem haladnak a korral." — Ezen elnöki nyilatkozatból én azt vettem ki, hogy csekélyebb a rosz, és több a jó. — Hivatkozom egyik körlelkész úrra — ez pedig lelkiismeretes dolognak tartja az iskolák állásáról! vélemény adást — ki, az egyházmegyére tett közelebbi jelentésében örvendetes haladását tárja fel körebeli iskoláinak, — ki, a több jeles, dicséretes cálculussal tisztelt tanitók közt, egynek ily cálculust is jegyzett be az iskolajegyzőkönyvébe : „a közvizsga eredményéül örömmel jegyezhetem fel, hogy az egyetemes tantervet életbelép -tetni törekvő tanitói értekezletünk által kiszabott tantárgyakat, a mennyire csak lehető volt, foganatosította, még pedig kitünöleg foganatosította." — De hivatkozni merek az egész egyh.megyebeli t. körlelkész urakra, és jóhiszemmel vagyok, hogy nem állithatják, hogy a körükbeli tanárok nagyobb része a semmit tevés lomha párnáján andalogna. Ezek szerint nem való A-n a k em e mondása „tisztelet a csekély kivételnek." Nem tagadom én , hogy vannak még olyan tanítók — de nemcsak itt, hanem hazaszerte más hjelyeken is — kik az iskolaszoba enyhében sine cura commodizálják keresztül az életet, s kiknek könyvtárát a kulacs helyettesíti : de hála a kor szellemének már igen csekély számmal. De hát hol azon hivatal, sors, állapot, melynek selejtesei ne volnának ? Bocsánat, ha merem kérdezni: a t. c. lelkész urak mindnyájan Pál apostol képmásai e ? Nincsenek e olyanok kik a jelenkor elöhaladottságálól messze maradva, szinte nem értik magas hivatásuk hangoztató módszerét, és csak a syllabizálással bibelödnek ? s csoda e ha itt az iskola is pang, mert a hátulsó kerék, rendesen az első nyomában szokott menni: még is többnyire az ilyen jó urak — hogy valami életjelét mutassák létezésüknek — kongatják a szegény tanitók feje felett a halálharangot! Megfordultam én is egyszer másszor a szomszéd egyházmegyékben, s nem mulasztám el itt ott megtekinteni az iskolák állását: bizonynyal mondom, hogy általán semmi előnyt sem tapasztaltam a somogyi iskolák felett, és még sem olvastam róluk a lapokban annyi kárhoztató Ítéletet, mint innen. Honnét e kimélet? Mert nincsenek ott oly bezárt A. és nyitott /\ háromszegek; hanem igen is vannak lelkesítő Trsztyenszky-k s többek-mások. Előre látja A úr, hogy ha mi kipusztulunk, a következő sem a nyomra következő, s ennek okát részint a praeparandia hiányában, részint a körlelkészek hanyagságában keresi. Nem ott uram nem! vannak jeles tanitók, kik soha praeparandiát nem láttak, — s vannak kik hírneves praeparandiából jöttek ki, mégis csak nyavalyognak, egészen soha magukat ki nem nöhetik, s csak daraboknak maradnak; a körlelkészek pedig tudtommal mindenütt híven teszik teendőjüket, s belátják a tanitó s tanítás útjában álló akadályok temérdekségét: másutt sokhelyütt van ennek'oka, de azt A addig észre nem veszi — pedig már számtalanszor elmondatott — mig mások szemében a szálkát piszkálja, a magáéban a gerendát nem látja. Ennyit megjegyezni tanitói becsületünk érdekében, ugy hiszem nem szerénytelenség. Bokor Sándor-KÖNYVISMERTETÉS. Magyarország története kapcsolatban az általános történelem legfőbb vonásaival. Népiskolák számára irták Ballagi Károly és Na gy László képezdei tanárok. Második kiadás. Pest. 1865. Ha egy iskolai tankönyv nálunk, mondhatni egy év alatt második kiadást ér, az mindenesetre életrevalóságának jele, s ha egy különben is használható tankönyvnek második kiadását a szerző arra használja fel, hogy azt célszerű javításokkal még használhatóbbá tegye, az mindenesetre méltánylást érdemlő dolog. Ez történt a fenn cimzett munkával. Az irodalomnak ha nem is leghálátlanabb, de bizonynyal nem a legkönnyebb ága a népiskolai irodalom. Az irónak sehol sem kell tárgyára és az irályra nagyobb gondot fordítania mint itt. Mit és mennyit adjon s hogyan adja azt? azaz a helyes megválasztás és célszerű feldolgozás nagyon lényeges kellékek. Épen ezért kérem az olvasót, hogy ne ütődjék meg, ha én, kinek soha érintkezésem sem volt a népiskolai irodalommal, ajánlom a fenn cimzett munkát. Ugy hiszem megtudom ítélni, ha az eseményekből azok vannak-e kiválasztva, melyek a legfontosabbak, s eredményeik által a korra nézve legnevezetesebbek. Ahhoz is hozzá tudok szólani, ha vájjon amaz eseményeket szerzők helyesen fogták-e fel? s helyesen reprodukálták-e ? ha az mit mondanak jellemző-e a korra és emberekre, s nincs-e a gyermek felfogása fölött? S e szempontokból a Ballagi és Nagy munkájáról csak dicséretest mondhatok. De e munkát még egy más szempont is igen ajánlatossá teszi. A munka tulajdonkép négy részből áll: 1. Nevezetesebb népek az ó-korból. 2. Magyarország. 3. Erdély. 4. Főbb események az általános történelemből. Az olvasó láthatja, hogy itt három olyan dolog van, melyet a népiskolák számára irt többi magyar történetben híjában keres : az 1, 3 és 4 szám alatt felemiitett rajzok. Szükségtelen is talán ezek célszerűségét indokolni: a népiskolai növendék a magyar történetek előtt tanul bibliai történeteket, s öszszes tudása ugy szólva ezekre szorittatik. De nem helyes-e tudatni vele, hogy a zsidókon s magyarokon kivül más népeknek is van igen érdekes története, melynek amazokkal sokszoros érintkezési pontja volt, s főként nem szükséges e magáról Erdélyről is többet tudnia, mint a mennyi azon érintkezési pontokban, hol a magyarországival találkozik, elmondható? snem helyes-e a gyermek ismereteinek láthatárát ily módon is szélesíteni ?
