Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-01-31 / 5. szám

egyezetük mellett is nevezetesen különböznek abban, hogy a szépmti a képzelem segélyével megfelelő érzéki alakban, és ezen átláttatja az eszmét; a tudományos mü pedig csupán a gondolkodás körében marad, s nem a képzetemhez, hanem az észhez szól, nem meghatni, hanem meggyőzni törekszik, s innét főereje a bizonyításban van. — A szépmü elbájolva, ellenállhatlanul s mintegy észrevétlenül hódit meg bennünket, magunk sem tudjuk hogyan és miáltal"? A tudományos műnek pedig fő feladata, hogy feltárja a titkot s nyilván kimutassa az eszmét, lehántván arról minden burkot, a mi egyfelől szemlélteti ugyan, de másfelől el is fedezi az eszmét stb. Ezentúl vizsgálja az eszme ,,küljelenségének rendszerességét— a ,jelenség, vagyis a külvalóság hézagosságát, s az ebből folyó zűrzavart;" — „a helyi rendszert," — a jelenség tévetegség kiegyenlítését; — „az egyetlent;" és végül a külső jelenségek világának változataiban és látszatos hézagosságában, zűrzavarában is önmagával mindig egyenlőül maradó, öszhangzó eszmét, mint rendszerek rendszerét mutatja föl. „Ugyanis, miután a tiszta ész, vagyis az eszme, a a benne gyökeredzett, s azért belőle kikövetkezett gondolat határozatokban, (és igy saját bensŐségében) egész rendszerét kifejtette; szükségképpen kül valóságra is kell jutnia, tehát oly létre kell jutnia, a melyben valósága ne legyen többé csupán gondolt. Igen természetesen, mert hiszen a kifejlett bensöség, voltaképen már külsőség (legalább annak kezdete). Az eszme e külvalóságra a természetben jut el. Ámde a térinészetnek is, mint a tiszta észből keletkezett, és a gondolat külvalóságát képező létnek, oda kell emelkednie, hogy önmagából ismét gondolatot szülni, — gondolkodni birjon. Ez történik a gondolkodó szellem világában a melyre tehát a természet szükségkép utal, nem mint szülöttjére, hanem inkább mint teremtő alapjára. Ekkép az ész e három körének, (t. i. a tiszta észvagyis a gondolat-, a természet-, és a szellem-, világának) mindegyike eszmeileg a másikat is magában foglalja (mindegyik alapjában ugyanazon észnek levén sajátlagos köre) és igy mindegyik magában egy észszerű teljességet vagyis rendszert képez. Következőleg az észszerüséget egész teljességében mint a gondolatnak, a természetnek, és a szellemnek rendszerei által alkotott nagy rendszert kell fölfognunk. Mivel mind a természet, mind a szellem világának a tiszta ész képezi elvont előfeltételét (levén az észnek amaz a külsőségben, emez pedi^ a külsőségben és magánál maradó léte,) ez az oka, hogy mind a természet — mind a szellem-világáról való tudomány is észtan, logika, csakhogy nem t i s z t a é s z t a n , hanem amaz physologia, emez pneumatologia, ismertetvén a logost, vagy eszmét amaz a physis-, ez a pneuma világán belől létezésében. — De más oldalról viszont csupán a gondolat, s illetőleg a gondolkodás elemében élő tiszta ész is, létezhetése végett ép ugy feltételezi s igényli az öt megtestesitő, s illetőleg külső létezésre juttató természetet, mint e természetet megteremtő, sőt mint gondolatot gondoló szellemet. — A közvetítés tehát kölcsönös. Az észnek egyik köre sem lehető a másik nélkül. A tiszta vagyis gondolt ész, lehetetlen az öl megtestitö természet-, és azon szellem nélkül, a melynek gondolkodásában születik meg egyedül a gondolatvilág. Hasonlóul a természet is lehetetlen egyrészről azon eszme nélkül, a melynek megtestesülése, s más részről azon teremtő szellem nélkül, a mely az eszmét gondolja, és benne megtestesíti. Végre a gondolkodó szellem is ép oly lehetetlen a gondolat- mint az ezt megtestesítő természet nélkül. Hisz a gondotatot gondolnia, — s illetőleg mint véges szellemnek reproducalnia kell, a természetet pedig mint véges szellemnek kiindulásul használnia, — mint absolut szellemnek pedig megteremtenie szükség. Az eszme fogalmának a mi gondolkodásunkban való kifejlődésében első, — s igy legalsó — a tiszta ész köre. De mivel a gondolat körében levő tiszta ész csak a gondolkodó szellem által Jehetö, valamint a külsővé lett ész, vagy is a természet is, csak ama gondolatot gondoló és külsővé tevő szellem müvéül lehető és gondolható, ezért valósággal első az absolut szellem, a gondolat és természet világának ím e teremtő alapja. Az idő folyamában létrejövő, s az által véges, — természethez kötött szellem létezhetésének igaz, hogy egy részről e természet képezi feltételét, de más részről e természet is amaz absolut szellem teremtményeül létezhetik csak, a melynek világa azon tiszta ész is, a mit az emberi szellemnek lehetöen reproducalnia kell. Ekkép és ily eredménynyel végezi szerző vizsgáló- ' dásait. Müvének utolsó része, az „eszmetan," nem csak azon újdonságánál fogva, hogy irodalmunkban e nemben eddigelé első és egyetlen, hanem tartalmánál, és a tartalom kivitelénél fogva is oly megragadóan érdekes, hogy a t. olvasóknak kedvesebb szolgálatot véltem tenni, az által hogy a mü fölötti reflexiók, és száraz boncolás helyett, a kitűnőbb, s a többiveli egybefüggés nélkül is érthetőbb mozzanatokat kiemelve közlöm. Ugy vélvén, hogy igy világosabban nyújthatok tájékozást a mü tartalma és iránya felöl. A tartalom e rövid fölmutatásából, a fejtegetett tárgyak ez egyszerű elsorolásából is láthatja a szakértő olvasó, hogy szerző semmit sem mellőzött el figyelmetlenül, szerzőnek nyomon Járó világos gondolkodása elég szabatosan következteti ki egyik tárgyat a másikból, s a tartalomnak szabatos, egymásból folyó kifejtése, s ebből származó tiszta berendezése elég átlátszóvá teszi, az egyébként elég bonyolodott tárgyat. — Különösen látni fogja a figyelmes olvasó, szerzőnek azon -— mindkét munkát jellemző — törekvését, hogy egy — tán az olvasó által alig észreveendö — kérdés fölött sem síklik át könnyedén, hanem szándékosan önmaga emeli ki a nehézségeket, s ha nem sikerül is tán kellően megoldania, de legalább figyelmet költ irántuk, igen helyesen vélvén, hogy a nehézségek