Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-11-13 / 46. szám

! an helyén vala egy nyelvészeti tekintélyünk amaz intése : „tanulni, nem csinálni kell nyelvünket." — Ennyit a csináltságról. — Kicsinyes dolog, de mivel már a biráló megbotránkozott azon, hogy az előszóban ott, hol egyenesen a könyvbe szánt dolgozatok, névszerint „fordításiak" érintetnek, mért van ezek elé e megszorító szó „jobbára" vetve: megjegyezzük, hogy e szó bizonyosan figyelem jele kiván lenni egy eredeti versmíí iránt, mely a gyűjteményben az alatta levő jegyzettel együtt (épen nem csoda) elkeriilé a biráló figyelmét. — Szóval: sokszoros félreértés, melytől a biráló megkíméli magát és mást, ha arra gondol, miszerint Dlh. tisztán gyüjtöiil s nem irói igénynyel lépett föl, s mint olyan, feladatul jelen esetben nem érezheté általánosságban vagy irálytani leckét tartani, vagy tekintet nélkül az olvasmányok nyelvére az olvasókönyvek irályi s egyéb kellékeiről tüzetesen elmélkedni; hanem igenis néhány szóval csak azon szükségeket, melyek a nevezett osztályok számára szerkesztendő olvasókönyvtől kielégitendök, s egyszersmind azon nehézségeket megütni, melyeklyekkel ily magyar olvasókönyvnek szerkesztése — különösen a nyelv tekintetében — találkozik. — Ám legyen mind ezen félreértetés az előszó „sapienti stb.-féle rövidségének (ha tetszik, szabatosság hiányának) rovására irva. De utóvégre, ha merőben megállhatót mondott volna is K. D. űr az előszó ellen : mindez nem illetne a szerkesztmény célszerű voltál, melyet hogy K. D. úr maga sem tagad, föntebb idézett szavaiból kitetszik. Mi már azon szemes szorgalmat illeti, melylyel biráló úr néhány rövidebb fordítást elemez, hogy bennük némely szólásfonnák akár szabatossági, akár magyarsági hiányait kimutogassa, — azt mi teljes elismerésben részesítjük. Csakhogy a föntebb mondottakból kiértheté, miszerint abbeli föltevését, melyből elemzési szorgalma az érdekeltséget látszik nyerni, mintha t. i. ez elemzett kis darabok a szerzőtől Írattak, s úgyszólván az ö mértékadó mutatványai volnának, mi szintén tévesnek tudjuk. (Föntebb már utalánk a nyomtatott fordításra, melyből az elemzett Schmid Kristóf-féle beszélykék átvétettek). Igaz, hogy Dlh. úr vagy nem győzte, vagy a szerzői jog iránti figyelemből átállotta kíméletlenül kijavítani eme, mint látszik, csakis tartalmukért fölvett kis forditmányokat; de az is észrevehető, miszerint neki ezekről a germaniszmusok öregéi csakugyan veregetni kellett, külömben pl. az „almával, körtével, szilvával" féle helynek, melyet Dlh. szerkesztményéböl maga biráló űr idéz, a forrásul szolgált nyomtatványban Dem felelne meg következő germaniszmus : „almák, körték, szilvák." — Mi pedig a „Tavaszi reggel" cimü dalocskáról mondott kedvezőtlen ítéletet illeti, azt mi nem osztjuk ; sőt ugy találjuk, hogy jó nyelv, gyermekded hang, az egyszerű gondolatoknak szinte szemléltető előadása és a verstani csínokra fordított meglehetős gond (a nélkül hogy a Gy.-féle fordítás előnyére tett párvonalozásnak ezzel ellentmondanánk), egy színvonalra helyzik sok más igénytelen versecskével, melyek iiyféle olvasókönyvben megtámadatlanul foglalnak helyet. — A hangugratós „hallnám" (hallanám helyett) jogosultságát Petőfinél kérhette ki. (lásd a Végszóban: ,,ki tudja, hogy ha hallnád.") — A „rézs" jelző merészen tétetik, de tán érthetöleg rézsentes helyett, kétségtelenül a természeti okra mutatólag, mely szerint a rézsutt Ievetődö napsugarak idézik elő reggel az ablakkal szemközti szobafalon rezgő napképet. Hogy „mitse hallál"-ban sem helyett se van hiányjellel használva, az ily versben komoly megrovás tárgya alig lehet, nemcsak, mert azzal a versmértéknek nyujtatik oly kedvezmény, melyet a nép mindennapi kiejtése ment, hanem annyiból sem, hogy a kitett hiányjel figyelmezteti a kis olvasót egy elhagyott betűre, melyet kitalálnia nem nehéz. Sőt az elemzésben kicsinyesig ment bírálónak tán e szabályos lejtelmu trochaeus-soron : „De te alvál mitse hallál," feltűnhetett volna az akkint létesült játék is, hogy alap és következés itt közép- és végrim hangjában kerülnek együvé. Nem gondolnók, hogy valaki komolyan roszalná e ciinet: „Tavaszi reggel," s ha mégis, ugy megengesztelheti öt az, [hogy hisz a versecske szövegében ott áll e rövidebb kifejezés : ,,tavasz-reg." Azt pedig, hogy a szerkesztmény hasonlithatlanul nagyobb tömegét, (mondhatnók, kevés híján egészét) képző darabok ellen magyarság s általában irály tekintetéből kifogást K. D. úr sem tett, — föntebb idézett méltányló Ítélete bizonyítja. Mi tehát az olvasókönyvet nemcsak mint használhatót, hanem mint sok előnyökkel birót mutatván be, jövőre, a mellett, hogy minden alapos észrevételnek Dlh. úr részéről történendő lelkiismeretes felhasználásáról bizonyosak vagyunk, a szerkesztmény elrendezését illetőleg azt reméljük, hogy a Mozarttól kedvelt s alsóbb osztályaink magyar olvasókönyveiben eddigelé általánosan divatozó egyv el eges müsorozat ellenében ö elsőbbséget adand azon módnak, mely az algymnasiumra szóló olvasmányokat is már, olyképen mint pl. Oltroggénál- találjuk, münemek szerint csoportosítja. Breznyik János és Tatay István. —NS-Oo KÖNYVISMERTETÉS. FIGYELMET ÉRDEMLŐ egyház- s irodalomtörténelmi m onographia. (Folytatás.) I. B)ATeleki könyvtárban lévő könyvek. 1. B á t a i György Meta electorum : Választottak tárgya, mellyre minden buzgó lelkű és ídvességet kívánó embernek kell czélozni, Predikatiokba foglalva Szebenben 1666. 8-r. B á t a i Gy. — mint Bod Péter a „Magyar Athenásban" irja (29 1.) elébb a kolozsvári iskolában rector volt, azután az ottani ekklézsiában pap, s idővel Zilahra