Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-11-06 / 45. szám

lalta magára, melyben ugyszólva, úttörőnek kellett lennie. Az a historicust és bibliographust, nem kevésbé mint a theologust egyaránt érdekli, ily könyvből az egyházi, mint világi rend sokat tanulhat. Hogy a buzgó t. szerző úr egy üy vállalat nehézségeitől vissza nem rettent, legyen elég csak azon egy körülményt emlitni, miszerint bár a magyar protestáns egyház történelmének megírására kívántató nyomtatott kútfők is számosak, s azok bizonyosan a két magyar haza egyik könyvtárában is mind fel nem találtatnak, de több helyen s különböző könyvgyűjteményekben szétszórva vannak, s igy a hozzájok jutás sok bajjal és fáradsággal van összekötve, az érdemes iró ezeken kivül még a kéziratban lévő kútfők használását is igéri. Ismétlem: én a szóban forgó könyvet bírálni nem akarom, azt alaposan csak egy oly tudós teheti, ki az abban képviselt fenemiitett három tudományban, historiabibliographia- és theologiában egyaránt jártas ; igénytelen célom, a t. c. közönség figyelmét ezen korszerű műre főkép történelmi s bibliographiai tekintetben felhívni, s ezen az űton kimutatni és mintegy láthatóvá tenni, hogy ilynemű munkának közrebocsátása egyaránt a történelem és bibliographia gyarapítására szolgál. A munka bevezetésében szerző úr előadja e 1 s őben: a honi egyházi szónoklat legrégibb nyomait a hitújítás előtt, tehát még a kathol. időből, s a debreceni legendás könyvből „szent Borbála asszonyról" egy mutatványt is közleni szükségesnek vélte, — miben — ha szabad ez észrevételt tenni, — inkább a nemzetiség iránti buzgalmat, mint a protestáns szónoklat szükségét tartotta szeme előtt, — továbbá : az egyházi szónoklatot fejlesztő és gátló körülményeket a 16-d. század első felében, végre: az első magyar reformátorokat, mint hitszónokokat ismerteti. Munkájának első kötete két korszakot foglal magában : 1. Huszár Gáltól Geleji Katona Istvánig, 1557—1649.) 2. Medgyesi Páltól, Pápai Páriz F e r e n c i g 1649—1716.) tehát a 18-d. század elejéig. — Az utóbb említett nagy-enyedi híres orvos és tanár, több jeles munkák, főkép egy ma is becses „Latinmagyar Szótáru

szerzője, inkább P á r i z-P á p a i n a k iratik, bár némely munkáin láttam nevét ugy nyomatva, mint a t. szerző úr azt irja. A szóban forgó munkában prof. t. Tóth Mihály úr az első, mindössze 7 általa úgynevezett „magyar reformátoron" kivül, (ezek: Dévai Bíró Mátyás, Ozorai Imre, B a t i z i András, E r d ő * i vagy Sylvester János, Kálmáncsehi Sánta Márton, S z t á r a i Mihály ,és Szegedi Kis István), még 29, tehát mindössze 36 protestáns egyházi szónoknak tevékenységét és munkáit főkép homiletikai szempontból ismerteti, egyszersmind előrebocsátja az illetőnek életrajzát kapcsolatban némely érdekes történelmi jegyzések- és adatokkal. Szerző úr ez utolsók közléseben a hely szűke által volt gátolva, mivel arra kellett ügyelnie, hogy könyvének terjedelme azt drágábbá ne tegye. A ki a mondott életrajzokat s azokba beszőtt történelmi jegyzéseket elolvassa, kétségenkiviil meggyőződik, hogy a magyar protestáns szónoklat történelmi multjával foglalkozás valóban érdekes, de fáradságos, egyszersmind a hazai világi, mint egyházi história gazdagítása tekintetéből-; is hasznos és korszerű vállalat. A szóban forgó munka olvasóit bátor vagyok különösen figyelmeztetni, annak végén 172—175. 1. álló „Visszapillantásra," melyben szerző úr könyvét, úgyszólván, maga ismerteti, s a mi szolgálatot azzal a tudománynak „egyháztörténelmi szempontból" „homiletikai tekintet ben" végre „az irodalom történetére nézve" tett, bár röviden, de világosan előadja, sőt kimutatja Szívesen s a legjobb indulattal teljesítem annál fogva gyenge erőmhöz képest az érdemes szerző úrtól az „Előszóban" kifejezett kivánatát s előbb néhány, a 16 és 17-dj századbeli, s általa nem emiitett protestáns hitszónok munkáit felhozom, valamint továbbá az ily munkákból kiszedett némely adatokat, mint a honi egyház.történelem még sok tekintetben kopár mezején, ugyszólva pár nap alatt tőlem tett tarlózást a t. c. olvasóknak bemutatni kedves kötelességemnek ismerem, s az/.al egyszersmind valamint az érdemes szerző úr iránti nagyrabecsülésemet akarom kifejezni, épen ugy bizonyságát vélem adni, hogy munkáját nagy részvéttel forgattam keresztül, s azt a hazai protestáns egyház minden barátainak méltó figyelmébe ajánlam. Nem mellőzhetem azonban a tudós szerző úrnak egy különösen hangsúlyozott nézete ellen felszólalni, s ha szabad mondani, némileg tiltakozni, midőn az előszóban (V. VI. 1.) az ifjú hitszónokokat felhívja, a 16. és 17. századbeli prot. egyházi szónoklatoknak mint kútfőknek tanulmányozására, mely úton „a n e mzet geniusát visszatükröző példák után indulva, bár szerényebb, de eredeti dolgozataikkal az értelem, érzelem és akarat egységét hallgatóik között inkább előidézik, mintha más idegen nemzet külömben remek egyházszónoklatait fordítanák 1 e.u Igen helyesen köti szerző úr az ifjú papok szívére, hogy eredeti dolgozatokkal lépjenek fel a szószékbe, de Isten mentsen azért, hogy az eredetiséget a 16. és 17-d. századbeli prot. szónoklatok után indulásban, s azoknak mintául vételében keressék. Bocsásson-meg nekem a tudós pnofessor úr, az említett magyar protestáns szónoklatok legnagyobb részben nem a nemzet geniusát visszatükröző példák, de külföldről behozott, tehát idegen vallásos nézeteket és irányt terjesztettek hazánkban, behozták ide a 16. és 17-d. században, — midőn a protestantismus vérig üldöztetve, ama örök törvény szerint, hogy hatás ellenkezést idézloő, szónokaink túlnyomólag polemicus irányt követtek,