Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-10-30 / 44. szám

ki kárhoztatna ha az éjjel sötét árnyékai a homályos napot még sötétebbé változtatják. Oh miért nem tudunk feledni ? az eszmék bukása vagy sülyedéséni fájdalmainkat miért nem csillapítja le a keserű igazság, hogy igy történt, vagy mint a római költő magát kifejezi: Sic fata tulerunt, Nem, nem, az eszmék életében van a mi életünk, bukásában ideiglenes bukásunk, melyre közönyösek nem lehetünk. Es midőn a mult kínos veszteségei, a jelen emésztő fájdalma lelkünk keserű sóhaját s jobb jövö utáni epedését többé fel nem költhetik, pályánk bezáródott, számkivetettük magunkat, s az örökkévalóságba vezető út előttünk áthághatlanul el van torlaszolva. A tenger mily végtelen s mégis vannak partjai, — csak fájdalmunk s veszteségeink zúgó folyamának nem lenne-e kikötője ; s a kikötőn túl szelid enyhes vidék hol áthült és fázott csontaink megmelegednek ? Oh van, kell lenni, de a tenger még tart, mig hullámai hánynak imádkozzunk, hogy el ne veszszűnk ! Konstantinápoly hoz közel a tengeren, september 24.1864. Czelder Márton. T. szerkeztö úr! A szatmár-németi ev. ref. egyház lelkésze t. György Lajos úr állal 31 — harmincegy forintot küldött a bukaresti ref. templom építésére, mely összeg pünköst másodnapján gyűlt be a hívek önkéntes adakozásából e célra kitett perzselybe. „Aranyokat nem küldhetünk— irja a t. lelkész úr e buzgó nép csak krajcárokat és papírpénzt hordhatott össze, örömest adván filléreit Isten dicsőségére hit és nyelv rokonai felsegéllésére; fogadják e csekélységet oly szívesen, mint a milyen készséggel adja ezen jótéteményekben még eddig soha meg nem restült gyülekezet.'4 Fogadja a t. lelkész és a sz. németi ref. sz. gyülekezet a bukuresti egyház forró köszönetét ezen őszinte testvéri segedelemért, melyet épen akkor küldött, midőn a szükség legnagyobb volt. — Vajha más testvér gyülekezetek is követnék a f. bányai és sz. németi gyülekezetek szép példáit, s nyújtanának testvéri segédkezet azon nehéz teher elhordozására, melyet magunkra hagyva tovább vinni elégtelenek vagyunk. Ez alkalommal bocsánatot kérek a t. sz. úrtól, hogy e lapok 28-ik számában megjelent LXVII-ik missioi levélre, egyházi elöljáróságunk e hó 10 én tartott ülése határozata és megbízása folytán, néhány jó indulatu helyreigazítást tehessek az igazság és a tények valódi állása érdekében. Előre bocsátom miszerint t. Czelder társamról feltesszük, hogy nem volt szándoka egyházunk állását és az elöljáróságot mistifikálni sem pedig gyanúsítani, és igy egyházunkróli tudósítása csak azért helytelen némely pontjaiban, mivel nem volt ideje annak alaposabban utánajárni. Azt írja többek között t. társam, hogy a bukuresti egyház minden külföldi prot. kormányhoz s a nem prot. osztrák kormányhoz is küldött kérelmet, hogy a templomépítésre kegyes adományaikkal járulni kegyeskedjenek és, hogy remélni lehet, hogy minden ajtó megzörgettetvén sok kötelező kegygyei fog megnyílni" ezután csak is a szegény missiót ajánlja a szegénynek fillérei pártfogásába, minthogy neki sem elve sem utasítása nem engedik meg, hogy a kormányokhoz folyamodjék ; nem árt tehát tudni e lapok t. c. olvasóinak, hogy kik azon minden Európai prot. kormányok, kikhez elöjároságunk folyamodott? Felelet a hollandiai király Ő Felsége, a kihez itteni derék reform, konzula Keun Sándor által folyamodtunk, de eddig semmi választ sem kaptunk. A magyar király és osztrák császár — nem pedig a nem prot. osztr. kormányhoz — ö Felségéhez szinte a konzulság utján azért folyamodtunk; mert itt hittestvéreink tíz családot kivéve mind osztrák alattvalók, de választ még innen sem volt szerencsénk nyerhetni, s igy a kötelező kegygyei még addig inkább Cz. társam tartozik a haza irányában, a honnan a missiok ügye folyvást oly melegen pártoltatott, s adja isten hogy pártoltassék ennek utána is. Ki kell jelentenem, hogy mi teljességei nem értjük, miért volna szükséges a missiot a bukuresti egy-háztól annyira elkülöníteni, mintha ez utolsó még csak oláhországban sem volna. A bukuresti egyház szépen segítette a pitesti és ploesti egyházak építésében Czelder társamat, hol kegyes adakozásokkal, hol jótállásaival. A bukuresti egyház a missionak szülőanyja, de fájdalom most az anya is oda jutott, hogy segédkezekre van szüksége. A hü gyermektől a missiótól ezt nem várhatja, minthogy még ez is ápolásra vár meg sok ideig. — Azt azonban megvártuk volna Czelder társamtól, miszerint csak tényeket közölt volna és a minden prot, kormányok magas pártolásának valótlan közlése helyett irta volna meg egyházunk jelenlegi valódi szorult helyzetét, melyből, mihelyt Isten és a jó emberek segedeleme által kiszabadulunk, ismét a missio pátfogására forditandja egyházunk egész buzgóságát. Addig is adjon Isten mind egyházunknak, mind a missionak a feledhetetlen hazában — mert látom csak tőle remélhetünk —mentül több és lelkesebb pártfogókat közöttünk pedig szeretetet és egyetértést. A bukuresti ref. egyház elöljáróságának meghagyásából. Koos Ferenc elnök lelkész. GYÁSZHÍR. Nt. szerkesztő űr! folyó hó 5-dikén gyászünnepet ült a pomázi ref. anyaegyház, a mennyiben lelkészét tiszt. Gröböl Gáspár urat temeté, ki is több havi sinlődő betegeskedés után f. hó 4-én hunyt el életének 5l-ik évében. Egyszerű volt temetése, mint a mily egyszerű volt azon hivatal, melyet 25 és fél évig viselt. Engedje meg tehát n. t. szerkesztő úr, hogy becses lapjában mint egyedüli egyházi közlönyünkben, a mennyiben egy lap által lehető, a boldogultnak emlékét a kora feledékenység homályától némileg megmentsem, körvonalozván röviden életrajzát a főbb pontokban. Született a boldogult 1814-ik évben aug. 8-án Iványiban a felső baranyai egyházmegyében, hol is atyja néhai tiszt. Göböl György úr, mint ref. lelkész hivataloskodott. 75 éves édes anyja Szecsei Eszter, a korábban elhunyt váraljai lelkész úr leánya még most is életben van, a kinek is anyagi helyezetét —a mi fő célja volt — ezen kisded egyház jövedelméből meg takargatott filléreivel igen szépen biztositá. Kisebb tanuló korában a halasi, és kecskeméti ref. iskoláknak volt növendéke, a theol. tanfolyamot pedig Debrecenben kezdette, és Pápán vegezte. Segéd-lelkészkedett Dabon, Kis-Orosziban, és végre a pomázi leány egyházban, hol egyszersmind tanított is. Ez utóbbi azonban 1838-ban egyházkerületi határozat folytán az ó-Budai ref. anyaegyház gyámsága alól kiszabadulván s anyásitva levén, őt választá el első rendes lelkészeül, a hol azután 25 és fél évig hivataloskodott, s hol a lelkészi élet virágai mellett olykor annak töviseivel is találkozott. A mi mint hit-szónokot illeti, különösen ifjabb tetterős éveiben kitűnő volt. Az a nemes szónoki magatartás, az a tiszta hibátlan nyelv, az az előadás közben lelkesülő szívvel párosult ügyes hanghordozás és nyugodt