Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-10-30 / 44. szám

Ha ezt az eljárást követjük, nyakát fogjuk szegni azon szerencsétlen iránynak, melyet a magyar paedagogiai közvélemény oly megfoghatatlanul bálványoz : értem a m o ndatok olvastatására törekvést idö előtti elhamarkodással, mely irány ama szerencsétlen végletben törpül el: mindegy, ha semmi értelmi jelentősége nincs is, csak egyszer mondat legyen, mely szerint a kivitelben az eszköznek teljesen fel van áldozva a cél. Nem kerülte el ez az irány a Quinlilian figyelmét s illetőleg rosszalását, a mi következő szavaiból nyilván kitetszik. Et quoniam adhuc circa res tenues moramur, ii quoque versus, qui ad imitationem scribendi proponentur, non otiosas, velim, sententias habeant, sed honestum aliquid monentes. Elveszett minden munkája a tanítónak, ha nyoma nem marad a lélekben, s micsoda nyomot hagyhatnak magok után a hitványságok ? ! A gyermek elé adandó mondatok szerkesztése nem lehet a combinatio és permutatio törvényeinek mechanicus alkalmazása a betűk összeillesztésére. A minek nincsen tartalma annak nincs semmi értéke, s az mindenütt inkább helyén lehet mint az ABC-ében. Azonban a tárgyalást közepén kezdettük; az első lépések nagyon fontosak, ne hagyjuk azokat se érintetlenül. A betűk irását a szükséges elögyakorlatok fogják megelőzni: a szem, fül, száj, kéz, gyakorlása, t. i. vonalak ismertetése, irása, továbbá a hangoztatás. Ez lesz a bevezetés. Mit tegyen ezekre nézve a tanitó, melyek nagy fontosságú elögyakorlatok, arra nézve a vezérkönyvben részletes utasítással kell elláttatnia. Erre nézve a főszabály, hogy legyen az eljárás egyszerű, természetes, ment minden mesterkéltségtöl, s lehetőleg gyakorlati. Legyenek különösen kijelelve a könnyítő fogások (például a hajlott vonalak felírásában s mindenben). Legyenek adva mindenütt a tanitás és tárgyalás szükséges mozzanatai, ide értve az ütemirást is a lehető legegyszerűbb s illetőleg leghaszonvehetöbb kezeléssel. Midőn a betűírásra kerül a dolog, egy nagyfontosságú kérdés adja magát elő: mi rendben vétessenek fel egymás után a betűk? Ez azon kérdések egyike, melyekre határozott feleletet adni nem lehet. A pályázat feltételei közt ott áll, hogy vigyázni kell a betüvonások egymásból alakulására, s a betűkből mennél elébb értelmi jelentőséggel biró szókat, ezekből pedig mondatokat kell alakítani. Lássuk a kivitelt. A magánhangzók közül a kezdő az i betűt fogja legelsőben felírni, mivel ennél egyszerűbb betűnk nincs. Ha a betüvonások alakulását nézzük, a második betű szükségkép az u lesz, mely az Írásban nem egyéb, mint két i öszszeirva. De már a megismert betűkből szót kellett volna alakítani; a honnan következnék, hogy a második betűnek melyet a gyermekkel megismertetünk, mássalhangzónak gál, fütyörész, másoknak nem köszön, arról mondják, hogy betyár. Ugyhisszük: ez elég rövid, elég világos, és talán hozzátehetjük: elég tanulságos! kell lenni. Ha a betüvonások alakulását nézzük, arra nézve, ki még csak az i-t tudja irni, a felveendő mássalhangzó nem lehet más mint az 1, mely nem egyéb, mint egy hoszszu i. Úgyde most a két betűből il nem egy saját jelentéssel biró szó, hanem egy szótag állott elő. melynek nincs semmi jelentése. Más valamely mássalhangzót kell tehát felvenni, talán az n-et vagy r-et, in, ir, de már akkor nem a betüvonások ugyanazonságát követtük az Írásban. Innen már sok egyet mást lehetne következtetni, de elégedjünk meg egy pár tétel felállításával. Igy p. o. hogy az irás tanításában a belük egymás után következésének változhatatlan rendét nem alapíthatjuk meg, továbbá, az elemi nyelvtanításban a módszer valamely másodrendű elvének feltétlenül hódolni nem lehet. A több lehető combinatio közül kövessük akármelyiket, csak következetesen keresztül vigyük, azon sarkalatos elv megtartásával: könnyebbről a nehezebbre: Itt még egy fontos kérdéssel találkozunk : mi történjék a saját jelentés nélküli szótagokkal, mint ka, ke, sat. ? A magyar paedagogiai közvélemény ezeket száműzte az ABC-ékböl, de csak az első gyakorlatokból, mert az nem áll hatalmában, hogy a későbbiekből iá száműzhette volna. Tekintsük meg csak az olvasmányi darabokban a sorok végeit, majd meglátjuk a sok megszakasztást: ka-lap, kenyér sat. melyekben a saját jelentéssel biró egész, saját jelentéssel nem biró elemekre, szótagokra bomlott szét. Es ez ismét kézzelfogható bizonysága annak, hogy a nyelvnek az elemek körül egy kis mechanicus hajlandósága van. Egyébiránt ettől nem kell szerfelett megborzadnunk ; itt is találunk, ha egyebet nem, egy kis formai tartalmat, s a kezdő előtt minden nagyobb terjedelmű szó önként ily saját jelentéssel nem biró részekre bomlik szét eleinte az olvasásban. Ez ugy nevezhető zavart a pályázónak ignorálnia nem lehet. Neki a nyelv elutasithatatlan jogait védenie kell, a nélkül, hogy a felzudűlt közveleménynyel vakmerökép szembe szállana. E végett már valamely közvetítő eljárásról kel gondoskodnia. Egy dolgot kell még itt figyelembe vennünk. Első tekintettel ugy látszó következetlenség gyanánt fog talán feltűnni, hogy itt (bizonyos tekintetben) a gépiességet vitatom, a ki feljebb, midőn a mondatok olvasásáról volt szó, annak egész erővel ellene szegültem. Bocsánat! épen azért akarok a mondatoknál kiküszöbölni minden gépiességet, inert az elemeknél az teljességgel nem eszközölhető, s nagyon is elégnek tartok belőle annyit, a min túladnunk lehetetlen. A mi az ABC-e második részét, az olvasmányokat illeti, azokra nézve a vezérelveket igen röviden el lehet sorolni. Legyenek a darabok a gyermekre nézve épületesek, ugy a tartalom, mint a nyelvezet tekintetében az ö felfogásához alkalmazottak. A mit az olvasmányból tisztán nem lehet a gyermek elé állítani, reá nézve nem lehet érdekes, nem lehet épületes. Az olvasmányok becse attól függ, hogy a gondosan megválasztott tárgyak minő tisztaságban és elevenségben vannak azokban feltüntetve. Ha már a felfogás tisztaságát akarjuk eszközölni, a gyermekekkel mindig a