Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-10-23 / 43. szám

nici, sed ecclesiastici a majoribus appellati sunt: ut est Sapientia Salamonis, et alia sapientia, quae dicitur filii Sirach, qui Jiber apud Latinos generáli vocabulo Eccle­siasticus appellatur, quo vocabulo non auctor lib elli, sed scripturae qualitas cognorainata est. Ejusdem ordinis est libellus Tobiae et Judith et Maccabaeorum libri." Rufinus után a nyugoti egyházban legközelebb a biblia latin foidilója és magyarázója, Hieronymus jön tekintetbe. Ez „prologus galeatusu ában a palaestinai zsi­dókkal egyezöleg adja az ó-szövetségi könyvek lajstromát, s azt e szavakkal zárja be: ,,Hic prologus scripturaium quasi galeatutn princípium omnibus libris, quos de Hebraeo vertimus in Latinum, convenire potest: ut scire valeamus, quicquid extra hos est, inter apocrypha esse ponendum. ígitur S a p i e n t i a , quae vulgo Salomoni inscribitur, et Jesu filii Sirach liber, et Judith et Tobias et Pastor non sunt in Canone. Machabaeorum pri­mum librum hebraicum reperi. Secundus graecus est, quod ex ipsa quoque phrasi probari potest." Ezzel egyezöleg Ep. 71 ad Lucinium § 5 azt az elvet állítja fel, hogy kanonicus ó-szövetségi könyv mind az, a minek eredetije héberül van irva, mert Krisztus és az apostolok is csak a héberül irt könyvekre figyeltek (Ad Hebraeos revertendum est, unde et Dominus loquitur, et discipuli exempla praesurnunt. Praef. in Paral.). De másfe­löl Praef.* in libros Sal. a bölcseség és Sirach könyveire nézve ezt mondja : „valamint Judithot és Tóbiást és a Mak­kabaeusok könyveit az egyház olvassa ugyan, de a kanoni­cus iratok közé nem számítja : igy e két könyvet is olvas­hatja a nép épülésére, de nem az egyházi dogmák tekinté­lyének megerősítésére." E szerint Hieronymus is az Apo­kryphákat avayiyvwoxofieva, olvasásra hasznos könyveknek tartja. A negyedik század második felében az egyház testü­letileg karolta fel az ügyet és zsinati határozatok által ál­lapította meg, mely könyvek tekintessenek kanonicusok­nak mind az ó-, mind az uj szövetségben. Célszerűbb lesz azért a kérdés további fejlését az uj szövetségi kánonnál együtt tárgyalni. Az uj szövetségi kanon. Uj szövetségi kánonról a keresztyénség első kelet­kezése idejében természetesen szó sem lehetett, miután eleintén semmi irott munka nem létezett, inely a kelet­kező egyház sajátságos jellemét kifejezte volna; sőt az isteni tisztelet alkalmával szokásban volt nyilvános felolva­sásokra (avayvcoaeig) is az első keresztyének az ó-szö­vetségi szent iratokat használták, mint a melyben messiási hitüknek nemcsak alapját, de legerősebb bizonyítékát is látták. Hogy pedig az akkor támadt iratokat hasonló tisz­teletben részesítsék, mint az ó-szövetségbelieket és, hogy azokat szenteknek tartsák, erre eleinte sem indító ok nem létezett, sem azt az apostoli kor nézeteivel ösz­szeegyeztcthelönek nem találjuk, sőt elég alapos okunk van épen az ellenkezőt hinni; mert miután a sz. lé­lek Krisztus mennybemenetele után minden hívőre lett kiöntve, senkinek eszébe nem juthatott magának valami különös inspiratiót és ennek nyomán Írásainak kiváló szent jellemei tulajdonítani.—Azok pedig, kiknek a mozaismus el­leni nézetüknél fogva leginkább állott volna érdekükben, hogy az ó-szövetségi elvek kiszorítása tekintetéből az uj tudományt magában foglató sz. könyvek jöjjenek forga­lomba — mint Pál apostolnak és mind azoknak, kik vele egy értelmen voltak: — azok másfelöl a betüuralomnak ál­talában esküdt ellenségei voltak, és sokkal üdvösebbnek tar­tották a régi betűvel szemben az uj tudomány fenséges szellemét élőszóval kitüntetni. 2. Kor. 3, 6. „ki azt csele­kedte, hogy alkalmatos szolgái lennénk az uj testamentom­nak, nem a betűnek, hanem a léleknek : mert a betű megöl, a lélek pedig megelevenít." (I. Tájékozás a theologia me­zején 2-ik kiad. 39, 40. 1.) Csakugyan azt látjuk, hogy az uj-szövetségi könyvek legtöbbnyire viszonyok által előidézett alkalmi iratok, me­lyek eredetileg bizonyos kisebb vagy nagyobb körökhöz voltak intézve, de csakhamar egyfelől tartalmuk, másfelől iróik tekintélyénél fogva tágabb körökben is ismeretesekké lettek. A legrégibb keresztyén okmányok, melyeket bírunk, Pál apostol levelei. Ezeket Pál néhányat kivéve az általa Kis-Ázsia külömbözö vidékein alapított keresztyén gyüle­kezetekhez irta, hogy őket hitükben erősítse, tévelyeiket útba igazítsa, intse, oktassa, vigasztalja, de korántsem oly célból, hogy késő századok után a keresztyén hitről tanús­kodó okmányokul szolgáljanak. Hogy azonban idők folytával olyakká lettek, igen ter­mészetes. A gyülekezetek, a melyekhez e levelek intézve voltak, azokat másokkal közölték,*) másolatokat vettek ró­luk, többeket egybegyüjtöttek, és mint apostoli ereklyéket eltették. S csodálkozhatni-e, hogyha csakhamar, mint az Úr legközelebbi ihletett követőinek müvei a legmelegebb tisztelet tárgyaivá lettek? Igy támadt, lehet, még a nagy apostol életében, első kezdete az uj szövetségi gyűjte­ménynek. Hogy nevezetesen Pál levelei még az apostoli kor­ban, azon körökön túl is el voltak terjedve, a melyeknek eredetileg szóltak, a Héberekhez irt levélből, Jakab és Péter leveleiből világos. De más apostolok levelei is alkal­masint hamar nyertek szélesb elterjedést és letlek köztiszte­let tárgyaivá. Annyi bizonyos, hogy az egyházi atyák a második század elején már széltire hivatkoznak az apostoli levelekre; habár másfelöl nem állithatni, hogy ama levele­*) Pál apostol maga szólítja fel a kolossebelieket (kol. 4. tb.) hogy a hozzájok intézett levelét közöljék a laodic­cabeliekkel is, kiktől viszont a nekik küldött levelet vegyék ál felolvasás végett Kolosséban. Egy ilyen példa untig elég volt, hogy a szívük teljességben köz­lékeny első híveket, kik valamennyien szerencsések voltak apostoltól levelet kapni, hasonló eljárásra buz­dítsa.

Next

/
Oldalképek
Tartalom