Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1864-10-23 / 43. szám
hauer. A ki ismeri e férfiak bölcsészetét, tudja, mily szorosan összefügg- az Kant kritikájával. A jelentőségét korábban kiérdemlett, mint elnyert Schoppenhauer tana az eredményekben való minden különbözősége dacára is nem akar egyéb lenni, mint Kantnak igazán jól megértett philosophiája, sőt az egyedüli bölcsészet, mely Kántot jól felfogta, és következetesen tovább vitte. — A kiindulási alapokban levő minden különbözet mellett is Herbart azon meggyőződéssel állitotta fel tanát, hogy Kánttói Herbartig csak egy — s mint látszik kikerülhetetlen — lépés vezet. Kant megirta az ész birálatát. — Felfedezte azokat a fogalmakat, a melyek nélkül semmi ismeret sincs. Ámde az ész birálatának nem szükség-e egyszersmind ama fogalmak birálatának is lennie ? Annyival inkább, nem szükséges-e ez, mivel itt közelebbi vizsgálatra oly nehézségek és ellenmondások merülnek föl, a melyek az ismerethez szükséges ama fogalmakat gondolhatatlanokká, használatukat lehetlenné látszanak tenni, tehát magát az ismeretet is kérdésessé teszik. Nem szükséges-e tehát az ellenraondásokat elhárítani, a fogalmakat gondolhatókká tenni, hogy az ismeret ép ez által lehetővé legyen ? Es az ismeret elsőben is nem az által válik-e lehetővé? Sőt e szerint ugylátszik, hogy ez a vizsgálódás, a „fogalmak feldolgozása" alapja minden philosophiának ez a tulajdonképeni metaphisika. És ezzel a Herbart-féle tan központjába vagyunk. *) IL De azon tanárokhoz térek vissza, a kik a kánti bölcsészetet jenai tanszékekből fejtették és vitték tovább. E történeti fejlődés az idősb Reínhold fölléptével kezdődve, s Fries halálával végződve ötvenhat éves korszakot tölt be. Ez idő alatt voltak itt együtt: Schiller, Fichte, Schel*) Herbart és Schoppenhauer nem voltak ugyan jenai tanárok, de egyetemünkkel mégis bizonyos összeköttetésben állanak. Herbart jenai tanuló volt, itt Fichtét hallgatta, kinek „tudománytana" jelentékeny befolyással volt saját philosophiájának megalapítására. És Schoppenhauer jenai tudor volt; itt nyerte el azzal az értekezésével a tudorságot, a melyet legfontosabb iratai közé számított később is, s a mely philosophiájának sajátképi programmját képezi, értem az „Über die vierfache Wurzel des Satzes vom Grundé" cimü •t müvét. ling, ezután Schelling, Hegel, Fries, majd Hegel, Fries, Okén. Ezen nemcsak egyetemünkben, de a világirodalomban nevezetes férfiak tanait illető ellentétet akarom lehető hű világításban felmutatni. Egy mindegyikükkel közös: a kanti philosophia, melyből kiindulnak, s a mit tovább képeznek. Reinhold volt az első, a ki Kant bölcsészete fölött írott leveleiben annak megértését tágabb körbe terjesztette; ő tanította itt elsőben (a mestert nyíltan elismerve) a kritika philosophiát szép talentummal és nagy sikerrel. 0 volt az első, ki „elemi bölcsészeiében" az első figyelemre méltó kísérletet tette Kant rendszerének tovább fejlesztésére. E kísérlet azonban oly irányt vön, a melyet a kezdeményező távolról sem követett végső következményeig. Ehhez hiányzott nála a kellő erő és bátorság. Fichte ,, tudománytana" megjelent, és véghezvitte a mit Reinhold megkezdett. A tudománytanból következett Schelling természetbölcsészete, és ebből fejlett ki Hegel rendszere. Bármily hevesen küzdjenek is egymás ellen e philosophok, bármily eltérők legyenek is rendszereik,—kánti szempontból tekintve : — mégis egy csoportba állithatjuk őket. Fölöttük egy azon legfelsőbb alapgondolat uralkodik, a melyből kiindulva fogják fel és képezik tovább Kant bölcsészetét. Ez alapgondolat hatalma alatt keletkezik Reinholdnál egy bizonyos iránya a speculátiv gondolkodásnak, a mely a „tudománytan" és a „természetbölcsészet" metamorphosisain áthaladva végre Hegelben jut célhoz és nyugpontra. Azonban amaz alapgondolat ellenében egy másik ellentétes irány is gondolható, a mely a Kant-féle philosophiához mint alaphoz szilárdul ragaszkodik, s innét küzd annak Reinhold által megkezdett tovább képzése ellen. Ezt a positiot foglalja el Fries. Ez Kant irányában positiv és független — de a Kant féle philosophiának Reinhold, Fichte, Schelling és Hegel általi kifejlesztése ellenében határozottan polémicus — állást foglal el. Ezt az ellentétet akarom én földeríteni. A harc alapjában a kánti bölcsészet megértéseért foly, s különösen azon első pontért, hogy honnét kell kiindulni Kant méltatásában. Mindegyik