Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-10-17 / 42. szám

szolgádat békével: mind téged imádnak jó Atyánk! és te kedvesen veszed ezeket. Épen igy kedvesek előtted, ha különböző templomokban, különböző hitcikkekről, különböző szertartások mellett tesznek is vallást Jézus követői te rólad, mennynek és földnek teremtőjéről; mert az idvesség nincsen egy templomhoz köttetve. Ez a keresztyéni hit indítson minket arra : hogy ha nem is tudunk egy templomban egyesülni a te imádásodra, de egyesüljünk a szeretetben, mint ugyanazon egy atyának gyermekei, és minden nemzet, felekezeti különbség nélkül munkáljuk az egész emberiségnek, hazánknak, nemzetünknek boldogságát." Az ima után következik a püspök úr egyházi beszédje, melyben a közzsinatra összegyűlt hívek előtt élénk és megragadó színekkel ecseteli Kálvin egész működését, melynek következménye a reformátio volt. Ha e beszédet végig olvassuk Kalvinunkat látjuk magunk előtt egész komolyságában, szigorában és igazságszeretetében ; ő van itt a lehetőleg híven feltüntetve, mint a hitcikkek, vallási szertartások, az egyházi s polgári igazgatás, az erkölcsök, szóval mint az egész szellemi elet reformátora. A tér szűke nem engedi, hogy e szép beszédből egyes helyeket közöljünk; de meg e beszéd minden egyes része oly művészileg szerkesztett, olyan meglepő, s a figyelmet annyira magához vonja, hogy nagyon bajos volna egyes helyeket kiválasztani belőle, melyek a többi részt szónoki szépségre nézve felülmúlják. Bodola Sámuel beszédjét követi a Nagy Péteré e cimmel: )

t

Az isteni és az emberi alapigékül a cselek. könyve 5-ik részének 38 és 39-ik verse van felvéve . Ha emberektől vagyon e tanács és dolog semmivé leszen, ha pedig Istentől vagyon, ti fel nem bonthatjátok. Igen helyesen jegyzé meg annak idejében e lapnak erdélyi rendes levelezője, hogy N. P. e beszédjében önmagát multa felül; mert a mi a tárgy avatottságot, a virágos és megnyerő nyelvet s a szebbnél szebb szónoki alakzatokat illeti, e beszed irodalmunkban mindenesetre ritkítja párját. A bevezetésben egy koporsóhoz és egy bölcsőhöz vezeti a hallgatókat; koporsóhoz, mely Kaivinnak 300 év előtt történt halálára, s bölcsőhöz, mely az ugyanakkor született s azóta folyton virágzó erdélyi anyaszentegyházra emlékeztet. Megemlíti, hogy beszédjének célja : megmutatni mi az isteni, mi az emberi mind a kettőben ; e végből leirja röviden, de festői művészettel Kálvin életét, működését és jellemét. Megemlíti mi volt szülő oka a reformátiónak, s elénk állítja a világot azon korban, melyben Kálvin munkássága terére lépett, felhozza, hogy meggyőződése és ennek nyilvánítása miatt hazájából börtön és kinos halál elől futva, mint üldözött érkezett Genfbe, melyet erkölcsileg és anyagilag vala átalakítandó ; leirja itteni életét, működését, melyek még ellenségei bámulatát is magokra vonták. Kálvin jellemzésében kiemeli azokat, mik benne megdicsérendők; de egyszersmind felhozza hibáját is, Servet megégettetését, mely „mint fehér köntösön a szenny folt, annál inkább felötlik, minél feddhetlenebb volt élete." Ezután áttér az erdélyi ref. anyaszentegyházra, mely ugyanazon napon ülé meg törvényes létezésének 300-ik évfordulafát. E lap szük kerete nem engedi, hogy e remek beszédet érdemileg részletezzük ; egy helyet azonban mint a protestantismus hü kinyomatát nem közölnünk lehetetlen. Azt, hogy sz. vallásunkban mi az isteni mi az emberi következő tanulságos szavakkal mutatja ki a t. szónok: „De hát a mi anyaszentegyházunkban minden merőben fisteni-e, vagy van benne némi emberi is ? Fontos kérdés, jöjünk tisztába vele. Isteniek kétségén kivül vallásunk igazságai; de ez igazságok felfogása mindig emberi s még emberibb, azaz tökélytelenebb. a felfogott igazságok kifejezése szavakkal. Még a kézzelfogható tárgyakat sem tudjuk oly szabatosan leirni, hogy mindenki épen azont és nem ahhoz hasonló más valamit értsen alnttok; hát a kézzel nem foghatókat, a lélek magasztos eszméit, a szív nemes érzelmeit, a melyek kifejezésére csak is átvitel útján van szavunk s a jelzőt a jelzettel össze nem vethetvén, az értelmet szabatosan meg nem határozhatjuk ?! De ha mindez lehetséges volna is, ha a lángész, a mélységes elmélkedés, vagy Istennek valami különös adománya arra segítne valakit, hogy a vallás igazságait teljesen érthetőleg és szabatosan kifejezze, ez csak az ö egyéni hitét, azt mutatná, miképen és menyiben fogta fel ő azokat az igazságokat; és ez találhatna sokak, a nagy többség egyéni meggyi zödésével, melyet közmegegyezéssel elfogadhatnánk ; de hát örök időkre, minden pontjaiban és mindenekre nézt változatlanul kötelező lehetne-e ez ? Nem ama tekintély helyébe tennők-e ezt, melyet annyi küzdéssel és áldozattal rázhatott le a reformátio. Nem emberi-e ez ? az emberinek sorsát pedig világosan megmondja textusom. Ily szempontból tekintsük aty. a hitvallásokat, a formulázott hicikkeket. Ugy de mi magunk összetörjük és eldobjuk-e azokat ? Oh koránt sem ! Mit tartanátok arról a kertészről, a ki élöfáiról lehántaná a héjjat, mint haszontalan külsőséget, mely ugy is csak a törzsök vastagulását gátolja ? Újszerű kertészetével nyerne egy rakás tűzifát; de bizonyára nem nyerne gyümölcsöt. A mi kezünkken az isteninek mindig kell emberivel vegyülni; mert ha az emberit merőben eldobjuk, elvesztjük az istenit. Az egyház hitvallás és hitcikkek nélkül fenn nem állhat ,* mint kéreg a fát, ezek védik, ezek tartják össze, s mint okos kertésznek élőfái kérgeit nagy gonddal kell óvnunk, ápolnunk; azonban soha meg nem feledkeznünk arról, hogy ez csak emberi és igy változás alatt álló; e változásnak azonban nem külső erőszak, hanem a belső természetes fejlődés eredményének kell lenni, s nem is rögtön, hanem fokonkint történni, mint a vastaguló törzs meghasítja a kérget, de csak akkor, mikor a régi alatt már készen van az uj." Végre a könyv utolján ismét főt. B. S. úr beszédje van közölve, melyet jun. 8-án 14 ifjú pap felszentelése alkalmával tartott. E beszédben ismert szakavatottsággal emeli ki a főt. püspök úr, hogy egy református papban külö-