Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-10-17 / 42. szám

tanmódszerek váltják fel s könnyítik meg az elavult formákat, uj könyvek s folyóiratok lesznek közegei a tanitók mivelődésének, s világítják meg az eddig homályosan állt nevelési tért Hogy a tanitó a haladó tudománynyal bírjon, s a kor igényeinek színvonalán megállhasson, kell hogy tanulmányozzon folytonosan, s birtokában legyen célszerű könyveknek. — Nem birnék azonban tanítóink anyagi állásának biztos ismeretével, ha azt akarnám, hogy minden egyes tanitó szerezze meg a célszerű nevelés, a tudomány e közegét, — a jó könyveket, folyó iratokat. Barátim, tanitó urak! A mi egyeseknek nem sikerül, az egyesülve könnyen kivihető'.—Ilyen nagy horderejű intézménynek tartom én a „tanítói e g y-1 e t e k e t," melyet felállítani egyházmegyémben is, buzgóbb óhajtásaim egyike. Nem kell a tanítói egyletek nemes célját, üdvös voltát részleteznem önök előtt, felül áll az a bebizonyítás szükségességén ! — Több megyékben fennálló ily egyletek működésének feltűnő eredménye elég kezesség a mondottakról. Mint tudom az 1848-ik év körül e megye tanítói körében állt már ily egyesület, azonban ugylátszik ez eszme azon kor nemzeti szent eszméivel együtt sirba hullt. Bizalomteljesen fordulok azért a tisztelt tanítói karhoz s felhívom, hogy a tanítói egyletet esperésségünkben is állítsák fel. Felveszem a tanítói egylet megkezdett, de elejtett fonalát, ugyhiszem az az eszme nem halt meg, csak mint Jairus leánya aluszik, — menjünk ahhoz a krisztusi buz-* góság melegével, ébresszük fel azt. Annyi szép tehetséget láttam egyházmegyém tanítói karában, hogy lelkiismeretbeli dolognak tartom az erőket egyesíteni, s nyilvános működési tért nyitni azok előtt. Alakítsanak azért önök uraim! körükben tanítói egyletet. En hivom fel erre kegyeteket, azon reményben, hogy felhívásom nem lesz elhaló hang, s annyi buzgó keblekben megértésre talál. — Midőn a megpendített eszmék önök buzgóságába, önöket Isten áldó kegyelmébe ajánlanám, maradtam szíves érzülettel önök hivatalos szolgája. Trsztyenszky Gyula. Nagy-Greresden jun. 20-án 1864. BIBLIATUDOMÁNYI TANULMÁNYOK. A Kanon. (Foltatás.) Oehler az ö nézete gyámolitására hivatkozik Préd. 12, 11, 12-re, hol ez mondatik: „a bölcsek igéi olyanok, mint az ösztönző fulánk, és mint a mélyen ülö szegek ; a gyűjtők egy pásztortól adattak. A mi ezeken túl van, attól óvakodjál, fiam! A sok könyvek szerzésének nincs vége és a sok tanulmányozás testnek gyötrelme." — E szavakból Oehler azt olvassa ki, hogy a Prédikátor irója az egy pásztor, Istentől adott könyveknek, az az : a kanonbeli könyveknek ellenébe teszi a sok más, nem isteni eredetű könyveket, melyek közül amazok a kanon gyűjtői által ki lettek volna választva szent könyvekül. Azonban e magyarázatot megengedve, még akkor is e hely a szőnyegen lévő kérdésre nézve semmit sem bizonyít; mert nem áll az, mit Oehler hisz, t, i. hogy a Prédikátor könyve a persa korszakban (538 — 332. K. e.) iratolt volna ; az egész munka szelleme és irmodora e fölvétel ellen bizonyít, a miért is az ujabb itészet a munka szereztetését a 3-ik század végére teszi, a mikor már csakugyan külórnbséget kezdtek tenni ihletett és nem ihletett könyvek között, mert léteztek már akkor nem szent nyelven tt£Hip,"T írott könyvek is a zsidók között. A nemzet fénykorának irodalmi maradványai Ezdrás és Nehemiás által egybegyűjtve lévén, azoknak egy része, mint szabályozó törvény kiváló tiszteletben részesült, mig a másik nagyobb fele a nemzet történetén kivül lelkesedett beszédben annak jövendő hivatását hirdette s intésül és vigasztalásul szolgált. Az egész gyűjtemény a theokratia meggyökereztetésére irányzott prófétai tiszta szellem kifolyásaként tiszteltetett és világosan meglett külömböztetve, máshoni irodalmi termékektől, melyek nem lévén vonatkozásuk a theokratiai intézményhez, a U'lpH PHI szent lélek kifolyásának vétettek. Ez utóbbi iratok képezik az úgynevezett hagiographákat (Q'O'írD^ melyek a thalmud szerint (Baba Bathra, 14) ezek : Ruth, Zsoltárok, Hiób? Példabeszédek, Prédikátor, Énekek-éneke, Jeremiás siralmai, Dániel, Eszther és Krónika. Ezek közül az Énekekénekében mint szerelmi költeményben és a Példabeszédekben, mint gyakorlati irányeszmék gyűjteményében a prófétai szellemnek semmi nyoma; Jób és Prédikátor tartalmának a héber intézményekhez semmi vonatkozása ; Eszther könyve pedig annyira idegen szellemű, hogy mig a perzsa király abban 187- szer neveztetik,addig azlsten neve egyetlen egyszer sem fordul elő. Ruth és Jeremiás si ralmai eredetileg, amaz Sámuel könyvének, emez Jeremiás prófétai könyvének függelékeit képezték, s csak később szakitattak külön és Boroztattak a hagiographák közé. Dániel és a Krónikák könyve oly késő-koru szerzemények, miszerint épen nem csudálkozhatni, hogy azoknak az ősrégi próféták közt hely nem jutott. A mi utoljára Ezdrást és Nehemiást illeti, Zunz (Die gottesdienstlichen Vortráge der Juden 12 — 35 I.) ki-