Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-10-02 / 40. szám

hol lehetségig oly gondviselésben és ápolásban részesülen­denek mint a szülői háznál. Azon reményben, hogy valamint a nemes Debrecen városi, ugyszinte a vidékbeli t. c. szülék bizalmát is sze­rencsés leszek megnyerhetni, — feiemlitésre méltónak találom még azt, hogy a nagytiszteletü egyháztanács által az intézet helyiségeül átadott ház tágas és egészséges lak­osztályokkal, valamint fákkal és virágokkal diszitett tágas udvarral és kerttel bir. Egyébiránt kéretnek a t. c. szülék, hogy a felügyele­lem alá azaz lakásra és kosztra adandó leánykákat a szük­séges fehér és ágyneműkkel, téli és nyári rukákkal, végre egy nagy ládával vagy szekrénynyel ellátni méltóztassanak. Debrecen, september 11-én 1864. Özvegy Walkó Károlyné. Lakása Cegléd-utca 2569. sz. a. Honi nevelésrendszerünk egyik gyökhibája kétségkivül az, Hogy eddig csaknem kizárólag minden gondot a férfinem kimivelésére fordítot­tak: egymásután állíttattak fel főiskolák, gym­nasiumok, real- és elemi iskolák, szóval mindent elkövettek, hogy ifjaink kellő neveltetésben ré­szesüljenek; mig ami hazánk jövőjére legfőbb, a nőnem, az anyák neveltetéséért vajmi keveset tettünk; pedig nekik kell már a gyönge, fogé­kony gyermeki kebelbe a hon- és vallásszeretetet beoltaniok; mert az anyák ölében vettetik meg alapja a jövő nemzedék erkölcsi életének; és mig az iskola csak az értelmet míveli, addig a család körében képződik a honfiúi jellem, az emberiség iránt melegen érző kebel. Korunk e hiányát igen helyesen fogták fel a katholikus atyafiak, kiknél ujabb időben minden püspök igyekszik, saját egyházi megyéjében nőnöveldét felállítani, mi­nek következtében Szatmáron, Egerben, Fehér­várott stb. már is virágzanak katholikus női ne­velőintézetek. E példán mi is okulhatunk. Ne­künk talán, kik teljesen magunkra vagyunk ha­gyatva, még nagyobb szükségünk van arra, hogy leányaink a hon és vallásszeretetben s ko­runk igényelte minden női tudományban kellő­leg neveltessenek. Ugy hisszük nagyobb ajánlat nem szükséges a fenebbi programmra nézve; még csak azt kell hozzá tennünk, hogy e nevelő­intézetet ügyes és töbüb évi gyakorlat által meg­edzett kezek vezetik. E nőnövelde jövő felvirág­zását annál biztosabban reméljük; mert az alföl­dön, hol nemzetiségünk és a magyar protestan­tismus zöme van, tudtunkkal csak ez egyetlen egy létezik. S z e r k. A pápai ref. főiskolában az iskolai év oct. 15-én ve­szi kezdetét, a mikor a beiratások megkezdődvén, azon hó 20-ig tartanak. A már előbb is fenállott köztartáson kiviil ez évre már közös lakások is rendeztetnek a régi iskolai épü­letben. Másrészről még alapos remény van. hogy azon ne­hézségek is minél előbb elhárittatnak, melyek pár év óta. a jogi tanfolyam növendékeire sulyosultak. Kerkapoly Károly főiskolai igazgató. JELENTÉS. Egy volt főgymnasiumi tanár, nős férfi a jövő iskolai évre egypár tanulót óhajtana kosztra felvállalni; az élelmezési egész ellátáson kivül gondos felügyelet igértetik, s egyszersmind az iskolai tantárgyakban is kellő oktatást nyerhetnek az ifjak. A t. szülők szerkesztőségünkben erről bővebben értesülhetnek. HIRDETÉS. ~ KUGLER ÁDOLF könyv-, mu- és hangjegykereskedésében Pesten (a Dorottya-utcában) ép most jelent meg: Az általános világtörténet rövid vezérfonala, leánytanodák számára és magánhasználatra. OESER ötödik javitott kiadása szerint magyarra forditva. 3—3 17 í v (270 lap) csinosan fűzve. — Ára 90 u j kr. TARTALOM ; Egy kis mementó. — Énekkönyvünk ügyében, — Iskolaügy: Sepsi-Szent-György (Háromszék.) — Visszatekintés. — Az erdélyi ev. ref. fö- és fközéptanodák tanárainak I. és II. ériekezlete. — Belföld: Losonci templomszentelés s egyházker. gyűlés. — Jákó (Somogy). — Orgonaszentelés Alsó-Zzolcán. — Tárca: Születésnapi tisztelgés. — Özvegy Walkó Károlyné­nak a debreceni nagytiszteletü ref. egyháztanács felügyelete alatt álló felsőbb leányiskolája. —Hirdetés. Felelős szerkesztő s kiadó Dr. Ballagi Mór. ^^^^^ Pest, 1864. Nyomatott Engeí és Mandellonál, (Egyetem-otca 2. SE.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom