Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-09-11 / 37. szám

KÖNYVISMERTETÉS. AZ ELUTASÍTANDÓ UTASÍTÁSOK. Észrevételek e hamaliár-féle bizoitmányilag átdolgozott utasításokra. Készítette Mockovczák H. Károly, nagybecskereki ág. hitv. evang. lelkész. Kiadta a bánáti ág. ev. egyházmegye lelkészi kara. 1864. Ára 60 kr. (A tiszta jövedelem a bánáti egyh.megye papi Özvegy és árva gyámintézet javára fordittatik). (Vége.) Ámde vájjon hogy tudnák szerző és nézettársai a protestáns egyház fogalmából és történeti fejlődéséből folyóul bebizonyítani azt, hogy az egyház szervezetét s egész alkotmányát magán az egyházkörén kivül álló bármi rendü-rangu hatalomtól nyerje, s igy idegen erővel, idegen eszközökkel építtessék, ne pedig önbensejéből fejlődjék és alakuljon meg, mint kell a szellemi élet valódi élő, és szervezett életmüvezetének ? A prot. egyház alkotmánya, szervezete nem csupa eszköz valami rajta kivül fekvő c élra, nem ruha, a melyet a hívők testületére külsőleg rá lehet aggatni, s csak arra kellene vigyázni hogy a testre jól rá legyen szabva, rá ilijék, hanem magának a hívők önálló valláséletének constituállása, Önmegalakulása. Épen ezért az egyház szervezete egyfelől az illető testület hitelveiben , vallásos meggyőződésében egyszóval hitéletében gyökeredzik, annak külső érvényesülése; másfelöl célja, feladata épen a vallásigazságainak gyakorlati érvényesítése, a valláserkölcsi élet kifejlesztése, a gyülekezet hitében élő Istenországának „láthatatlan egyháznak" láthatóvá, ténylegessé tétele, és igy célja önmagának. Ezért van igaza szerzőnek, hogy az egyházi életben csak is azon intézmény életrevaló, és maradandó, a mely magából az egyház lényéből fogalmából s öntörténeti kifejlődéséből folyik; de épen ezért nem is gondolhatunk a prot. egyház fogalmával nagyobb ellenmondást, mint hogy alkotmányát, saját testének szervezetét tőle idegen erő, eszközölje. — Az octroyirozást még az államéletben is ellenkezőnek tartják az állami közélet természetszerű kifejlődésével, pedig ebben ott tulajdonképen csak az a baj, hogy az államélet egyik tényezője (az uralkodó és kormányzó hatalom) a másik tényezőnek (a törvényhozóhatalomnak) melloztével eszközli az uj szervezetet. És önök midőn egyrészről méltán helytelenítenek az egyházi éleiben minden politikai, — avagy csak politikai indokokból eredő működést is, és annyira a történeti fejlődésre és az egyház fogalmára támaszkodnak, hogy még a saját egyházkerületük által előterjesztett imez utasításokat is elvetik, mert nem felelnek meg eléggé az egyház fogalmának; s másfelöl helyeslik alkotmányunknak az egész egyházi élet körén kivül eső politikai hatalom által való reorganizálását ? ! Azt mondja szerző, hogy „az egyház nem fogadta el a pátenst, s ezáltal a folytonos experimentálás terére lépett." Én egészen fordítva látom a dolgot. Az egész pátens csak kísérlet volt, az experimentum nem sikerült, s a kormány fölhagyott a további kísérlettel. Ha mi akkor a régi kerékvágásból kilépve elfogadjuk, akkor lépünk a kísérletek terére, még azontúl kellett volna csak megkísérlem, hogy egyházunknak s népünknek öntudatában, erkölcsi szokásaiban századok óta meggyökeredzett szervezet eltörlésével mikép vihető keresztül egy oly szervezet, a mely öntudatunkban nem gyökeredzik. És azután, vájjon miféle experimentumokat csinált azóta bármelyik protestáns egyház '? Én egyet sem tudok. A részletekben való hiányok javításán, korszerű reformokon igaz hogy szüntelenül fáradozik, de hisz ez minden közéletnek a természetes menete. Az angoloknak egyik legnagyobb büszkesége és erőssége az, hogy alkotmányuk nem egyszerre keletkezett, hanem lassanként évről évre építik és foltozzák, azaz részletenként emelik érvényre azt, és akkor, a mit és a mikor az élet szükségei követelnek, s igy azután az angol alkotmány az angol élet szervezete. — Mikép a történet bizonyítja, a politikai hatalom kormányai és irányai változók, s az egyedül általuk hozott intézmények a politikai kormányok és irányok változtával mindig uj és uj változtatásoknak és kísérleteknek esnek alá. És igen a dolog természetéből folyik az, hogy a mely államokban (p. o. Franciaorzzágban) leginkább divatozik az octroi, ott a közéletben csak egy vagy két évtized alatt is számtalan experimentálásokkal találkozunk. Ha egyházunk szervezetét bármely politikai hatalom octroyrozásából nyerné, ez által a politikai élet hányatásainak megfelelő hányatásoknak és experimentálásoknak lenne kitéve. Igen, de — mondja szerző — „a pátens 56. §. nyíltan a zsinatra utasilja az egyházi szervezet végleges kiépítését, s ez által az annyira féltett autonomiát tökéletesen biztosította.'4

De hát vájjon a pátens nélkül nem volna gondolható a zsinat tartás? Vájjon az egyház fogalmának, és történeti fejlődésének nem sokkal inkább megfelelő egy oly zsinat, a melynek nem a politikai hatalom nyujta készen az egyházi szervezet alapfalait, s ö csak a megkezdett alap irányában való befejezésre, a végleges kiépítésre van szorítva, hanem a mely mint az egyház önálló képviselője teljes önjogusággal, külső megkötöttség nélkül rendezi az egyház viszonyait?! Én egyedül ily eljárásban látom az autonomia tökéletes biztosítását. Ámde mi vezette az oly gondolkodva s jóakarattal iró szerzőt és nézettársait arra, hogy tényleges egyházi viszonyainktól oly keseredetten forduljanak el, s inkább egy idegen Bzervezet behozatalát óhajtsák ? Mint az egész munkából kitűnik, a rendnek és öszhangzatnak — egyébiránt igen becsülendő — oly hő szeretete, hogy annak minden áron, még idegen erővel létesítését is örömmel üdvözli. Csakhogy a bánáti e.megye tisztelendő lelkészi kara vájjon gondolt-e arra. hogy midőn viszonyaink szervezéseért a politikai hatalom beavatkozását látja szükségesnek, ezzel a legszégyenteljesebb szegénységi bizonyítványt adja önegyházunkról, bevallja azt, hogy a mi egyházi testületünk nem életre való; mert a mely erkölcsi testület nem birja Önmagát lényének megfelelöleg szervezni s viszonyait öszhangzatosan szabályozni, abból hiányzik a részleteket át-