Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1864-09-11 / 37. szám
francia és skót reformált egyházakban kell leginkább keresni a kálvinizmus egyházalkotmányi megvalósulását. Hogy a kálvinizmus alapelveinek meghatározása végett miképen lehet egyedül a confessiok a t venni fel forrásokul, holott ezeknek épen a kálvinizmus szerint teljességgel nincs oly feltétlen szabályzó codexi értékük mint némelyek gondolják ; — és hogy ha már egyszer confessiokat veszünk is fel forrásokul, miért veszünk csak hármat, holott létezik harminchárom is : e felett most ne tépelődjünk, hanem lássuk tehát az idézett confessiok felhozott pontjainak valódi értékét. A francia hitvallás XXXIX-ike teljességgel nem azon kérdést oldja meg a mi most közöttünk fenforog, hogy t. i. kinek a birtoka az egyházi főhatalom, az egyházi törvényhozás és kormányzás joga, hogy van-e az egyháznak autonomiája stb.; hanem arról szól hogy mi eredete és rendeltetése van az államnak és polgári felsöségnek mint ilyennek: „Credimus Deum velle m u n d u m legibus et politia gubernari, ut alia sint fraena, quibus immoderatae mundi cupiditates coerceantur" ect. A fegyvernek melylyel az állam bir, rendeltetése nemcsak az emberek, — hanem az Isten ellen elköketett bűnök megtorlása is, De vájjon ebből következik-e tehát, hogy az egyház autonómiával nem bir, hanem az államtól függ és annak alárendeltje ? Vagy ha pl. megfordítva a dolgot, valamely állam törvényt alkot, vagy rendeletet bocsát ki, mely azt nyilvánítja, hogy a lelkészek rendeltetése az is, hogy az igehirdetés által küzdjenek az uralkodó polgári bűnök ellen: következik-e ebből, hogy az állam elvesztette önállóságát s az egyháztól lett függővé ? Vájjon továbbá fellehet-e azt tenni, hogy azon confessio, mely a maga XXXIX-ik cikkében azt mondja, hogy „az igaz egyháznak oly rendtartással és fegyelemmel kell kormányoznia, milyet a mi Urunk Jézus Krisztus szentesitett, hogy t. i. legyenek abban lelkipásztorok, presbyterek, diákonok, a tudomány tisztaságának fentartására — s a bűnök meggátlása végett, stb. stb.; — fellehet-e mondom tenni, hogy egy ily confessio, már néhány sorral alább azt vallja, hogy az egyháznak nincs autonomiája, nincs saját önálló alkotmánya és törvényhozása. Egyébiránt, történelmi kérdések megoldása végett nem sok szükség van az okoskodásokra ott, hol tényekkel lehet dönteni. A kérdés az, hogy vájjon a XVI-ik századi kálvinista franciák vallották-e az egyház államtóli függetlenségét, mint én állitám, vagy pedig az államtól függőnek, alárendeltnek tartják az egyházat, — mint Sz. F. úr magával elhitette ? Azt hiszem, hogy ezen kérdésre, maguk a XVI-ik századi franciák s az ő tényeik jobban megfelelhetnek mint én. Lássunk tehát egy pár tényt! Ugyanazon zsinat, mely a kérdéses francia confessiót alkotta, megállapította a zsinatpresbyteri egyházalkotmányt is, és pedig oly módon, hogy abban az egyház alárandeltségének, államtóli függésének nyoma sincs. Ez történt 1559-ben, május havában. Mondják, hogy mind a confessiot, mind a rendtartási cikkeket maga Kálvin fogalmazta. Tény továbbá, hogy az 1563-ik évi lyoni nemzeti zsinaton, még az is kérdésbe tétetett, hogy vájjon egy állami tisztviselő lehet-e tagja a p r e sbyteriumnak? A zsinat igent mondott, de oly feltéttel, hogy az illető gyülekezet szabadsága romlást ne szenvedjen. Az is tény továbbá, hogy több francia nemzeti zsinatok, mint pl. a figeaci 1579, a rochelli 1581-ben, a montaubani 1594-ben intették a presbyteri um o k a t, hogy a polgári felsőségnek ne adjanak b izonyitványokat a gyülekezeti tagokról s általában oly * dolgokról, melyeknek az egyházi fegyelem gyakorlása mezején jutottak tudomására j sőt még az is elrendeltetett az egyik zsinatban, hogy az egyházi hivatalos iratokban a polgári igazságkiszolgáltatásnak még formáit és kifejezéseit is kerülni kell. Még az is tény, hogy a rochelli zsinaton, épen a confessio átnézése alkalmával s annak fentidézett XXIX-ik cikkére vonatkozólag, a bourdeauxi lelkészek egyike jelentvén, hogy egy orvos oly könyvet irt, melyben azt állítja, hogy „a polgári felsŐség az egyház fej e," — que le Magistrat est le chef de 1 eglise: a zsinat erre újból megállapította ama cikket, és ünnepélyesen kijelentette miszerint )> a confessio — t. i. a francia confessio, —mindazok tévelygését elveti, a kik a polgári és egyházi kormányzat összezavarása által az egyházalkotmányt megakarják semmisíteni." ,,Qui veulent abolir la discipline de l'eglise, en la confondant avec le gourvernement civil et politique des raagistrats." Im ezen tényekből látjuk, hogy maguk a XVI-ik századi francia kálvinisták, miképen értelmezték saját hitvallásukat s miként fogták fel és állapították meg az egyháznak államhozi viszonyát. Azonban Sz. F. úr, annak igazolása végett, hogy a kálvinizmus szerint „a vallás ügye a világi hatóságot illeti, hogy az egyház az államhatalomtól függ s annak alárendeltje" stb. — a skótok példáját is idézi, a mi valóban majdnem olyanforma, mintha valaki, azon állításra nézve, hogy Európában absolut császárság is létezik, a helvét köztársaságot idézné példakint. A skótokra nézve sem szükség okoskodásokhoz folyamodni; megfogják ők maguk nyilván és határozottan mondani, hogy mi értelemben vannak az egyháznak államhozi viszonyára nézve. A kérdésben forgó skót confessio 1560. augustus havában készült, de nem ,,in plenaria parlamenti edinburgensis sessione," — mert ott csak helybenhagyatott, hanem irták azt maguk a skot lelkészek Knox vezérlete alatt. Néhány hónap múlva azaz 1561. január 17-én már