Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-09-04 / 36. szám

sem a férfiúnak indulatjától, hanem Istentől születtettek. És amaz ige testté lett és lakozott mi közöttünk és láttuk az ő di­csőségét, ugy mint az atyának egyszülöttének dicsőségét, stb." íme Jézus sz. lélektől való fo­gantatásának szellemi értelmezése nem tőlem, ha­nem János evangéliumának Írójától, ki idézett szavaival amaz ismeretes hermeneuticai szabály szerint, hogy „scriptura scripturae interpres," leg­világosabb magyarázója a Máté felhozott előadá­sának, mely e szerint sem többet sem kevesebbet nem jelenthet, mint hogy Isten Jézust anyja méhétől fogva szent fölkentjéül, az emberiség megváltójául rendelte. Bunsen kimondta volt, hogy a jelenkor­nak feladata a Sémit a Jáfet nyelvére fordítani át, azaz vallásos fogalmainkat a sémi, zsidó for­mákból kivetkőztetni és saját szellemünk s észjá­rásunkhoz alkalmaztatni. Igen helyesen, mert csak akkor lesznek amaz eszmék ismét életünket mozgató hatványokká, ha uj formuláz ás által életünk szellemi körébe lesznek beilleszthetők. Megeshetik azonban, hogy az eszmék ily át­alakulás folytán annyira megváltoznak, hogy az ember rájuk nem ismer többé, a mint a párában rá nem ismerünk a vizre, a melyből alakult. De a tudományt ez meg nem zavarhatja. — A kö­zönséges ember, ki a vegytan törvényeit nem is­meri, ámító beszédnek állítja, midőn a vegyész előtte azt erősiti, hogy a víz nem egyébb, mint elégetett levegő; azonban a tudomány azzal nem törődik, hogy mit mond találmányira a tö­rne^, hanem mind előbbre tör fölfedezéseiben. O ' De mi haszna tudom — kérdi a közönséges ész — hogy a viz elégetett levegő? Erre a tudo­mány ténynyel felel. Meglévén állapítva, hogy a vizben éghető levegő-nem van, módot talál ezt a vízből kiválasztani s égő szerül felhasználni, s ime ma vizet égetünk az éjjeli sötétség el­űzésére. A természettől kölcsönzött hasonlatok a szel­lemiekre alkalmaztatva bizonyos tekintetben min­dig sántikálnak; de itt ez egyszer a hasonlat na­gyon sokban talál. Midőn a gondolkozó ész a vallásos képzetet érzéki alakjából kivetkőzteti, hogy belőle a tiszta eszmét kinyerje, a gondol­kodni nem szerető tömeg azt kiabálja: ez ámí­tás, csalás! és sehogy sem tudja magával elhi­tetni, hogy az eszme, az a szellemi valami, a me­lyet markolni nem tud, az ő kézzel fogható kép­zeteivel egy és ugyanaz, épen ugy, a mint nem hiszi, hogy a viz elégetett levegő. Célellenes dol­got is cselekednék, ki a közönséges életben boly­gatná még most e dolgokat. Ha ki szomjúhozik, balgaság volna őt az italra addig várakoztatni, mig vegytani úton a csepp ízetlen vizet elemei­ből előállítottuk. A szomjuhozónak élő vizet ad­junk, de a tudomány ne hagyjon fel kísérletei­vel és folytassa vizsgálódásait. Ezen kitérés után kimondjuk röviden néze­tünket a fenforgó kérdés fölött. Jézus földi életét körülményesen leirni azért lehetetlen, mert ehhez egyáltalában semmi biz­tos adataink nincsenek. Az okmányainkban leirt személyiség nem más, mint Jézus, a ki Krisz­tus (azaz Isten fölkentje); ez pedig életirás tár­gya mostani felfogásunk szerint természeténél fogva nem lehet, mert nem esik azon causalitási törvények alá, melyek az egyén történeti fejlő­dését vezetik. A Krisztusnak mint személyesített örök eszmének életfejlődése benső, szükségképi, időtől és körülményektől független, még az egyén fejlődése időben esik, és kívülről ráható körülmények befolyása alatt foly le. A Jézus élete, mint Krisztusé meg van irva az evangéliumokban, ezekből minden igaz ke­resztyén ^megalkotja magának a Krisztus képét ugy a mint Isten neki tudnia adta, mert E1-testerr el szólva, de szavaiból épen az ellen­kezőt következtetve, mint ő, ezt mondjuk: „A mint bizonyos az, hogy az irás szerint mindnyá­jan hívatva vagyunk arra, hogy Krisztus kép­másai legyünk, annál inkább bizonyos az, hogv mindenki, a kire Jézus élő hatással van annak egy bizonyos képét viseli magában. Tisztát és határozottat nem mindenki, tökéleteset senki sem, összefüggőt igen kevesen, de Jézusnak va­lamely képe, valamely alakja mindegyikünk előtt lebeg. Akaratlanul ezen képbe szőjük bele mind azt, a mit tőle vagy felőle belsőnkkel megegye­zőleg hallunk; ezen összes szemléletből magya­rázzuk és értjük mi meg azon egyes vonásokat, szavakat, tetteket, a melyekkel a szent írás­ban és annak magyarázatában találkozunk. Sőt egyes pillanatokban a legélénkebb elragadtatás és legmagasztosabb felemelkedés óráiban oly 71 *

Next

/
Oldalképek
Tartalom