Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1864-08-28 / 35. szám
Fejtsük meg magunknak a dolgot e hely útmutatása szerint ugy, a hogy az eddigi előzmények követelik. Azon benyomás után, melyet Jézus nagyszerű személyisége a tanítványokra tett, egyáltalában lehetetlenségnek tetszhetett előttük a gondolat, hogy mind az, a mi Jézusbani hitükre nézve tudatukban oly szilárdul állott, a halállal egyszerre sirba szállt legyen. Ha Jézus az volt, a kinek gondolták, akkor az irás szerint, neki a sirontúl is élnie kell. Ha Jézusnak a z irás szava szerint „Istennek elvégzett tanácsából és rendeléséből halálra kellett adatnia," ugyanez irás csalhatlan szava mondja, hogy „Isten feltámasztotta, a halál fájdalmait megoldván, mivelhogy lehetetlen dolog volna neki attól megtartatni,u 1. Ap. csel. 2, 23 — 25. Avvagy nem volt-e azon ember fia, a kinek a próféta örök uralmat és dicsőséget igért ? Mi késő kornak fiai a civilizált élet ézerféle gondjaival alig tudjuk magunkat beleképzelni a keleti ember igénytelen életviszonyok közti állapotába, midőn lelke egy nagy gondolattól megragadtatva, annak világába ugy elmerül, hogy körülötte a külvalóság elenyészik, s a helyett szeme előtt a mindenség saját gondolatvilágának szellemivel, képzelete csodatüneményeivel látszik megnépesedni; — de a psychologus bizonyosan emlékezni fog tett hasonló tapasztalataira és nem fogja lehetetlennek találni, hogy Jézus tanítványai felmagasztosult lélekhangulat és anélkül is mindig természetfelettire irányzott gondolkodásukkal testi szemekkel hitték látni azt, a mi lelki szemeik előtt oly világosan állott. Avvagy nem élt-e valósággal a Jézus közöttük? nem az ő szelleme szólt-e belőlök, cselekedett és mívelt soha nem látott dolgokat általuk? Ok tapasztalták és azért bátran hirdették, hogy él a Krisztus. Mi is csökkenthétté volna az ebbeli hitet oly embereknél, kik Jézusban, még testben élt, sem láttak egyebet égből jött szellemi lénynél, s azért, mihelyt testi szenvedése okozta első rémülésük elmúlt, eszükbe jutott, hogy az irás szerint e gyalázatos halál is szükséges momentuma a messiási hivatásnak és nem szolgálhat egyébre mint átmenetül a földi (létből az öröklő dicsőült létbe (4 Ezsdr. k. h.) ? Semmi sem volt tehát ^természetesb, mint hogy a feltámadási hitben fölnevekedett tanítványok a nagy mester kimúlása után az igért vigasztaló hatalmát lelkükön tapasztalván, messiási hitükben mind jobban erősödtek. Másrészről a zsinagóga üldözése is, nem hogy leverte volna, inkább emelte a kisded csoport bátorságát, mert azt a meggyőződést érlelte ama külömben jelentéktelen emberek kebelében, hogy ügyük nagyobb fontosságú, és reményeik teljesedése tán közelebbi jövendőben várható, mint eleintén tán magok is hitték. Ezen pharisausi üldözők között egyik leghevesebb volt Saulus, később Paulus magyarul Pál. E nagy szellemű férfiú hitnyomozó eljárásaiban sokszor lehetett tanuja oly jeleneteknek, melyek farisáusi önelégültségét kemény próbára tették; ő maga álláspontján kénytelen volt Jézust istentelen ámitónak tartani, ki a nemzet legszentebb hitével visszaélt és a messiási nevet galádul bitorolta; másfelől azt kellett tapasztalnia, hogy annak követőit valami különös isteni erő lelkesiti, mely őket a legkínosb halállal szemben sem hagyta el; ily körülmények közt nem kellett-e kételynek támadni lelkében és azt a kérdést intéznie magamagához: hátha mégis azoknak van igázok, hátha az a kivégeztetett Jézus csakugyan az epedve várt Messiás volt és István vértanú igazat szólott, midőn kivégeztetése előtt magasztos lelkesedéssel ily felkiáltásra fakadt: „íme látok megnyilatkozott egeket, és látom, hogy az embernek fia áll az Istennek jobbja felől. " — Ily gondolatokba merülve kínos lelki hánykodások közt indult el közvetlen a megható jelenet után Damaskus felé „hogy ha találna valakiket, a tudománynak követőit vagy férfiakat vagy asszonyokat, fogva hozná Jeruzsálembe." f Es menvén, közelgete Damaskushoz, és nagy hirtelenséggel mennyei világosság vevé körül őtet. És mikor a földre borult volna, halla szózatot (Síp nn), mely ezt mondja vala néki: Saul, Saul mit kergetsz engemet? Es mondá: kicsoda vagy Uram? Az Úr pedig mondá: Én vagyok a Jézus, a kit te kergetsz. Nehéz neked az ösz/ tön ellen rúgodoznod. Es az félvén'és rettegvén, mondá: Uram! mit akarsz hogy cselekedjem: mondá az Úr neki: Kelj fel és menj be a városba, és megmondják neked mit kelljen cselekedned. A férfiak pedig, kik Saulussal utaztak, szótlan
