Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1864-08-14 / 33. szám
csak kezet foghatunk vele. A budai zsinat egyoldalúságát ma már minden egy kissé a dploghoz értő gondolkodó ember elitéli. De ide vonatkozó okoskodására nem hallgathatunk el egy pár észrevételt. Nevezetesen : a világiaknak az egyházi ételbe való befolyását csak 1707-től s illetőleg 1734-től datálja, s nem veszi figyelembe, hogy csaknem kezdet óta, ha nem voltak is curatorokul és felügyelökiil megválasztva, mily hatalmas befolyást gyakoroltak a világiak egyházunk ügyeire. Hiszen maga említi, hogy a zsolnai zsinatot 1610-ben Thurzó György nádor hívta össze s az több nemesek jelenlétében tartotta. Valamint hogy a szepes-váraljai zsinaton 1614. „Thurzó Kristóf és sok nemesek jelen voltak" (8. I.). Már pedig, a kiknek meghívására összeül a zsinat, s a kik azon szereplökként jelen vannak, azok csak te'nyezökként folynak be az egyáázkormányzatba. Hogy a világiak kezdet óta tényezőképen részt veitek, és tényleg befolytak egyházszervezetünk és kormányzatunkba, azt történetünk minden lapjáról adatokkal lehet bizonyítani. Az 1707 és 1734-iki zsinatok inkább csak azt tették, hogy e törvény által szentesítették a világiaknak a kormányzatban való részvétét, és ez által egyfelől nemcsak jogukat ismerték el, hanem kötelességeket szabtak eléjük, másfelől pedig azoknak hatás és munkakörét szinte törvény által igyekeztek megállapítani és körülírni, a mi elébb csak az illetők hatalmától, buzgóságától és önkényétől függött. — Valamint nagyon kár, hogy szerző nem reflectáit arra, s nem emelte ki, hogy vájjon mi indokok vezették mind a két egyházbeli protestánsokat a 2-ik Carolina resolutio alkalmával arra, hogy az e.megyékbe és kerületekbe világi felügyelőket is válasszanak? Vájjon, miért tartották ezt szükségesnek, (tehát miért nem látták elégségesnek a pusztán papi kormányzást?), épen az egyház alkotmányának föntartása és fejlesztése érdekében ? Ha e kérdésekre már azon kor történetéből is feleletet keresett és adott volna munkájában, Ítéletei igazságosabbak leehdettek, s előadása ment lett volna az igy rajta érezhető amaz egyoldalúságtól, hogy mig egyfelől a világi elem tűlnyomóságának fonákságát élesen kárhoztatja, annak kellő jelentőségét egy szóval sem méltatja, s egész történeti rajza oly színben tűnik föl, mintha egyházi szervezetünk normális s történetileg is eredeti alakzatának azt tartaná, a melyben a kormányzat kizárólag csak a papság kezében van. — A róraai egyházban a papság a világiaktól egészen külön rendet képez, hatalmát nem a hívek közösségének megbízatása folytán nyeri, hanem közvetlen a szentlélek vezetése alatt állva, önmagában teljesen képviseli az egyházat, s a világiak is csak tőle s általa nyerik az egyházi életben élvezhető üdvöt. S ezért itt következetesen a világiaknak jogszerűen semmi beleszólásuk sem lehet az egyháznak sem tanaiba, sem szervezetébe, sem kormányzatába. De a protestáns egyházban a hívők egyeteme képviseli az egyházat, a melyben semmi előjogositott, magasabb rendet képező tagok sem gondolhatok. Ezért csak azon kormányforma lehet az egyház lényéből, fogalmából folyó, a melyben az egyház egész közönsége képviselve van, a mely épen azért sem papi-, sem világi- hanem egyházi kormány. Nálunk a szó valódi értelmében, helyesen beszélni sem lehet egyházi- meg világi-elemről; az egyház szervezetében minden tényező, minden orgánum, egyházi orgánum. A fögondnok csakúgy egyházi tisztviselő mint a püspök, egyik sem elsőbb a másiknál, mindegyik az egyház akaratának megbízottja, ügyeinek s érdekeinek kezelője. De mert nálunk a cultussal foglalkozó pap, és az egyház által erre ki nem bocsájtott nem pap egyképen jogosított tagja az egyházi közönségnek, azért az egyház administratiójával foglalkozó kormánynak mindegyikből közösen kell alakulnia, s mindegyik annyira a protestáns egyház fogalmából folyó lényeges tényező, hogy akárhol és akármikor bármelyik hiányzott, vagy bármelyik nehezkedett a másik fölé ttílsulylyal, az mindig abnormis, beteges tünemény jvolt, s káros következményei mindig megzsibbasztották az egyház életelevenségét. Ezt ép ugy kimutathatjuk a külföld bármely országbeli prot. egyházaiban, mint saját hazai egyházunk történetében. És kár hogy szerző csak az egyik egyoldalúság ferdeségét mutatta föl. Egyébiránt e kérdés nálunk már annyit volt vitatva, s anynyira tisztába lehetünk vele, hogy a t. közönség előtt fölösleges tüzetesen fejtegetni. Ezután szerző, egyházi életünk bajait es ziláltságát rajzolván, „kitűnő férfiainknak az eddigi egyház szervezet felöli véleményét ösmerteti, s e célra BauhoíFernek „Ansichten und Zeugnisse hervorragender Manner über die alte Verfassung und Verwallung der prot. Kirche in Ungarn." cimü müvéből idézi németül Baksay Dánielnek. Veszpréminek, Dobosnak, .Jeszenszky Lászlónak, Jancsovicsnak, egyházi életünk bajaira vonatkozó azon nyilatkozatait, a melyeket Bauhoffer „Prot. Egyh. és Isk. Lap" 1842 -1848-iki folyamaiból a német közönségnek irt művében természetesen németre fordítva szedett össze. — Valóban nem hallgathatjuk el e fölölti csodálkozásunkat, vájjon mi szükség volt magyar közönségnek irott magyar munkában, magyar müveket német fordításból németül idézni, mikor az eredeti a mi sajátunk, és a legjobb fordítás sem pótolhatja teljesen soha az eredetit? „Ilyen zilált volt — mondja szerző e szakasz végén — a mi egyházi szervezetünk az 1848-ik évig, és sok tekintetben máig is. A kísérletek egyházunkat rendezni részint rosznak, egy oldaluak voltak, részint pedig hajótörést szenvedtek az egyes esperességek és egyházak, az egyes patronusok és világiak hallatlan önkényén/' A bevezetés végén még az utolsó évtizedről szól néhány szót. Megemlítvén a Haynau-féle parancsot. Albrecht főherceg engedményét, az 1856-ban kiadott tervezetet, s azt követett 1859-iki pátenst, igy szól: A pátenst és a ministeri tervezetet az egész müveit prot. világ örömzajjal fogadta, az abban foglalt egyházi kormányzat szervezetét a protestantismus szellemével teljesen egyezőnek nyilvánítván. A magyarhoni ev. egyház egyrésze örömmel üdvözölte a pátenst, és csakhamar rendezte magát szerinte. De rövid ideig tartott ez öröm. Most minden oldalról hatalmas agitatio kezdetett ellene, mind az egyházon belől, mind