Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-08-07 / 32. szám

tek, s azonnal a tanári vizsgára kiküldött választmánynál elnököltek. — Julius 26-án kerületi gyámintézeti gyűlés, estepedig magyar nyelven, Mikola úr, sajó-gömöri lelkész szónoklata mellett, gyámintézeti isteni tisztelet tartatott, a mely alkalommal bejött offerlorium, 190 forintnak (ehhez Zsedényi felügyelő járult 100 forinttal) fele, mint szeretetadomány, a kerületbeli legszegényebb egyháznak Oláhpatakon, a másik fele pedig az egyetemes gyámintézetnek Pesten adatott át. Másnap az egyházkerület küldöttei, Zsedényi Ede felügyelő és Máday Károly superintendens urak ikerelnöklete alatt, a szépen feldiszitett és zsúfolásig tömött templomban gyűléssé alakultak, melyet Zsedényi úr feszült figyelemmel kisért beszéddel megnyitván, előszavaiban a jelen komoly szomorú időt emlegeté, de abbeli vigasztalását is nyilvánitá, hogy históriai alapon nyugvó egyházi szerkezetünk az akármely oldalról jövő újításoknak mindeddig ellentállani tudott, mert akárminő legyen — ugy folytatá beszédét — egy vagy más felekezet igazgatási formája, institutióit bízvást a halottak közé sorozhatjuk, ha annyi életereje nincs, hogy a szép múltnak meg nem őrizvén emlékezetét, saját autonómiáját meg nem óvhatja az ingatagságtól. Ha akár külnyomás, akár öntehetetlenség, akár politikai pártoskodás miatt annyira megfogyatkozott, akkor legcifrább életmanifestatiója is csak olyas valami, mint midőn a polgármester bársony párnán nyújtja át ezüst kapukulcsát azon városnak, melynek sem árka, sem fala, sem kapuja. Egyházunkon a közszellemnek illetése lengett, midőn az 1790. év 26. törvénycikkének akármely időbeni veszélyeztetése hangrezgést költött fel millió szívek kebelhurjain, s mozgató gyanánt hatott egész egyházunk gépkerekeire, hogy kitüntesse, van-e benne ép életerő, mely a vallásos célok megközelítésében tettleges factorként működhessék. Presbyterialis szerkezetünk kiállotta s ki fogja állani a próbát. Annak inkább, mint akárminek tulajdonítja szóló, hogy annyi viszontagságok után még mint felekezet élünk. Mennyi nyil tört meg acél paizsán, mit nyilt hatalom vagy titkos ármány a felekezet szívére irányzott, — mennyi fenntartó elem rejlik e szerkezet létegeiben, hogy a római catholicismus leghatalmasabb napjaiban, s Ausztria különszerüségei közt jó és balszerencsében fenntarthatók eredetünk sajátságait, mik nélkül minden lehetnénk, egyedül magyar protestánsok nem. — Es ha látjuk, miként e körülmények egyházi szerkezetünket a legkülönszerübb hivatásra irányozák, miként egyszer a századát előző rohantatásnak, s a centralísaliót hazánkban még az egyházi ügyekben is megkísértő rendszernek állott ellene, másszor a lespedést rázta fel lajhárságából; miként ismét itten a korlátlansági vágyak özönének kellett gátakat emelnie, s emelt mig a vágyözön elapadott, amott viszont az idegen nemzetiség tátott szájából sikamlott ki: — valóban, ha megfontoljuk e különböző hivatását, s látjuk, miként idő és körülmény szerint mindig megfelelt, s ruganyosságát minden nyomás után egész erővel visszanyeré, lehetetlen, hogy egy szent pietás szerelmével ne ragaszkodjék hozzá minden fej ós szív, mely sem külföldi formákra, sem külön magános utakra, mint a comcta, nem vágyakodik, hanem magát és hatását az egész protestáns felekezeteében, s általa a nemzeteében örömest eltemeti, test tagja, de nem külön test. Hogy azonban egyházi szabadságainkat és jogainkat szeretettel, bölcseséggel s ama kötelességérzettel védhessük, melyet minden hívétől igényleni szent és elavulhatlan joga van az egyháznak, szükségesnek tartja szónok, hogy a hívek ismerjék egyházunk históriáját, szellemét, tanait, egy szóval szükséges, hogy tanuljanak, hogy iskoláink legyenek, mert azok képezik a protestáns vallásosság alapját. Ezen egyházkerület egyedül azért, hogy iskoláit fenntarthassa s virágoztassa, iskolaadót vetett ki az esperessógekre, s imc, megint panaszt kell emelnie szóló felügyelőnek az áldozatkészség hiánya miatt; a pénztárnok jelentése szerint a hátralék az ötezer forintot felülhaladja ; legtöbbet fizetett a gömöri esperesség, legkevesebbet a kis-honthi esperesség. Egyházunk legdrágább kincse ügyében legfontosabb érdekében ismételve szólítja tehát fel az esperességeket, miszerint a hátralékok minél előbbi beszedését sürgessék. Átmenvén ezekután e superintendentiát kizárólag illető ügyekre; végre Draskóczy Sámuel, volt kerületi felügyelő úrnak f. é. április 18-án történt halála feletti fájdalmát az egész gyűlés által meleg rokonszenvvel fogadott magasztos szavakban fejezé ki. Egyházunk ezen rendithetlen jellemű fiának halálát, úgymond, bánatos szívvel rövid száraz szavakban jelenthetném, s a gyászhirnek gyászkiséretül mást nem adhatnék, mint a néma bűt, s a polgárhála, polgártisztelet szerény könycsepjét, szent emlékének áldozatául. — És szinte tágul a szorult kebel, midőn a bánat szóra fakadhat, s kell, hogy fakadjon, mert a bú, melyet ily halál okoz, egész egyházunk közös bánata. Draskóczy egész élete egy magasztos lelkesedés, egy áldozat volt honért, egyházunkért; magasztos lelkesedés, minőre csak az igazak képesek, fogyatkozhatlan mint az erény, és hajthatatlan, mint a becsület. A derék férfiúnak szívvére összeforrt egyházunk törvényes jogaival, az egyházi pályán töltött munkás napjainak emléke élni fog nemcsak szívében a jelen protestáns nemzedéknek, mely e szomorú korszakot vele együtt élte, fáradalmait és buját e jellemszilárd, későbben szemei világától megfosztott férfiúnak látta, hanem élni az utókoréban is, mely derültebb homlokkal pillantva vissza a bájos multakra, áldani fogja azon férfiakat, kik egyházunk jogos védelmét a felséges királyunkhoz tántorithatlan hűséggel párosítva, önérdekök mellőzésével, söt feláldozásával bátran viselték, bár gyakran félreismerve a súlyos munka perceit. E lelkes férfiak koszorújában fogja látni Draskóczyt, s látva áldani fogja megőrzött emlékét a jövő nemzedék. Béke lebegje körül koporsódat, jobb hazába költözött férfiú, s enyhítse íiad és unokáid fájdalmát azon édes öntudat, hogy bánatukban őszinte osztozik minden magyar protestáns, ki tiszta jellemedet s hazapolgári érdemeidet ismeri és tiszteli. A főfelügyelő úrnak ezen beszéde után, mely többször zajos éljenekkel üdvözöltetetl, superintendens M á-