Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-08-07 / 32. szám

tek, s azonnal a tanári vizsgára kiküldött választmánynál elnököltek. — Julius 26-án kerületi gyámintézeti gyűlés, estepedig magyar nyelven, Mikola úr, sajó-gömöri lelkész szónoklata mellett, gyámintézeti isteni tisztelet tartatott, a mely alkalommal bejött offerlorium, 190 forintnak (ehhez Zsedényi felügyelő járult 100 forinttal) fele, mint szeretet­adomány, a kerületbeli legszegényebb egyháznak Oláhpa­takon, a másik fele pedig az egyetemes gyámintézetnek Pesten adatott át. Másnap az egyházkerület küldöttei, Zsedényi Ede felügyelő és Máday Károly superintendens urak ikerelnök­lete alatt, a szépen feldiszitett és zsúfolásig tömött temp­lomban gyűléssé alakultak, melyet Zsedényi úr feszült figyelemmel kisért beszéddel megnyitván, előszavaiban a jelen komoly szomorú időt emlegeté, de abbeli vigasztalá­sát is nyilvánitá, hogy históriai alapon nyugvó egyházi szerkezetünk az akármely oldalról jövő újításoknak mind­eddig ellentállani tudott, mert akárminő legyen — ugy folytatá beszédét — egy vagy más felekezet igazgatási formája, institutióit bízvást a halottak közé sorozhatjuk, ha annyi életereje nincs, hogy a szép múltnak meg nem őriz­vén emlékezetét, saját autonómiáját meg nem óvhatja az ingatagságtól. Ha akár külnyomás, akár öntehetetlenség, akár politikai pártoskodás miatt annyira megfogyatkozott, akkor legcifrább életmanifestatiója is csak olyas valami, mint midőn a polgármester bársony párnán nyújtja át ezüst kapukulcsát azon városnak, melynek sem árka, sem fala, sem kapuja. Egyházunkon a közszellemnek illetése len­gett, midőn az 1790. év 26. törvénycikkének akármely időbeni veszélyeztetése hangrezgést költött fel millió szí­vek kebelhurjain, s mozgató gyanánt hatott egész egyhá­zunk gépkerekeire, hogy kitüntesse, van-e benne ép életerő, mely a vallásos célok megközelítésében tettleges factorként működhessék. Presbyterialis szerkezetünk kiállotta s ki fogja állani a próbát. Annak inkább, mint akárminek tulajdonítja szóló, hogy annyi viszontagságok után még mint felekezet élünk. Mennyi nyil tört meg acél paizsán, mit nyilt hatalom vagy titkos ármány a felekezet szívére irányzott, — mennyi fenntartó elem rejlik e szerkezet létegeiben, hogy a római catholicismus leghatalmasabb napjaiban, s Ausztria külön­szerüségei közt jó és balszerencsében fenntarthatók erede­tünk sajátságait, mik nélkül minden lehetnénk, egyedül ma­gyar protestánsok nem. — Es ha látjuk, miként e körülmé­nyek egyházi szerkezetünket a legkülönszerübb hivatásra irányozák, miként egyszer a századát előző rohantatásnak, s a centralísaliót hazánkban még az egyházi ügyekben is megkísértő rendszernek állott ellene, másszor a lespedést rázta fel lajhárságából; miként ismét itten a korlátlansági vágyak özönének kellett gátakat emelnie, s emelt mig a vágyözön elapadott, amott viszont az idegen nemzetiség tátott szájából sikamlott ki: — valóban, ha megfontoljuk e különböző hivatását, s látjuk, miként idő és körülmény szerint mindig megfelelt, s ruganyosságát minden nyomás után egész erővel visszanyeré, lehetetlen, hogy egy szent pietás szerelmével ne ragaszkodjék hozzá minden fej ós szív, mely sem külföldi formákra, sem külön magános utakra, mint a comcta, nem vágyakodik, hanem magát és hatását az egész protestáns felekezeteében, s általa a nem­zeteében örömest eltemeti, test tagja, de nem külön test. Hogy azonban egyházi szabadságainkat és jogainkat szeretettel, bölcseséggel s ama kötelességérzettel védhes­sük, melyet minden hívétől igényleni szent és elavulhatlan joga van az egyháznak, szükségesnek tartja szónok, hogy a hívek ismerjék egyházunk históriáját, szellemét, tanait, egy szóval szükséges, hogy tanuljanak, hogy iskoláink le­gyenek, mert azok képezik a protestáns vallásosság alapját. Ezen egyházkerület egyedül azért, hogy iskoláit fenn­tarthassa s virágoztassa, iskolaadót vetett ki az esperessó­gekre, s imc, megint panaszt kell emelnie szóló felügyelő­nek az áldozatkészség hiánya miatt; a pénztárnok jelentése szerint a hátralék az ötezer forintot felülhaladja ; legtöb­bet fizetett a gömöri esperesség, legkevesebbet a kis-hon­thi esperesség. Egyházunk legdrágább kincse ügyében leg­fontosabb érdekében ismételve szólítja tehát fel az esperes­ségeket, miszerint a hátralékok minél előbbi beszedését sürgessék. Átmenvén ezekután e superintendentiát kizáró­lag illető ügyekre; végre Draskóczy Sámuel, volt kerü­leti felügyelő úrnak f. é. április 18-án történt halála feletti fájdalmát az egész gyűlés által meleg rokonszenvvel foga­dott magasztos szavakban fejezé ki. Egyházunk ezen rendithetlen jellemű fiának halálát, úgymond, bánatos szívvel rövid száraz szavakban jelent­hetném, s a gyászhirnek gyászkiséretül mást nem adhat­nék, mint a néma bűt, s a polgárhála, polgártisztelet sze­rény könycsepjét, szent emlékének áldozatául. — És szinte tágul a szorult kebel, midőn a bánat szóra fakadhat, s kell, hogy fakadjon, mert a bú, melyet ily halál okoz, egész egyházunk közös bánata. Draskóczy egész élete egy ma­gasztos lelkesedés, egy áldozat volt honért, egyházunkért; magasztos lelkesedés, minőre csak az igazak képesek, fo­gyatkozhatlan mint az erény, és hajthatatlan, mint a becsü­let. A derék férfiúnak szívvére összeforrt egyházunk tör­vényes jogaival, az egyházi pályán töltött munkás napjai­nak emléke élni fog nemcsak szívében a jelen protestáns nemzedéknek, mely e szomorú korszakot vele együtt élte, fáradalmait és buját e jellemszilárd, későbben szemei vilá­gától megfosztott férfiúnak látta, hanem élni az utókoré­ban is, mely derültebb homlokkal pillantva vissza a bájos multakra, áldani fogja azon férfiakat, kik egyházunk jogos védelmét a felséges királyunkhoz tántorithatlan hűséggel párosítva, önérdekök mellőzésével, söt feláldozásával bát­ran viselték, bár gyakran félreismerve a súlyos munka per­ceit. E lelkes férfiak koszorújában fogja látni Draskóczyt, s látva áldani fogja megőrzött emlékét a jövő nemzedék. Béke lebegje körül koporsódat, jobb hazába költözött férfiú, s enyhítse íiad és unokáid fájdalmát azon édes ön­tudat, hogy bánatukban őszinte osztozik minden magyar protestáns, ki tiszta jellemedet s hazapolgári érdemeidet ismeri és tiszteli. A főfelügyelő úrnak ezen beszéde után, mely több­ször zajos éljenekkel üdvözöltetetl, superintendens M á-

Next

/
Oldalképek
Tartalom