Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-08-07 / 32. szám

xiyéyel, hanein amaz egyh.megye egész lelkészi karának (habár nem is hivatalos alakban kifejezett) nézeteivel ta­lálkozunk. S e körülmény kétség kivül nagyon emeli az itt kimondott elvek, és óhajtások fontosságát. A füzet tartalmára nézvé, elismeréssel kell kimonda­nunk, hogy szerző tárgyalása alá vett kérdést alapo­san tanulmányozta, és hogy egyházrendezési nézetei­nek megállapításában tollát nem a puszta subiectivitás Önkénye vezette, hanem mind történelmi mult viszo­nyainknak, mind az előhaladt kor fokozott igényeinek kellő figyelembevételével, s minden párt-elfogultságtól ment higgadt komolysággal fűzi vizsgálódásait. Ugy hogy müve mind tárgyának, és a benne kifejezett nézeteknek fontossága miatt, mind azon körülménynél fogva, hogy—mi­ként emliténk — tulajdonkép egy oly tiszteletreméltó testü­let nézeteit tolmácsolja, mind pedig alapos előadásáért meg­érdemli, hogy hasonló komolysággal gondolkozzunk róla. Szerző, mielőtt részletesen a nevezett utasításokra vonatkozó észrevételeit adná elő, bevezetésül a hazánkbeli protestáns, s különösen az ágostai egyház szervezetének történeti múltját tekinti át. — Mindjárt az első sorban fel­kiált, hogy a „magyarhoni ág. egyház fenállása, tehát több mint 300 év óta szűkölködött egységes, az egyház bel- és küléletének megfelelő egyházalkotmányban, és szűkölködik most is." „Ezen egységes egyházalkotmány hiá­nya felelte sok és nagy calarnitásokat hozott magyarhoni ev. egyházunkra.u Sajnálkozva panaszolja hogy e miatt egyházi életünk mennyire szét esett; minden egyházkerü­letnek majdnem külön alkotmánya, s a megyék viszont csaknem egészen függetlenek voltak a kerületektől, és az mi annyira gátolta eleitől fogva egyházi életünk természet­szerű kifejlődését, és előhaladását. Általában az egész be­vezetésben az egész egyház oly egységes szervezetének a szükségét igyekezik a történetből kimutatni, a melyben minden részek, minden tagok egy központosított élő orga­nismust képeznének. A 17 és 18 ik századnak általa felso­rolt zsinatai, s azok canonai nagyobb részben csak helyi érdeküek voltak. Ez independentisinusra vezető ziláltság­ból kibontakozni törekedvén, sürgettek apáink egy egye­temes zsinat tartását, de a mely csak 1791. september hó­ban sikerült. E zsinat tárgyalása előtt röviden áttekinti az egyház­ban addig divott kormányzat formá­ját. Szerinte a magyar prot. egyháznak tisztán presbite­rialis szerkezete sohasem volt, s jelenben sincs. Az ág. egyház alkotmánya vegyülve volt consistorialis s némileg episcopalis elemekkel, a helv. egyház kormánya pedig e század elejéig episcopalis rendszerű volt. S különösen azt igyekszik kimutatni, hogy egész az 1707-ben Rózsahegyen tartott zsinatig az egyházat tisztán a papi tisztviselők kor­mányozták. E zsinaton állíttatott két consistorium, mind­egyik felében világiakból álló. E zsinat emliti elsőben a pastores mellett a curatores et inspectores, s rendeli : „pro cuius libertate et officio instrucliones praeseribere." Azonban az 1715. országgyűlés e zsinat határozmányait érvényteleneknek uyilvánitá, s megtiltotta a zsinatok fel­sőbb engedély nélküli tartását, mi addig szabadon volt hagyva. — Tehát a világi elemnek a zsinaton eredménye­zett vívmánya csakhamar ismét sirba száll. Ezentúl egész II. József uralkodásáig a protestánsok üldözése folyt, s csak midőn 1734-ben a második Carolina resolutio által mindkét egyháznak megengedtetett 4 superintendenst vá­lasztani, ekkor ,,választattak a nagyobb s különösen városi gyülekezetben a lelkészek mellé egyházi felügyelők és az espereslek mellé esperességi — a superintendensek mellé kerületi felügyelők tétettek." „Ez időtől ó t a r e n­desen látjuk a világi elemet a lelké­szi mellett az egyház kormányzat­ban részt venn i." (A rózsahegyi zsinaton csak az egyes gyülekezetek részére engedtetett meg az inspec­torság és curatorság). Mig 1734-ig a consistorialis-episco­palis kormányforma volt a tűlnyomó, ez időtől a democra­tico-hierarchicus elem volt a döntő. Ez irány abnormis voltát és káros gyümölcseit mutatja föl azután néhány rész­letekben, a különösen a t. olvasóközönség állal eléggé is­mert 1791-iki budai zsinaton a világiak fonák tűlcsapongá­sát és e zsinatnak egyházunk ziláltságát mondhatlanul fo­kozó káros következményeit. Az ezután kifejlett rendetlen­ség, s rendezés szükségének érzete hozta azután létre az általunk fölebb említett Hamaliar-féte utasításokat is. (Vége köv.) BELFÖLD. FŐTISZTELENDŐ MÁDAI KAROLY SUPERINTENDENS ÚR, CANONICA VISITÁTIÓJA GÖMÖRBEN. Ratkótól bűcsut véve junius 7-én reggel Ratkó-Bisz­trózra tartá bevonulását, hol az autonom érzelmű agg lel­kész Komán János mindent elkövetelt, hogy a buz­góságban lankadatlan főpásztort lehelő ünnepélyességgel és magyar szivélyességgel fogadja. Volt bandérium, diadal­kapu több, üdvözölték a leányok, nők és férfiak, a tanitó az ifjúsággal, a lelkész a presbyteriummal, s rnindnyájok üd­vözletén kendőzetlen szívélyesség tükröződött. — Ezen egyház keblében a főpásztor két napig mulatott, s miután az egyházat megvizsgálta és rendben találta, s egyszers­mind az agg lelkész mellé Dallen Mihályban segédlelkészt szentelt fel jul. 9-én reggel a krokavai leányégyházba vette útját, hová gyalog kellett, — mere­deksége miatt. -— másfél órányira mennie. Ide mentében B a r a z ismeretes rabló állotta felfegyverkezve és rabló ruhában útját, a helyettes esp. felügyelőre kisütötte fegy­verét: miután baltájával még néhány látszatos vágást inté­zett az utasok felé, zöld gyepre vezette a főpásztort kí­sérőivel, és leültetve őket, porcellán edényekből fris savó­val és sajttal vendégelte meg. E leányegyház hivei, kik emberemlékezet óta superintendenst soha sem üdvö­zölhettek tetemes magaslaton fekvő falujokban, magukon kivül voltak örömükben s superintendens úr látogatásáért nem tudták eléggé tanúsítani hálájukat. Ugyan e napon

Next

/
Oldalképek
Tartalom