Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-08-07 / 32. szám

én arról meg vagyok győződve, hogy ha bármely hü honpolgár lelkében meg van győződve azon alaptörvényeknek helyes és igaz voitáro'l, a melyeken a haza boldogsága, szabadsága és békessége nyugszik, s ha ösmer egy olyan embert, a ki ezen alaptörvényeket gyökerestől feldúlni akarja, s e célból izgatott mind másutt mind épen az ő hazájában : ugy vélem, hogy ennek letartóztatását és számadásra vonatását kívánni fogná. Ilyen volt a Kálvin helyzete. Ne vélje azt senki, hogy Kálvin Servetet csupán szentháromság tagadónak vagy egy külön felekezetet alkotni akarónak tartotta volna, hanem tartotta igenis olyannak, ,,a kinek egyedüli célja nem más mint az, hogy mindazt, a mi valaha a vallásról t a-* nittatott, minden válogatás nélkül romba döntse,... s az emberek emlékezetéből az Istenségnek minden érzetét eltörölje;" — „cui, hoc unum fuisse propositum palam est, ut quidquid unquam de religione traditum fűit, nullo adhibito delectu convelleret, . . et omnem divinitatis sensum ex hominum memória deleret." Ugy tekintette továbbá Kálvin Servetet, mint a ki, ha rajta állana „nemcsak mindazt felforgatná e világon, a mi a vallásra tartozó, hanem a polgári társadalmat is, s az igaznak ös méretét s minden erkölcsiséget kitörölne az emberi elmékből;" — non solum everteret, quidquid est religionis in mundo, sed politicum quoque ordinem, recti discrimen, verecundiam denique omnem ex bumanis mentibus deleret." — Igaz, hogy eféle vádakat maga a reformatio s a nagy reformátorok ellen is szórtak igaztalanul, s épen ezeket veri vissza Kálvin ! Ferenc francia királyhoz intézett nagyszerű szózatában. De vájjon azért, hogy a Kálvin által visszavert vádak igaztalanok valának: következik-e, hogy az általa Servet ellen emeltek is valóban ilyenek ? Lehetnek s ám legyenek is sok százan s ezeren, kik Kalvinnak Servet felőli ezen véleményét túlzottnak s a mai tudomány Ítélőszéke előtt meg nem állhatónak tartják; — de azt az ügynek minden alapos és elfogulatlan ösmerője be fogja vallani, hogy ez Kalvinnak őszinte, minden képmutatás nélküli valódi, határozott meggyőződése volt; — és ö, mint minden szilárd jellemű ember, cselekedett bátran, a maga meggyőződése szerint. S im ez az oka annak, hogy Kálvin minden tétovázás nélkül, ismételve elösmeri és nyilvánítja, miszerint ö, akarta és eszközölte azt hogy Servet feleletre vonattassék; s épen azért én, nem tartom lényegesnek az ügy érdemére nézve több történetirónak s azok közt épen a per okmányaira támaszkodó Rillietnek is azon vélemenyét, miszerint már maga a Servet feljelentetése nem a Kálvin egyéni, hanem a consistorium hivatalos ténye vala. Másik szempont, a melyből Kálvin Servet elleni fellépésének értékét meg lehet ítélni, annak figyelembevétele, hogy vájjon micsoda célt akart Kálvin ezen fellépéssel elérni. Ha bebizonyítható volna, hogy mindjárt kezdetben Servet halálára nézett, s titokban vagy nyilván e célra működött: akkor valóban ő is felelős fogna lenni az iszonyú tényért. Ámde a dolog egészen másként áll, — Osmerjük a kérelemlevelet, melyet De la Fontaine a 38. pont kíséretében a tanácshoz benyújtott, s mely a pernek első okmánya. Ebben halálos büntetésről szó sincs, hanem csak az van kérve hogy Servet vonattassék feleletre, és ha a tanács jónak látja: helyeztessék az államügyész vádlása alá. Nemcsak e pontra, hanem e per későbbi folyamára vonatkozólag is, határozottan nyilvánítja Kálvin, miszerint semmiféle súlyosabb büntetés veszélye nem forgott volna fenn, ha Ser vet valami módon jó útra téríthető lett volna; „Nulíum instabat gravioris poenae periculum, sí quo modo fuisset sanabilis." Arról is nyilván bizonyságot tesz, miszerint ő „egyáltalában nem viseltetett Ser vet iránt oly halálos gyűlölettel, hogy ez csupa önmérsékléssel is meg ne menthette volna a maga életét;" hoc tantum in praesentia testatum volo: me non ita capitaliter fuisse infestum, quin licitum fuerit, vei sola modestia, nisi mente privatus foret, vitám redimere. Azt is nyilvánítja hogy ,,m indaddig mig remény volt Servet jobb útra térítéséhez, ezt munkálni meg nem szűnt," s hogy midőn Servet, két órával halála előtt Kálvintól többek jelenlétében nyilván bocsánatot kért; Kálvin határozottan kijelentette, hogy ő soha személyes sérelmekre nem tekintett, s Servet iránt jó akarattal viseltetett, mindaddig, mígnem ez végső dühösségre ragadtatott. ,,Ego enim, quamdíu spes fűit, ejus ad sanam mentem re. vocandi, privátim operám raeara impendere non destiti." . . „me nunquam privatas injurias fuisse persecutum. Denique nullum a me benevolentiae officium fuisse praetermissum, clonec liberis meis objurgation íbus magis exacerbatus, rabiem magis quam bilem effúdit." Nyilván kifejezi Kálvin azon véleményt, mit a ténynek kétségen kivül igazolnak, hogy t. i. Servetet a libertinekbe vetett hiu reménye vitte halálra. „I t a q u e p r obabilis susp'icio est, alicunde vana f iducia inflatum fuisse, quae illum perdideri t." Ezen vana fiíducia volt az, mely Servetet arra indította, hogy az ügynek végzetszerű válságos fordulatot ő maga adjon, s azt kérje a tanácstól september 22-én, — a midőn pedig már darab idő óta senki más, hanem maga az államügyész volt az ő vádlója, — „hogy Kálvin rögtön vettessék fogságra, mig nem az ügy valamelyikük ha-