Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-07-24 / 30. szám

velés ügye. Egyébiránt mult év folytán a nevelés szent ol­tára körül,átértve gyülekezeteink a közművelődés horderejét, majd mindenütt meleg érdekeltséget — feltűnő buzgalmat tanúsítottak iskoláink iránt, melyről, egyházmegyénk min­den iskoláit személyesen meglátogatván, jó lelkiismerettel tehetek örvendetes bizonyságot. Tanítóink nemcsak kellő szorgalmat fejtenek ki a nevelés ügye körül, de ujabb tan­módszerek elsajátítása, tisztultabb növelészeti elvek alkal­mazása általa népnevelésnek magasabb irányt, Örvendetesb lendületet adnak, melynek még biztosabb eléresére alulirt „tanitói értekezlet" alakítására hívta fel a megye tanítóit, mely a gyűlésen megalakulván, legszebb reményekre jogosít. Lelki örömmel mutatom fel itt a szent-andrási gyülekezet azon jeles buzgó­ságát, miszerint régi roskadozó iskolája helyeit ujat, meglepő csinossággal , célszerű tanithatás követelmé­nyeinek megfelelő modorban épített iskolát emelt. Öröm­mel értesültünk gr. Batthyányy Géza ö méltó­sága azon nemes szívüségéröl: hogy ez iskolaépítéshez nagyszerű ajándékai által járulván, ennek egyik alap­kövévé tette magát. Mely kegyes segélyezése által a nemes gróf midőn egyrészt a népnevelés iránti meleg sze­reletét tüntette fel, másrészt felemelkedett lelkének, s népe üdvét szívén viselni szokott magyar főurak kegyességének adta fényes jelét. Hasonlókép mély hálára kötelezte nem­csak a szent-andrási gyülekezetet, de egész egyházme­gyénket, győri püspök ö méltóságának ez iskolaépítésnél tanúsított nagylelkűsége is, ki több ezernyi téglák ingyen ajándékozása által, a vallásfelekezet válaszfalain feülemel­kedő magas lelkét tette köztünk áldva tiszteltté. Egyház­megyénk köszönő iratot küldeni rendelt mind a kegyes jótevő főpap ö méltóságához, mind a nemeslelkü grófhoz, ki ez iskola felszentelése alkalmakor, azon téritvényt, mely mellett a szent-andrási ev. lelkész a használatában levő földeket 80 év óta bírja, visszaküldötte az egyháznak, s igy ezt, azok örökös tulajdonosává tette. Mult évi számaiban e lapnak emiitettem volt egy, ne­mes ládonyi hívem, néh. B o d a Pál azon kegyeletes végrendeletét, melyben egy ott felállítandó iskola alapjául 6000 frtnyi alapítványt tett. Addig is mig itt a rendes tani­tói állás szervezteték, a fiókegyház egy ideiglenes tanító­val láttatott el, melynek eredménye lett, hogy mig eddig e helységből csak 7 vagy 10 gyermek küldetett fel az anyaegyhásba iskoláztatás végeit, most 40 tanuló vesz ok­tatást ott. Nem hagyhatom ki közlésemből a m i h á 1 i gyü­lekezetnek, iskolája iránt tanúsított áldozatkészségét, — mely fiókegyház haszonvehetetlenné vált iskolája helyett egy művészi ízléssel — meglepően szép tanodát, mondhat­nám a nevelésnek templomot emelt, — dűsan ellátva azt falusi iskoláinkban gyéren található tanszerekkel, termé­szettani készletekkel, egy kis orgonával, s egyéb becses taneszközökkel. Nem tudom a miháli egyház buzgóságát emeljem e ki, mely ez iskolaépítésnél örömmel tett minden töle telhetőt; vagy Róth József űr áldozatkészsé­gét mutassam fel, melyet ismerni és tisztelni már korábbi évekből megtanult e megye, mely hitrokonunk a nevelés terén szerzett érdemkoszoruját minden évben odább fonja iskoláink anyagi s szellemi támogatásaival, nemcsak a mi­háli iskolában, melynek létrejövésében fő tényező, irány­adó buzgalma főrugó vala, de többi iskoláinkban is, melye-1 ket szükséges taneszközökkel ellátván, sikeresebb tanitha­tás alapját teszi le. Esperességünk pénzügyei kerülvén szőnyegre, me­gyénket azon ritkák sorába tehetjük, hol a pénzügyek kí­vánt rendben állanak. Mult évről minden tartozás befizetve. S igy nem tartozunk azon megyék közé, hol az évről-évre felszaporodó hátramaradások nemcsak magára a testületre vetnek erkölcsi homályt, de mulasztásaik zavarba hozzák kerületi pénztárunkat is, s igy z;,ibbasztólag hatnak az egy­házigazgatásra. A megyéknek fontos feladatok levén ama hasznos „g y á m i n t é z e t i" eszmének minél nagyobb mérv­ben történendő meghonosítása, lelkésztársaim tevékeny­sége mellett, kiknek buzgóságától van függővé téve e szent ügy virágzása vagy hanyatlása, gyülekezeteink ez évben is meghozták, mostoha körülmények s az áldozatkészség­nek számtalan alakbani igénybe vevése dacára e szent ügy oltárához áldozataikat. A gyámintézeti pénzek egyön­tetűbb kezelése végett, gyámintézeti bizottmány alakíttatott. Egyes peres ügyekben törvényszékek neveztettek ki. Gyüiésünket meleg érdekeltség de férfias nyugalom jel­lemzé, szép számú hallgatóságtól kísérve kitartó figye­lemmel. Trsztyenszky Gyula. o®o TÁRCA. A DUNÁNTÚLi EVANG. REFORM. EGYHÁZKERÜLET PÁPAI FŐISKOLÁJÁBAN A NYÁRI KÖZVIZSGÁK KÖ­VETKEZŐ RENDBEN FOGNAK MEGTARTATNI. Az akadémiában: Augusztus l-jén Eszlan­ból. — Augusztus 2-án Természettanból. — Augusztus 3-án Világtörténetekből. — Augusztus 4-én Természetrajz­ból. — Augusztus 5-én d. e. Szentirásrnagyarázatból. — Augusztus 5-én d. u. Hittanból. — Augusztus 6-án d. e. Egyháztörténetemből. — Augusztus 6-án d. u. Magyar iro­dalomból. — Augusztus 7-én írásbeli érettségi vizsga. — Augusztus 8-án Jogi tudományokból. — Augusztus 9-én Lalin- és görögirodalomból. — Augusztus 10-én s több következő napokon a szóbeli érettségi vizsgák. A Gymnasiumban: Augusztus l-jén Vl-ik osztály. — Augusztus 2-án V. osztály. — Augusztus 3-án IV. osztály. — Augusztus 4-én III. osztály. — Augusztus 4-én II. osztály. — Augusztus 6-án I. osztály. Mindezeket előzőleg julius 31-én délutáni 5 órakor leendnek a lestgyakorlati mutatványok. Széki Béla, ek.f.jegyzö. A MAGYARHONI ÁG. HITV. EV. EGYETEMES ISKOLAI BIZOTTSÁG részéről ezennel felszólittatnak az ág. hitv. evangy. gym­nasiumok és főiskolák t. c. igazgatóságai, hogy a mult 1863. évben tartott egyetemes egyházi közgyűlés jegyző­könyve 15-ik pontjának értelmében az igazgatásuk alatt álló iskolákról szóló jelentést (a netán megjelent program­mot vagy ennek hiányában hasonnemü Írásbeli jelentést) e bizottság elnökségének (Hunfalvy Pál úr, Pest, borz-utca 3. szám) legtovább f. évi jul. utolsó napjáig beküldeni szí­veskedjenek. Kéretnek továbbá ezen egyetemes egyh. is­kolai bizottság t. c. vidéki tagjai (lásd „Egyet. egyh. jegy­zők. 44, 3. 1862."), hogy az egyet, közgyűlés tartása előtt két nappal a javaslatok előkészítése végett a pesli ág. hitv. fögymn. épületben reggeli 9 órakor megjelenni szívesked­jenek. Pest, julius 12-én 1864. Az elnökség megbízásával. V. Horváth Zsigmond, s. k. mint az egyet. isk. bizottság jegyzője.

Next

/
Oldalképek
Tartalom