Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1864-06-19 / 25. szám
Hiszen tegyük fel, hogy kezdetben csakugyan a Socinus tanrendszere honosult meg Erdélyben, fellehet-e tenni azt is, hogy az a tanrendszer háromszáz év alatt sem változott semmit? hogy az ma is pontról-pontra ügy meg van Erdélyben, mintM. űr Schneckenhurger után előadta? A ki e kérdésekre igen-nel felelne, az a mellett hogy az embeii lélek folytonos munkásságát és tökéletesedés iránti vágyát meg kellene hogy tagadja; egyszersmind az unitária vallás történetében is járatlannak árulná el magát, a mely a többek közt azt tanítja, hogy Socinust már 1580-ban a rakowi zsinaton az unitáriusok nem ismerték a magok hitelveiket vallónak és az úri vacsorától is eltiltották, a mi hihetőleg nem történt volna, ha Socinusnak némely hittani elvei már akkor ellenzékre nem találtak volna az unitáriusoknál. És ebből kiindulva helyén lesz itt még az úgynevezett symb. könyvek jelentőségét is leszállítani a magok értékére, A confessiok, a symb. könyvek nem annyira a vallás benső lényegére, mint külsőségére tartoznak s leginkább az államhatalomnak az egyház felett való felügyeleti jogának gyakorolhatása végett készülnek. Igen természetes tehát, hogy e hatalomhoz képest a confessiok sem lehetnek mindig a szabad lélek müvei ; mert avagy lehet-e meggyőződés szerinti confessiot készíteni akkor, mikor a toll végére szurony van téve ? pedig az unitariusok-éi is rendesen igy készültek, a miért a felelősség legyen főként a katholikus Báthori Kristófon s a református I. Rákóczi Györgyön, kik közül az első Dávid Ferencet elitéltette, az utolsó pedig az örökre emlékezetes 1638-ki dézsi complanatio alkalmával az unitáriusokot hajlandó lett volna megsemmisíteni. De legyen hogy sem ez, sem más ok nem akadályozza a szabad lélek működését, legyen hogy a confessiok csakugyan a kor meggyőződésének nyilatkozatai: ki nem tudja s ki nem érzi, hogy a tudományok elöhaladásával az idö azokon is változtat? Avagy hol vannak most Kálvin és Luther tanai? Betű szerint —ugy mond Szilágyi Ferenc úr, „tudományos kutatás a vallásban" cimü cikksorozatában — ma is fennállanak s a két ev. egyház híveire nézve kötelező eröve*l biró hitszabályok. De úgy van-e ez valóben, úgy van-e az életben is? Hiszi-e ma józan eszű református, hogy ő természet szerint s születésénél fogva Istent megvető, gyűlölő volna, ki magától semmi jót se tehet, sőt nem is gondolhat? Jutott-e nálunk egy Lutheránus papnak tavaly eszébe, hogy az országot sújtó inség vagy a marhadög alkalmából a mondott csapásokat okozó ördög hatalmát és kártékony működését imádságba foglalja ? nem csak, hanem Coquerel, a nagy tudományu és szabad lelkű párizsi pap, a kit mind a mellett, hogy közelebbről épen szabadelvüségéért papi szolgálatából elmozdítottak, a protestánsok jobbjai igaz reformátusnak tartanak, a mint tudjuk és olvashatjuk, Kálvin tanai közül többre keresztet húzott, többet megtagadott, elvetett s hogy ö nem egyedül áll ily nézetben, megtetszik abból, hogy sokan, a franciaországi protestáns egyházközségeknek jelenleg csaknem tüntető nyilatkozataiból is láthatólag, pártolják, védelmezik és igazat adnak neki. Nem arra int-e már ez a meg nem hazudtolható tény, hogy midőn egy vallásfelekezet tanrendszerének ismertetéséhez fogunk, ne folyamodjunk adatokért a szomszédokhoz, hanem menjünk egyenesen a kűlforráshoz, és még akkor is, ha az illető felekezetnek confessióit vettük kiindulásul, vizsgáljunk meg mindent körülményesen, ne faljuk fel az elavult confessiok minden betűit a szent lélek által toll alá mondott igazságnak, hanem vegyük tekintetbe azt is, hogy mily viszonyok, minő körülmények között írattak s igyekezzünk a halt betűk felöl a menyire lehet a szellemet kiolvasni. Miután a fennebb mondattakból nyilván való, hogy egy vallásfelekezet tanrendszerét nem lehet ez vagy amaz emberhez, sőt még confessióhoz sem kötni s így arról elnevezni is helytelen, önként felmerül az a kérdés, hogy hát mire alapítsuk az elnevezést? Felelet: a fő eszmére, melynek az illető vallásfelekezet képviselője. Ily fő eszmének tartom én s tartották mások az ünitáriusokra nézve az Isten személyes egységét, azunitást, honnan e nevezet származik ; nem mintha ez az idvességre legfőbb volna, hanem mivel ennek lobogója alatt küzdöttek a létezhetésért s ezért válltak el a többi protestánsoktól e tanrendszer első harcosai. Bizonyára az Isten személyes egysége az, mi az unitáriusokra nézve jellemző marad mindaddig, mig a szentháromságnak, a trinitásnak vallói lesznek; a mi akkor is megmarad, mikor Socin minden iratai, a rakowi kátéval, sőt az unitáriusok által jelenben használt symb. könyvekkel együtt, mint a ruha elavulnak. Ez állitásom támogatására szabad legyen angolhoni és amerikai hitrokonainkra hivatkoznom. Ezeknél nincs symb. könyv, nincs szentesitett confessió, de a mennyire a szentírás alapján az Isten személyes egységének vallói lettek, unitáriusoknak nevezik magokat. E pontban tehát mindnyájan egyetértenek, mig más hitcikkelyekre nézve megtörténik, hogy sokban eltérnek egyik a másiktól, épen mint Ballagi és Fi ló urak is eltértek volt egymástól a feltámadásnak saját confessiojok szerinti értelmezésében is. És ez nem is lehet másképen.Egy értelemre csak egyes főeszmékre nézve juthatunk, s hogy a vallásra nézve ez a fődolog, arról a Jézus Krisztus eljárása is bizonyságot tesz, ki szintén egy ily főeszmére, a szeretetre, alapította tanrendszerét, s követőinek nem azokat tartja, a kik igy vagy amúgy imádkoznak, ezt meg azt esznek, ebbe és abba öltözködnek; hanem a kik egymást szeretik. Mindezek után már baráti jobbot nyújtok M. úrnak azzal a kéréssel, hogy ha csakugyan érdekkel viseltetik az unitárismus iránt, ne sajnálja e cikk folytán megismertetett symb. könyveink mellett figyelembe venni az angolhoni unitárius egyház gazdag irodalmát, *) a hol közelebbről is *) Mily gazdag az angolhoni unitáriusok irodalma fényes bizonyságul szolgálnak sűrűn megjelenő vallás tartalmú könyveiken kivül rendes havi és heii közlönyeik u. m. The tbeological Revieu, the Truthseeker, the Unitarian Herald, the I n q u i r e r stb.