Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1864-06-12 / 24. szám
Hanem volt eme gyűlésnek örvendetes oldala is: mert amaz isteni szózat: „a hol ketten, vagy hárman az én nevemben egybegyűltök, olt leszek közöltetek:" itt teljesülve lenni látszott. Ngos segédgondnokunk, a jótétben fáradni nem tudó — nem is emlitve most azt, hogy kitartásával két egymásutáni gyűlésnek, ennek sorszerinti tartására kötelesegyházon igen sokat könnyített: — a mult évben levéltári szekrény szerzésre husz ; most ismét egyházmegyénk állandó tökéje alapjául: huszonöt uj forintot ajándékozott nagylelkiileg. Ezenkivül. A korszerűsítés eszméjére vonatkozólag több figyelmet érdemlő, s üdvös eredmény nélkül nem maradható intézkedések, illetőleg határozatok hozattak : a) A három éves presbyleri választással együtt járó kellemetlenségek megszüntetése s elhárítása tekintetéből indítványozó mezöfoldi testvér egyházmegye véleménye, miszerint: az vagy megszüntessék, vagy célszerüsbitessék, a szomorú tapasztalat után is itt viszhangra nem talált. b) A superintendensi tiszteletdíj fölemelése már ezelőtt pártoltatván: minden egyházközségben a presbyterium, mint kormányzótestület az ismert kulcs szerint ennek beszerzésére jegyzőkinyvileg figyelmeztetett. c) A fötiszteletü e.kerületi gyűlés határozata nyomán az egyházmegyénkben elválasztott tanügyi bizottmányi tagok eljárásáróli jelentéstétel szükségeltetvén, fájdalommal kell bár megvallanunk, hogy az Ínséges napok miatt e.megyénk e részben még semmi eredményt nem mutathat fel: de az akadályok lehető elhárítására minden szükséges intézkedés megtétetett. d) Énekes könyvünk korszerüsbitése elvileg elfogadtatott ; a zsoltárokban az énekelhető versek megmaradása pártoltatott. e) Hogy a lelkészi vizsgaügyben is a kellő öszhangzat—mind a négy egyházkerületet illetőleg — meg legyen : egyházmegyénk, a dunamelléki, és tiszáninneni egyházkerületekben már létre jött vizsgarendszert fogadta el. Az egyházi, és világi hivatalnokok, három éves hivataloskodási ideje lejárván; noha a jegyzőkönyvben világosan ki van mondva, hogy mind az egyházi, mind a világi hivatalnokok letették a mult gyűlésen bizalom útján nyert hivatalukat: még is csak a világi részre történt a választásrai fölhívás : elhatároztatott tehát az egyháziak választásárai fölhivás is. . Két jegyző : világi tek. Báthory Gábor hites ügyvéd, ésalolirolt szavazatok többsége által elválasztatván: ünnepélyes esküjöket a gyűlés színe előtt tették le. Az egyházak világi képviselői között jelenvoltak a lelkészszel több év óta viszálkodásban levő Nagy-Maros egyházközség elöljárói is, kik utószor jöttek — mint mondák — a gyűlés elébe, ha eleget nyugtalanított lelkészüktől el nem választatnak. Különösen patensszerü szervezéshez van hajlamok, bizonyos, erkölcstelen élete miatt hivatalától régen elmozdított szomszéd egyházmegyebeli lelkész tanácsa után indulva. Az e.kerületi gyűlés határozatáni megnyugvásra figyelmeztettek. Végre ha szükségeltetik, még egy gyűlésünk fog tartatni ez év folytán Ipolysághon, a most váhszlolt világi jegyző, a magyar szívességü, buzgó református tek. Báthory Gábor úr ajánlkozván annak kitartására. Mikor ilyen vallásos, buzgó, e mellet tehetős hivatalnokokat van szerencsénk bírni egyházmegyénkben, mint: Blaskovics, és Báthory, ha egyházaink csekély létszámából önként folyó anyagi gyöngeségünk érzete fölött pillanatra csüggedne is keblünkben reményünk: vigasztalásunkra szól hozzánk idvezitö urunk nevében Lakács ev. 12 r. 32 v.: „ne félj kicsiny sereg." Verőce, május 19. 1864. N a g y Mihály, m. s. k. verőcei lelkész, s e.megyei jegyző. AZ 1864. MART. 6-iki ESEMÉNY A MORVA-GÉSZKÓI ÁG. HITV. EV. EGYHÁZBAN. Vasárnap volt. A hivők nagy számmal sereglettek öszsze az Úrnak házába s külünösen a családfők, kik fontos tárgyban tartandó közgyűlésre voltak felszólítva. Mielőtt azonban a közgyűlés összeült volna, még az isteni tisztelet teljes befejezését megelőzőleg egy váratlan meglepetésben részesültek. Az egyház t. lelkésze sz. beszéde után a trencséni egyházmegyei esperesi hivatal következő levelét olvasá fel: Morva-Gészkói ág. hitv. ev. egyház tisztelt elöljárósága ! Kedves Atyámfiai az Úrban ! A mitől előre féltünk, fájdalom, valóban megtörtént. Nagyságos N — — úr, trencséni főispán, hozzám intézett iratában s illetőleg válaszában, hivatalosan kívánja, hogy a f. é. márt. 6-ikára hirdetett közgyűlés nélkülünk, az esperesség elöljáróinak jelenléte nélkül, egyedül saját egyházatok tagjai s elöljárói által tartassék meg s közgyülésteknek határozata eredménykép az illető superintendens úrnak jelentessék fel stb." Erre a nyilvános isteni tisztelet után, az elöljárók s családfőkből képezett nagy sokaság maradt az Isten házában a közgyűlésben részt veendő, melyet is Cserny György a morva-gészkoi egyház gondnoka következőkép nyitott meg : Nagytiszteletü közgyűlés! Fáj a lelkem s tudom a tietek is fájdalmat érez, szeretett egyháztagtársaim, midőn látom a dulást, a nyugtalanságot, azon iszonyatos poklát a szakadásoknak s meghasonlásoknak, melyeket népünk gondatlan, könyelmü vezérei egyházunkban támasztottak s a mely fergeteg már 4 hete dúlja hajlékaink s az Isten házának csendjét, lelkünket s fájdalomteljes szívünket. Ez tovább igy nem maradhat, ennek igy maradnia nem szabad; azt mi nem engedhetjük ; ezt nem akarhatja legkegyelmesebb császárunk sem: azért kedves egyháztagtársaim, kérlek s fölhívlak benneteket, döntsük el a dolgot e nyomasztó pillanatban. Kik a lf. cs. k. pátens mellett vagytok, maradjatok a templom alsó részén; ti pedig, kik egyházunk önkormányzatát s annak veszélyek közt vérrel kiküzdött törvényeit és megdicsőült Őseink jogait s szabadalmait megtartani akarjátok, ti, jöjjetek ez oltárhoz !