Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-06-12 / 24. szám

elvei a köziölt eredeti és angolból fordított egyházi beszédekben rendre ismertetve legyenek. íme ezeket kellett volna M. úrnak felhasználni, ha csakugyan komoly szándéka volt az Unitárius atyafiakat a magyarországi protestáns közönséggel megismertetni. Ez az igaz, fárasztóbb munka lett volna, mint a Schneckenberger symb. theologiájából egynehány levél lefordítása, de céljának — feltéve, hogy ez egyenesen az erdélyi unitáriusok ismertetése volt — mindenesetre inkább megfelelt volna s az erdélyi unitáriusokat csak ez által győzte volna meg arról, hogy tanrendszerök iránt csakugyan érdekkel viseltetik s kész segédkezet nyújtani arra, hogy háromszázad után végre az unitarismus tanrendszere is figyelem tárgya legyen s uj életre keljen a sírból, melyet születésekor az előítéletek ástak számára; mig igy — nézetem szerint — M. úr nem tett egyebet, mint a sírkövön már-már elkopott betűket : „itt nyugszik a socinianismus" újból kivéste, újból olvashatóvá tette s ezzel a nagy közönséget a mi ismertetésünkben újból félrevezette. Valóban nem lehet nem csudálkozni, hogy még most is akad iró, a ki az unitáriusokat a socinianusoktól nem tudja megkülönböztetni, s hogy M. úr is ezek közé tartozik megmutatta azzal, hogy a socinianismus tanrendszerét ugy mutatta be, mint az unitáriusok hitelveinek összegét, holott a kettő között nevezeies különségek vannak, a mint ez a következőkből ki fog tetszeni. A socinianismus tanrendszere, mint M. úr közleményének I. pontjából látszik azt tartja : hogy a természeti ember magától (külröl való közlés nélkül) még az Isteu eszméjének gondolására sem képes, hogy Isten minden ismeretének egyedüli forrása a kijelentés, a mely nélkül Isten létéről sem tudnánk semmit. Miképen lehet ezt megegyeztetni az ismertetésben foglalt ama másik, ezzel homlokegyenest ellenkező tétellel, hogy az egész socinianismus a valllásterén a véges egyéni értelemnek és egyéni akaratnak az álláspontja? nem az én dolgom; de annyit állithatok, hogy az unitáriusok symb. könyveiben sem ezt, sem azt nem lehet megtalálni; ellenkezőleg ha a Summa univ. theol. christ. cimü könyv bevezelése IV és V. §-ait elolvasom, ezt tanulom belölök : hogy az Istennek és törvényeinek, az Úrnak és itélő bírónak érzése minden ember lelkiismeretében jelen van; minthogy a z o n b a n a c s u p a ész által Istennek minden tökélyeit meg nem ismerhetjük, szükségessé lett a kijelentet; a miből — ugy vélem — joggal következtethetem, hogy az unitarismus tanrendszere szerint az ember nem oly boldogtalan, hogy kívülről való közlés nélkül még csak gondolatára se jusson az Isten eszméjének, másfelől pedig nem oly önhitt, hogy egyedül saját agyrendszerére támaszkodjék, a mely most az állatokban, majd az emberekben, legújabban pedig az anyagban találta fel a maga Istenét; hanem a kettőt: észt ós kijelentést oly szoros viszonyban állit lenni egymással, hogy egyik a másikat szükségkép ki kell hogy egészítse, egyik sem lévén elegendő a másik nélkül a kivánt célra. A socinianismus tanrendszere szerint továbbá, mint a közlemény II. pontjából kitetszik, a ker. vallás ismeretforrásának egyedül az uj szövetség van elismerve, holott az unitáriusok mindkét szövetség könyveit hiteleseknek és canonicusoknak mondják lenni. Nem is kell egyet is azon könyvek közül megvetni — igy tanít a S. U. theologia bevezelése XXIV. §-ban — hanem mint eleitől fogva történt, szent könyveknek kell tartani. Ugyancsak e pont szerint a mennyiben az ihletésre nézve a socinianismus határozottan nem nyilatkozik, az unitarismus pedig nyilatkozik, ezt is különség gyanánt lehet tekintenünk. A surnm. univ. theologia (bevezetés XX. §.) ugyanis az ihletésre nézve ezt mondja: Tetszett Istennek, hogy a maga akaratjáta szt. lélek tanítása s az egyének különsége szerint nyelveik és kezeik mérséklése által irásba tétesse. Honnan ha szinte a megírásban különség van is, de a dologban nincs semmi ellenkezés. Ebből látható, hogy az ihletést az Unitáriusok nem tagadják, azonban nem is veszik azt olyan értelemben, mint azok a kik a szent Írásból minden szót csalhatatlannak állitnak lenni, a mi a legnagyobb ellenmondásokra szolgáltathat okat. A IH-ik pont szerint a socinianismus tanrendszerében az egész theologiai tudomány csak bizonyos kritikai elmélkedésből — különösen a háromságtannak és az Isten tulajdonságinak vizsgálásából állónak nyilvánittatik, mely utolsó tekintetben ki van emelve az, hogy Socin az ember szabadon cselekvése érdekéből tagadta az Isten eleve tudását (praescientia) s igy magában Istenben is változást tett fel. Ha M. úr azt hiszi, hogy az unitáriusok e tant a magokéinak vallják, akkor csakugyan nagy tévedésben van. Mellőzve azt, mi a theologiai oldalnak az unitárismus tanrendszerében való létét vagy nem létét illeti — merem állítani, hogy egyetlenegy unitáriust sem találna M. úr, a ki ismertetése szerint tagadná az Isten eleve tudását s a már többször emiitett S. U. theologia is nyilván tanítja: Istenre nemcsak a tudás, de a mindentudóság is illik mind a módra nézve; mert adolgokot nem ugy mint az okos teremtmények — magyarázat után és lassanként fogja fel, hanem egyetlen tekintettel a legtökéletesebben ismeri; mind a tárgyakra nézve, legyenek azok 1-ör multak, 2-or jelenvalók, 3-or lehetségesek, 4-er jövendők, honnan Istennek előre tudás is tulajdoníttatik — azaz oly tudás, mely a dolgokat mielőtt lettek, ismerte (1. I. r. I. f. XIX.) Kell-e ennél világosabb bizonyítvány arra, hogy mennyire különbözik a felhozott pontra nézve az unitarismus tanrendszere a socinianismusétől, midőn egyik azt állítja, mit a másik tagad ? Hogy pedig az unitáriusok Is-