Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1864-01-17 / 3. szám
mára. En részemről, tőlem telhető közreműködésre igen szivesen ajánlkozom, s bárhonnan jöjjön hozzám értesités vagy felszólitás, arra egész készséggel felelni, kötelességemnek tartandom. Minden jóravaló nemzet már régóta gyütögeti és híven megőrzi a maga mindenféle műemlékeit, s nálunk is a magyar akadémia még 1847. február 26-ról bocsátott ki ez ügyben lelkes felszólitást. Idejét láttam, hogy épen körünkben is történjék e részben valami mozdulás, hogy legalább a maradék, mely talán jobban fog szolgálhatni a tudomány érdekeinek mint mi, ne mondjon felettünk kárhoztató Ítéletet. Debrecen, 1864. Január 4. Révész Imre. TUDOMÁNYOS KUTATÁS A VALLÁSBAN. I. A keresztyénség előtt. (Folytatás.) Hogy a régi világ legműveltebb két népe, a görögök és rómaiak is, — bár voltakép egyházat nem ismertek, de a vallás, vagy inkább isteni tisztelet ott legnagyobb részben kiilszertartások teljesítésében pl. áldozatokban állott, — az isteni dolgokat kutatták, vizsgálták, s mind a kettőnél a bölcsek ezen eszmékről gondolkodtak, azokkal foglalkoztak, szóval: az igazságot keresték, tudva van, s azt Cicero is világosan bizonyítja, midőn irja, hogy az istenekről, azoknak alakja, lakhelye és működéséről a philosophusok vitatkoznak, s főkép abban ellenkezne^ hogy gondolnak e az istenek a világi dolgokkal, s azoknak igazgatásával, vagy nem ?3 a ) Nem kevésbé az is tény hogy mindkét népnél a vallásos ügyben a tudósok, felvilágosodottak meggyőződése a nép hitével, véleményével olykor igen éles, sőt csudálatos ellentétben állott. A görögöknél e részben uralkodó, s a nép kegyeletét számba nem vevő, féktelen szabadság példájaként 3a ) Qui deos esse dixerunt, tanta sunt in varietateac dis• sensione, ut eorum molestum sit dinumerare sententias. Nam et de figura Deoruin, et de locis atque sedibus et actione vitae multa dicuntar, deque his summa philosophorum dissensione certatur : quod vero maximé rem, causamque continet, ntrum nihil agant, nihil moliantur, omni curatione et administratione rerum vacent, an contra ab his et a principio omnia facta et constituta sint, et ad infinitum tempus regantur, atque moveantur, imprimisque mag na dissensio est. Cicero De Nat Deor. I. I. Ugyanitt ez iró a 105 s következő fejezetekben a Kr. e. 7-dik században élt híres görög bölcs Tha lesen kezdve elősorolja a philosophusoknak különböző értelmét, véleményét az istenekről. Sz. F. említhető különösen A r i s t o p h a n e s, athenei ismert vígszinköltő, Göthe szerint „a Gratiák neveletlen kedvence" ki politikai és vallásos irányú darabjaiban színpadra s igy a közönség elibe állítva, semmit sem kiméllő, olykor darabos élcével gúnyolt, sőt sárral dobált egyes kitűnő s köztiszteletben álló férfiakat, mint Sokratest a „Felhöku -ben, Euripidest a „Békák"-ban, továbbá a ,,Lovagok"-ban nevetség tárgyává tette a souverain népet, a vén gyerekes Demost, mely magát tudatlan orcátlan és zsebvágó demagógoktól vezettetni, rászedetni engedi, 3 b ) a „Nők gyülésé"-ben az athenei államkormányzás fogyatkozásait, romlottságát asszonyok szájába adja és ugy korholja, s végre, még az isteneket sem kimélli a nép gunykacajától, midőn azokat hibáikkal, gyarlóságaikkal együtt a színpadra viszi, pl. Jupiter, mint az emberek zsarnokát, Bacchust mint kérkedékenytés vas gyúrót, s Hercules t, ki egy darab pogácsáért a halhatatlanok előjogait eladja stb. Xenophanes az eleai philosophiai iskola alapitója is (Kr. e. 536-ban) itt említhető, ki az Istenség felöl a nép véleményétől eltérő tisztább és magasabb fogalommal birt, saz egy Isten eszméjét kimondotta, a mellett philosophiai tankölteménye egy fenmaradt töredékében a nép arra vonatkozó hitét csípősen gúnyolta, s Homeros és Hesiodos e nagy tiszteletben álló költők tanait az istenek felöl nemcsak képteleneknek de éppen botrányosoknak nyilvánította, mivel azok rá fogják, mindazt „az istenekre, mi az embereknél gyalázat és vétek: lopni, paráználkodni és egymást megcsalni." 4 a ) Ugyan e népnél, a másik ellentéttel a szabadabb gondolkodás, főkép az isteni dolgokban az igazság keresésének veszélyeivel is találkozunk. Pythagoras, Kr. e. a 6-ik század közepén, — azon távoli korból, harmadfél-ezer év múlva is, óriási nagyságban előttünk álló lángeszű tudós, az emberi szellem égi eredetének tündöklő példája, ki már akkor „az istenihez hasonlítás" — bpLoloyia xpos 3b ) E darabban az ismert athenei dölyfös és hatalmas dernagogot Kleón t egy paphlagoniai rabszolga személyesiti: e szerepet akkor egy színész sem merte elvállálni, azért maga a költő játszotta. Sz. F. 4a ) Xenophanes fenidézett verse s ide tartozó töredékei megtalálhatók a következő munkában. Henr. Stephanus poesis philos'ophica, vei saltem reliquiae poesis philosophicae Empedoclis, Xenophanis etc. Paris 1573—8 (§. 21.) A Xenophanest illető, s alább Pythagorasra vonatkozó, mint szintén a több hasonló adatokra nézve is : 1. „Geschichtliche Darstellung des Liberalismus altér und neuer Zeit" — von Professor Krug, Leipzig 1823. 8. s ugyan tőle: „Greschichte der Philosophie altér Zeit, vornehmlich unter Griechen und Römern." Leipzig 1815. 8. — Az Isten egységét illető verse X e n o p h a n e s n e k itt következik: Eh dsoo, ev ts Szoiai xai avdpa)~oim {isyigog, Oori ds/iag d\tyTOiab bfioítoo,^ oüos vorjfia. Istenek, emberek köztt legfőbb egy isteni lény van, Ez tölök külön áll észben, mint testi alakban. Sz. F.
