Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1864-06-05 / 23. szám
foly az is, hogy az egyház és egyházi tagok minden jogsértő intézkedéseit betilthatja, s az ilyen telteket meg is akadályozhatja, az egyház és tagjai is az állami kormány ily nernü rendelései iránt engedelmességgel tartoznak. Ezen engedelmességi kötelesség teljesítése alól pedig nem oldozhat-fel senkit azon állítás, mintha az államnak mint emberi intézetnek hatalma csak is az emberi, az egyházé pedig mint Istentől alkotott egyesületnek isteni lévén, inkább kellene Istennek mint az embereknek engedelmeskedni. A Szentírás ugyanis a polgári hatalmat Istentől alkotottnak nyilvánítja," stb. (szerző úr idézi itt éppen sz. Pálnak a felső hatalmasság iránti engedelmességre serkentő szavait. Rom. XIII. 1.) Oly loyalis, mint az alkotmányosság iránti legbensőbb érzületből folyó, azt tiszteletben tartó nyilatkozat ez. Midőn Dósa úr az állam legfőbb felügyelői jogát az egyházra nézve elfogadja, abból önként foly, miszerint az állam fejének az egyház által hozott törvényekbe belé tekinteni, azokat megvizsgálni, s ezen úton meggyőződnie kell, hogy azok nem foglalnak-e valami jogsérelmet magokban ? mely törvényeket azért a körülmények szerint megerősítheti vagy visszavetheti. Nincs és nem lehet oly testületet képzelni az államban, mely korlátlan törvényhozási kiváltsággal birjon, — azt jognak nevezni nem lehetne, s hasonló elv kételü fegyver is volna, — azért valamint a törvényhozó test minden végzése csak fejedelmi sanctio után lesz kötelező törvénynyé, ugy igen természetes corollarium szerint, az állam feje az ország képviselőinek előleges belé egyezése nélkül törvényt nem szabhat. Ne ingassuk-meg a kétoldalú szerződést, — pactum bilaterale, — a nemzet és államhatalom által közösön gyakorlott törvényhozás az állam s annak minden intézvényci legbiztosabb alapja, szent palladiuma. Önként következik az elmondottakból, miszerint nem áll, a mit Dósa úr a 20-. 1. mond: hogy az egyházi törvényhozó egész hatalmat két testület, u. m. a közönséges zsinat, és az egyházi főtanács teljes gyűlése együtt gyakorolja. Ez anomaliát átlátta szerző úr is, midőn a 26-d. §-ban fejtegetvén, „az egyházi főtanács teljes gyűlése és a közönséges zsinat közti viszonyt a törvényhozó hatalom gyakorlására nézve," e tekintetben a két testület „hatóságának jogi egyenlősége" ellen nyilatkozik, azonban a törvényhozó halalom kizárólagos gyakorlásával a plénum főconsistoriumot ruházta-fel, azon testületet, mely szervezve nem lévén, éppen a fökérdésre nézve, t. i. kik és mennyi számmal legyenek annak tagjai? a legnagyobb bizonytalanság uralkodik, mint maga is 31.1. világosan megjegyzi, hogy elősorolt okainak győző erejét, nagy mértékben gyengítheti az egyházi főtanács teljes gyűlése világi tagjai számának határozatlansága. S oly igazán, mint teljes méltánylást érdemlöleg t. szerző úr utána teszi: „Tehát az egyház szervezése képviseleti alapon, s az egyházi közpénztár alapítása égető szükség, s életkérdése is egyházunknak 1" Valóban ugy van ! Átmenvén végre a fődologra, hogy a fejedelmi megerősítés az egyházi törvények érvényességének nem „mellőzhetetlen kelléke," erre nézve D. úr a többször emiitett 27-d. §-ban minden lehető okokat elöhord, s azon már megvitatott fő erősségén kivül, miszerint Jézus az anyaszentegyház feje, hozzá teszi, hogy a Geleji-féle 12-d. canon, mely éppen egyházi törvény keletkezése módjáról szóll, nyilván emlékezik ugyan a fejedelem megegyezéséről is, ezt azonban Dósa úr — valóban igen helyesen, — nem tartja megerősítésnek, mit a canonok elöljáró beszédéből idézett helyekkel is bizonyitni igyekszik, — s ez okoskodását azzal fejezi-be, hogy ha azon egyházi törvényekre nézve tisztán mondatnék is, miszerint „a fejedelem által megerősíttettek, azon megerősítés mindazáltal nem történt fejedelmi jognál fogva, különben annak szokott ünnepélyességgel, u. m. fejedelmi aláírás és pecsét által hitelesített d i p 1 o m á v a 1 —k e 11 e 11 volna t ö r t é n n i." Mellőzve, hogy a Geleji-féle canonoknak fejedelmi és diplomával történt megerősítése tekintélyes irók által bizonyittatik, igy pl. L a m p e Histor. Eccles. reformat. p. 424 II. Rákóczi György fejedelemnek 1649-b. kelt, s azon egyházi törvényeket megerősítő consensusát említi, melynek birtokában van, továbbá a jól él tesült s közléseiben oly pontos B od Péter „Smirnai szent Polikárpusában" (84.1.) ezt irja : „Erről való confirinationalisa és parancsolatja a Il-d. R á k ó c z i G y ö r g y fejedelemnek, hogy az eklézsiák ezen kánonokkal éljenek, s azokhoz tartsák magokat, kelt Gyula-Fejérváratt juniusnak 8dik napján," ugyan ezt irja B e n k ö József, „Transsilvania" Tom. II. pag. 179. — mind ezt mondom, valamint szerző úrnak a szóban forgó ügyre nézve a 27-d. §-ban bőven előadott, egyébiránt sok észrevételre alkalmat adó okoskodását is mellőzve, — bátor vagyok kérni Dósa urat, vegye kezébe a maros-vásárhelyi Teleki könyvtárnak Bécsben 1819-b. nyomtatott 4-d. részét, s annak 135-d. lapján feljegyezve találja e könyvet: „A helvétziai vallástételt követő túl a tiszai superintendentziában élt református püspökök élete — irta és kiadta Tóth Ferenc stb. Győrben 1812—8." E könyvben Diószegi W. Mihály püspök életében 115—118-d. 1. szóról szóra ki van nyomtatva azon fejedelmi pecsétes diploma, melylyel II. Rákóczi György, mint Bod Péter irja, — Gyula-Fejérváratt junius 8. — 1649-b. a szóban forgó canonokat saját kezű aláírásával innepélyesen megerősítette,*) E diploma tartalmából több érde*) E fejedelmi diploma eredeti példánya meg volt, mint nevezték „a püspöki ládában," vagy az erdélyi reformat. püspöki levéltárban Nagy-Enyeden, mely városnak az 1849-d. év januárja elején történt katastrophája alkalmával, midőn az oláhok azt felgyújtották, a mondott egyházirodalmi kincs az 1589-ig felnyúló minden oklevelekkel együtt elhamvadott. Tóth Ferenc könyvében a diploma több helyit hibáson van kinyo-