Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-01-17 / 3. szám

lamiknek tekintette, melyek különös vallásos tisztelettel illetendó'k. Ne másban, hanem egyedül ebben keressük ama már most műemlékeknek nevezett valamiknek elpusztulását; — romlásuknak oka épen az ő szentséges rendkivüli értékök vala. Ide járult, hogy néha a legvilágosabb boszszantó csalásoknak jött a nép nyomába. Genfben, a szent Péter templomában, szent Péter agya helyett, egy darab tengerhabkövet, szent Antal karja helyett egy szarvas . . . tagot találtak. A szent Gervais templomában, három szent állítólagos sirján egy lyukacska volt, s azt mondták, hogy a ki fülét oda tartja, hallhatja hogy ama szentek miként beszélgetnek egymással; s az egészben csak annyi volt, hogy mesterséges csövek által, bizonyos légzugás eszközöltetett, sz. Gallenben a szent sírnak egy ködarabja helyett egy csigahéjj találtatott. Azon költőink által is feldolgozott mondának, miszerint egykor szent László felkelvén a maga váradi sirjából, együtt küzdött a magyarokkal a tatárok ellen, — valódi alapja nem más mint az, hogy az 6' ereklyetartója, mely egy borzasztó emberi alakot mutat, mintegy zászlóként hosszú rúdon hordoztatott a csatában, s azt vélték, hogy annak jelenléte, rendkivüli módon buzdítja a győzelmet. Midőn egykor Székes-Fehérvárat igen keményen östromlotta a török s a védelem sikeretlen volt, a már protestáns polgárok, kifüggesztették gúnyból az ostrom helyén szent Péter és Pál bearanyozott fa szobrait, és igy szólottak csúfolkodva: „no már most segítsetek rajtunk és akkor hiszünk bennetek; — ha isteni hatalommal birtok hát most segítsetek." A mi világosan mutatja, hogy minémü lehetett a néphit a. szent képek felől. — Valahol, midőn a sok fa szobrokat, képeket halomra hányva megégették, ezt mondá a nép: íme, ezen sok szentek közül, egyik sem képes megszabadítani magát. A reformatió sokszor hánytorgatott képdulása tehát a legtermészetesebb és Iegjogosultabb visszahatás volt a középkori k é p t i s z -telet ellen. Midőn olvassuk, hogy Mózes az arany borjut szétzúzta, porrátörte és elszórta, vájjon jut-e valakinek eszébe vádat emelni Mózes ellen, hogy miért nem kímélte meg a borjut legalább mint műemléket, hogy a maradék láthatta volna miként volt kifejlődve az Egyiptombol kiszabadult zsidóknál az ötvösség művészete. A reformatió ellen emelt vádakra nézve tehát teljes mértékben nyugodtak lehetünk. De nem igy van a dolog a későbbi időkre s másnemű műemlékekre nézve. Nyíltan meg kell vallanunk, hogy nem voltunk kellő figyelemmel és kímélettel saját műemlékeink és az olyanok iránt sem, melyekre nézve az elpusztításnak, semmivétételnek, semmi legkisebb vallásos jogosultsága nem volt. — Ha a régi templomot lerontottuk, eszünkbe nem jutott rajzát vétetni, feliratait lemásoltatni annak, s igy meglehet, hogy a hazai építészet és egyházi történelem igen érdekes adatait tettük menthetlenül semmivé. Igy tettünk régi harangjainkkal, urvacsorai edényeinkkel, pecséteinkkel, jegyzőkönyveinkkel, okmányainkkal, régi magyar könyveinkkel. — Volt eset, midőn egyik lelkésztársamnál, oly helyen, mit itt fel nem emiithetek, egy a XVII-dik század elejéről való igen érdekes magyar nyomtatványt találtam, már nagy részben megcsonkítva. A Beythe István melletti Apologiának 1599-dik évi, egyetlenegy eredeti kéziratát, mely minden tekintetben igen nagy becsű, egyik bécsi csekély antiquariusnál papirlomok között találtam meg ; a könyv pedig valaha egyházi közbirtok volt, hogy juthatott hát mégis oda? Egyik egyházkerületünk legrégibb jegyzőkönyve, ha jól emlékszem, a Battyáni grófok könyvtárában-van. Hát ez, hogy került ide? — De ki győzné az efféle gyászos pusztítások s gondatlanságok bosszantó példáit elszámlálni? A minap a szerencsi templomban, Rákóczi Zsigmond fejedelem sírjában valék. Igen sok pineébe vagy krumpli gödörbe tisztességesebb lejárás van, mint ezen fejedelmi sírboltba már most. A síremlék legnagyobb részben el van pusztítva már rég óta, s talán magok a fejedelemnek barnult csontjai is, — mert csak ezek vannak már földi részeiből, — a földön szétszórva hevernének , nem rég lelkes honfiak egy hamvveder forma egyszerű kőedényt nem csináltattak volna azok számára. — Anyirbáthori templom sírboltjában a hős Báthoryak földi részei nyugodtak; s már a mult század végén a bebalzsamazott holttestek egyes tagjai, valami szegletben, a szó teljes értelmében a porban szétszórva hevertek, s rendes