Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-05-08 / 19. szám

gények sietnek ifrinden nyomort enyhíteni. Vádolhatni-e az ilyen társadalmai erkölcsi rothadással ? Áttérek most, nem a kérvényre, de azon okra, mely a komoly szellemeket is arra indíthatta, hogy a törvényhozás­tól módositványokat követeljenek. Azt mondják, hogy a rosz könyvek terjednek. Hogy a dogma nincs kiméivé. Renan könyvét idézik, mint a hitetlenség jelét. Mellőzöm Renán könyvét, később majd visszatérek rá ; most azt kér­dem, hol vannak azok a könyvek, melyek az erkölcstelensé­get hirdetik ? Ha vádolunk, meg is kell azokat neveznünk. Mik hát azon könyvek, melyeket a kormánynak üldözni kel­let volna, s nem üldözött? (Bonnechose érsek: Én megne­vezhetem.) Nem foghatnám fel, hogy az olyan könyvek, minőket ő eminentiája megnevezhet, büntetlen maradtak volna. Én nem ismerek munkákat, melyek bünhödetlen vihet­ték volna a pusztítást a közkedélybe. Nem ! A kormány kö­telességét semmiben sem mulaeztá el. Mindenütt teljesité azt; Párisban ugy, mint a vidéken. (Több padon helyeslés.) Most áttérek a „Jézus életé"-re. Ha e könyv közre­bocsátását bizonyos szempontból kellene jellemeznem, nem tartózkodnám kinyilatkoztatni, hogy az nagyon sajnálatra­méltó. Ez viszálkodásokal újított meg, melyek nem a mi időnkbe tartoznak többé, a lelkeket tagadhatlanul felizgatta, és botrányt okozott; ez szerencsétlenség volt, nagy szeren­csétlenség. De ezen szempontból kell-e nekünk e könyv szabad áruitatását megítélnünk? Mi ránk nézve a kérdés? Kihágást követett-e el Renan; a törvény rendeli-e, hogy ítélőszék elé legyen állitva, s az illetékes hatóság félreis­merte e kötelességet, midőn ezt elmulasztá ? Midőn Renan könyve megjelent, a törvényhatóság rátette a kezét. Meg­bírálta, megolvasta és újra átolvasta, s e vizsgálatra a leg­aggályosabb figyelmet fordította. Érett megfontolás után elismeré, hogy nincsen törvény, melynek erejénél fogva ezt a könyvet le lehessen foglalni, hogy alakjára nézve tiszteletteljes (több oldalról félbeszakítják.) Ne siessenek uraim szavaim fölött ítélni. Én magamra vállalom azoknak igazolását, még pedig példák által, miket a pártatlan szel­lemek nem fognak elvethetni. Azt mondtam, hogy e könyv illedelmesen és tiszteletteljesen van tartva. (Megujult zaj). (Lavoestine tábornok : Ne mondja ön, hogy tisztelet­teljesen. — Delangle: Ezek a roueni érsek szavai. — Bonnechose érsek. Én azt mondtam: tettetöen. — Ségur d'Aguesseau gróf: Épen oly tiszteletteljesen, a hogy csak lehet valakinek ezt mondani: ,,ön csaló.") Ama vizsgálatok alatt az államügyészség élén még azon ügyes, kitűnő és kegyes férfid állt, kit a párisi tör­vényszék nem rég vesztett el. Tehát Cordeon űr azon meg­győződésre jutott, hogy azon könyvben sem szidalmazás, sem viszály nincs, s hogy az a törvény, mely a könyvet utóiérhette volna, ez esetre nem alkalmazható. És ez nem első eset nálunk; én kimutathatom önök­nek, hogy a Restauratio alatt szintén foglalkozott a párisi törvényszék egy iró üldözésével; ki Jézus Krisztusról azt állította, hogy csak egy tiszteletreméltó moralista, egy fia­tal bölcs volt. Nem ez-e Renan elmélete is egy kissé? Azt, hogy egy szerző igazat mondott-e vagy tévedett? néma mi kötelességünk kutatni; mi nem vagyunk szent Conci­lium, hanem politikai testület. A minek bennünket vezetni kell, annak a felismerése, hogy a törvényt félreisinerték-e, elmulasztották-e alkalmazni, midőn e könyvet le nem fog­lalták. Két ellentétes rendszer uralkodott a világon mindig; az egyiknek az alapja volt a tekintély, a másiké a szabad­ság. Az első rendszerben a hatalom veszi kezébe a doctri­nát s elrendeli, hogy intézményeit tiszteljék. Ez gondolko­zik a nép helyett, ennél minden ellenmondás lázadás, s a tévedés bünvád alá esik. Akarják önök e hatalmat működé­sében látni? Ez ítéleteket hoz Aristoteles tanai ellen és mellett. Descartes ellen és mellett, a himlöbeoltás ellen, a hánytatószerek ellen, az érvágás ellen. Gondoljanak önök vissza az inquisitióra, a Bastillere, a szent Bertaíanéjre, a dragonádokra. Még korábban ott fogják önök találni Socra­test, kinek bürökkelyhet kelle inni, mert az Isten egységét állította; ott találják a keresztyénség első matyrjait, kiket vad állatok elé hajigállak, mert a keresztyén vallás igazsá­gát s más vallások semmiségét hirdették; s olt fogják önök találni Galileit láncra verve, mert a természet törvényeit s a világrendszert fölfedezte. — A másik rendszernél ellen­ben a hatalom nem lép ki köréből, hogy a tusába elegyed­jék ; engedi az igazságnak, hogy saját ereje által szerez­zen érvényt magának, mert tudja, hogy a szabad vitatkozás szüli a világosságot. Ez a szabad kísérletek rendszerének alapja. Ingadozott-e a francia törvény e két rendszer kö­zött? Soha ! Mig 1789. előtt legyőzetett a hatalom elve: a bölcsészeti és vallásos vélemények szabadsága polgárjogot küzdött ki magának s bizton állithatjuk, hogy midőn 1789-ben a lelki meggyőződés szabadsága törvénycikkelylyé vált, csak egy bevégzett ténynek hódoltunk meg. A csá­szári kormány, mint az 1789-iki elvek méltó és hü örö­köse, szintén ezeket választá alapjául, s a Restauratio, bár egy államvallást ismert el, mégis felvette az alkotmányle­vélbe ez elveket. Midőn a külömböző államhalóságok igy teltek, jól tudták, hogy a külömböző vallásfelekezetek közt igen lé­nyeges véleménykülömbségek vannak, hogy a protestán­sok a Krisztus testének és véiének a szent űrvacsorájánál iestileg jelenlétét nem ismerik el, hogy a synagogákban Krisztus istenségét el nem fogadják. De soha sem tették gondjaik tárgyává azt, a mi ez ellenmondásokból lámadhat­na. Azt vették föl, hogy valakinek hitét bevallani, annyi mint véleményét kimondani, s hogy ennélfogva semmi véle­ményt, semmi elvet, semmi dogmát nem lehet a törvény védelme alá helyezni, mely nincs hivatva arra, hogy az igazság és tévedés között ítéljen. Ez ügyekben Isten az egyetlen bíró. Royer Oollard szerint, kinek tekintélyét e kérdésekben épen ugy nem lehet elutasítani, mint vallásos­ságát tagadni, a polgári törvényt nem illeti itélethozás a hit dolgaiban s a dogmai vitákban, s ez ügyeknél csak ak­kor léphet közbe, ha belőlük meggyalázások, vagy erősza­koskodások származnának. Ezek a korábbi időkből való példák: teljes és egész hit szabadság, absolut szabadsága a vallásgyakorlatnak : — mint egyetlen föltétel: a gondolatnak illedelmes alakban nyilvánítása. Ugyanezek fognak hazánkban továbbra is zsinórmértékül szolgálni, s ezeket kell fentartanunk, sőt megengednünk és elismernünk, vagy a törvényhozást meg­semmisítenünk, mert ez zárja körül a hatalmat és igazság­szolgáltatást, korlátokat szabva elé. 1826-ban egy Fouquet nevezetű katonaviselt ember kiadta az evangéliumot, kihagyva belőle a csodákat, s csak az erkölcsi és történelmi részt tartva meg. Az államügyész-

Next

/
Oldalképek
Tartalom