Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-05-08 / 19. szám

mindent féktelenül tehessenek. Mit akartok ti tulajdonkép a reformacioval, ti mindenestől megromlott emberek ? Ti vá­doljátok a papokat és barátokat, hogy azok játékosak, ké­jencek, részegesek; de vájjon ti magatok is nem épen ilye­nek vagytok-e" stb. Most álugrasz pár évtizedet, és im ugyanazon helyről egészen más kép mosolyg feléd. „Húsz éve már — irja egy müveit olasz gróf, Vergario — hogy ez a város (t. i. Genf) a pápaság babonáit számkivetette, s örömmel látom, hogy a legjelesb polgárok nagy egyetértéssel igyekeznek a dolgok uj állapotát fenntartani. Sok egyházat láttam már, mely magát reformáltnak nevezi, de egyet sem^ mely a reformációban annyira előhaladt volna mint Genf... A tudomány tisztaságának fenntartása mellett, gondoskod­nak az élet tisztaságának fentartásáról is . . . Különösen vonzó tekintete van e városnak hétköznapon, midőn az ige­hirdetés órája közelget. Mihelyest a harang megkondul, bezárják a boltokat, minden munkát félbenhagynak, min­denfelől sietnek a templomba. Itt előveszi mindenki a maga zsoltárját. Ez (az úrvacsora osztás) a lehető legünnepélye­sebb valami; magában az ősegyházban sem szolgáltatták ki méltóbban s ünnepélyesebben a sz. vacsorát mint itt. . . Nem tartanak itt nagy lármájú csengős erszényt a jelenle­vők füleihez : s mindemellett is az utcákon sem találkoztam soha csak egyetlenegy koldussal sem. Oh Genf! legyen hála az erős Istennek!" (224-27. 1.) A 15. század végén s a 16-ik elején már-már megsemmisitetni látod Genf poli­tikai szabadságát és önállóságát a szomszéd grófok, majd savoyai hercegek által (38 — 40. 1,)) a reformácio meggyö­kerezése utáni korból pedig igy szól egy nagyhirü katho­likus francia történész: „Ez a Genf a legcsodálatosabb valami, a mi csak a történetek folyamán valaha szemlélhető volt. Magába foglalva három nemzet válogatott tagjait, ki­ket egy ember szelleme olvasztott egészszé, fennáll foly­vást hatalmas és dühös ellenségek között, minden külső tá­masz nélkül, egyedül erkölcsi ereje által. Nincs nagy területe, nincs hadserege, nincsenek kincsei. A szellem városa áll előttünk, felépítve keresztyén stoicismusból, a praedestinatio kőszikla alapján." (244 1.) De különösen megismerjük Kálvint e fejezeteken ke­resztül minden oldalról. Megismerjük mint fáradhatlan mun­kást, ki „midőn már a hajnal szürkül, télen pedig még sö­tét éjjelen rendszerént felkél; nem alszik többet négy öt óránál. Fölkelvén darab ideig egyedül van, imádkozik, vizs­gálatot tart önmaga, s gondolkodik teendői felett. Majd elő­hozatja könyveit, olvas és ir" végezi a teendőket, melyek reá mint lelkészre, tanárra, tudósra, íróra, nagy levelezés­ben állóra, consistorialis tag- s erkölcsbiróra s polgári tör­vényhozóra várakoznak (lásd 261 — 3 1.); és hogy minő buzgalommal s eredménnyel végzé, gondolhatjuk, ha egy oly téren vetünk rá pár pillanatot, mely hivatalától távol látszott állani, jelesen Genf alkotmányának s polgári törvé­nyeinek reformálása terén, hol oly „erőfeszítéssel dolgo­zott, hogy Genf nyilvános háláját s ajándokát érdemié ki (102 1.) s oly fényes eredménnyel, hogy a nagyhirü Mon­tesquieu igen nagy elismeréssel, a nagynevű állatnlu­dós Ancillon pedig igy nyilatkozott: „Kálvin nem csak mélyelmü theologus, hanem kitűnő törvényhozó is volt. Befolyása azon polgári és egyházi törvények alkotá­sára, melyek több századon keresztül Genf boldogságának s dicsőségének alapjai valának, talán még nagyobb dicső­ségére válik, mint theologiai müvei. És a genfi köztársa­ság, mely kicsinysége dacára oly nagy hírűvé lön, mely a szigorú erkölcsöket, magas szellemi műveltséggel, a va­gyonasságot egyszerűséggel, az egyszerűséget Ízléssel, a szabadságot renddel párositni tudta, ez fényesen igazolta, hogy Kálvin az embereket nemcsak ösmerte, de kormá­nyozni is tudta." (104—4 1.) Később előttünk áll a tömér­dek munka s nehéz harcok által korán megemésztetett, s fájdalmaktól körülvett, de a sz. ügyet utolsó leheüetéig szi­vén viselő haldokló reformálor, ki érzi, hogy közel van a halálhoz, ,,de mennél jobban sujtol a betegség — mondja — annyival kevésbé kimélem magamat, hogy legalább e müvet (az Institutio átdolgozását) bevégezhessem." „Hát azt akarjátok-e — feleié öt betegségében a dologtól tar­tóztatni akaró barátinak — hogy az Úr midőn elszólít, he­verésben találjon engemet? (166 — 7. I.) Megismered mint szeüd, szerény, méltányos férfit, ha valódi érdemmel áll szemközt. Tekintsd meg p. o. Farel, Yiret, Melanchtonnali viszonyát, levelezéseit, vagy Bullingerhez intézett sarait, melyekben Lutherre, a svajc-i reformátorok ellen ekkor már szenvedélyesen kikelő Lutherre vonatkozólag igy szól: ,,0h Bullinger el ne felejtsd, hogy mily kitűnő, mily jeles tulajdonságokkal biró férfiú ... Én sokszor mondtam, és mondom most is, hogy ha ő engem ördögnek tartana is, én öt folyvást nagy tiszteletben, s az úr egyik kitűnő szolgá­jának tartanám." (53-4. 73- 5 I.) De hajthatlari szigorrá változik e szelídség, s szerénység ha akár egyesek, akár tömegek, akár tudósok, akár hatalmasok által látja a val­lás alapigazságait, vagy a tiszta keresztyén élet, erkölcsi­séget, egyházfegyelmel megtámadtatva. „Egy eb is megszó­lal, ha valaki urát megtámadja; — hát én gyáván ballgas­sak-e, midőn az Isten igazsága ekként megtámadtatik ?" — irá Margarét királynőnek. (128. i.) Itt nem ismeré a sze­lídséget. Tudjuk mi sorsa lett az egyház három-egy Isten­ségét három fejű cerberushoz hasonlító Servétnek, — kinek kivégeztetésében különben kisebb Kálvinnak, mint korának bűne; — éles gúnynyal lámadja meg a nikodcmitáknak ne­vezett részben félénk, részben fölületes s közönyös protes­tánsokat; (122. 1.) Genf egyik leggazdagabb s legtekinté­lyesebb hivatalnoka Perrin nejének, a szinle hatalmas Favre leányának, ki tánc miatt a consistorium elé idéztetve Kalvinnak szemlől-szetnbe kiáltá: „Nyomorult ember! te akarod a Favrekat semmivé tenni; te akarnád a mi vérün­ket inni, tudd meg, hogy elébb elpusztulsz Genfből mint mi" a legnagyobb nyugodtsággal s határozottsággal vála­szolá Kálvin: „A kegyed szemtelensége asszonyom épen nem gátolja meg a consistoriumot kötelessége teljesítésé­ben. A kegyed családja épen ugy alatta áll a törvénynek, mint bármely más család. Ha a Krisztus által kormányoz­tatni nem akarnak, építsenek magoknak egy uj várost, de mig Genfben vannak, alkalmazzák magokat az itteni rendszabá­lyokhoz ; mert hogyha a Favrek családjában annyi diadém

Next

/
Oldalképek
Tartalom