Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-05-08 / 19. szám

resztyéni és szellemi lehessen. — Jézus tulajdonképen sohasem parancsol, sohasem mondja: ezt hidjétek, ezt cselekedjétek: külömben világi büntetés ér benneteket, — hanem azt mondja: a ki tudományát hallgatja és megtartja, olyan mint az okos épitö, ki házát kősziklán építi. A farizeusokat keményen feddi; de seholsem fenyegeti őket karhatalommal, eretnek törvényekkel. — Máté 20: 25 — 28 világosan kimondja, hogy az egyház körében kényszeritő hatalom nem lehet. — Ha tehát az egyháznak magának sincs világi értelemben vett hatalma: olyat hivatalnokainak sem adhat, ezek sem követelhetik ezt magoknak, minden elsőségek a többi tagok felett csak azon alapszik, hogy ők az egyháznak megbizottjai, hű szolgái, — és hivataluk csak addig tart, mig az egyház azt tőlök vissza nem veszi. Ezekből folyőlag tehát: a) az egyházi hatalom tulajdonosa az egyházi közönség, vagy bibliai kifejezéssel, egyetemes papság 1. Pét. 2: 5, 9, — Jel. 1 : 6, — 5: 10, — mert mindnyájan egyformán hivatalosak, mindnyájan a Krisztus testének tagjai. b) az egyháznak célja nem egyéb, minthogy az Isten országának valósulása minél tökéletesebben megközelittessék, — e végre c) az egyház, mint az egyházi hatalomnak tulajdonosa, a maga kebeléből hivatalnokokat választ és rendel. E hivatalnokok tehát csak képviselői az egyház akaratának, — és igy nem állanak az egyház felett, s mihelyt annak felibe emelkedni akarnak: megszűntek az egyház képviselői, tehát hivatalnokai is lenni. d) az egyház gondoskodik saját ügyeiről önállólag bizalmának választottai, vagy képviselői által: tehát semmi kivülről jövő rendezést, beavatkozást dolgaiba nem tűrhet, — akaratával ellenkezőt még képviselőitől sem fogad el. Ezek az egyházszerkesztés örökös alapelvei szent könyvünk a biblia szerint. Bibliánk mellett második biztos alap és utmutató hitvallásunk. T. i. az egyház belélete a hit, és a külső társadalmi szervezet egymással szoros kapcsolatban állanak, és egymásra hatás nélkül nem lehetnek. Hitvallásunk, vagy symbolicus könyvünkben is vannak a szorosan hitre tartozó tárgyakon kivíil olyanok, melyek egyenesen egyház alkotmányi elvekről szólnak, vagy legalább egyházi szokásokra, vagy intézvényekre vonatkoznak: tehát törvényhozásunkban s kormányzatunk rendezésében ezeket sem szabad szemelől téveszteni. Végre biztos alap és utmutatók a békekötések és hazai törvények is: a mennyiben egyházunk állami létjogát elismerik, és biztosítják, vagy külső alkotmányának rendezését célozzák. Ilyenek a bécsi, miklósvári, linci békekötések, melyek azután is minden diplomákban ünnepélyes esküvel újíttattak és erősíttettek meg, — ilyenek az az 1647. 179°/i 1844-ik évi országos törvények vallásunkat illető pontjai. (Vége köv.) APOLOGETIKAI TANULMÁNYOK. *) Az apologetikai név az anoloyeojiai — (védelmez) igétől származik, s az apologetika (te/VTj vagy ^Tziarijfi-q) szó szerint védelmi - avagy védelmező tudományt jelent, s illetőleg a keresztyénség apologetikája alatt azt a tudományt értjük, a melynek feladata a keresztyén vallás igazságát bármely oldalról jöhető támadások ellenében is védeni és bebizonyítani. Az ,,apologetika" elnevezési. Plank göttingai tanár használta elsőben e század elején, s utána közönségesen elfogadták, a szóértelem mellett még azon körülményből is okoskodván, hogy történetileg is az apologetika mint tudomány ugy született meg a keresztyénség apológiáiból, mint a homiletika a homiliákból. E szerint az apologetika az apologiák tudománya volna, a mely arra tanít, hogy mikép kell az apologiakaí készíteni. E szokásos nézetet azonban részemről nem helyeselhetem, mert ugy tudom, hogy az apologetikában eddig sem a védekezés szabályait adták elé, mint a homiletikában a homi*) Az apologetika tanításával kell épen jelenben foglalkoznom. De abba a nehéz helyzetbe jutottam, hogy a közönségesen szokásos theologiai apologetikáknak nemcsak felfogásával, de eljárásával is teljesen meghasonlottam. Rendesen bizonyos vallásos föltevésekből indulnak ki okoskodásaikban, és sem azokat, sem vont következményeiket nem bizonyítják indokolva, hanem mindig csak állítanak. Pedig az apologetika a kételyek ellenében szükséges, s a kétkedő épen állításainkat nem hiszi. — A tárgy felöl gondolkozva, nézeteimet, e lapokban közlöm, nem azért mintha e lapok t. olvasóit egy tankönyv olvastatásával, tanítványaim közé akarnám vonni, hanem azért, mert e vizsgálódásokban a napjainkban legérdekeltebb theol. s vallálásos kérdések merülnek föl, s mind reám, mind tanításaimra igen üdvös lenne, ha tévedéseim még a napi sajtó utján helyreigazittatnának, s a fontosabb kérdések fölött tudományos eszmecsere lenne. Azonban — oly kérdéseknek egész halmazával kellvén foglalkoznom , a melyeknek mindegyikéről egy könyvet lehelne írni, előre is bocsánatot kell kérnem, ha cikkeim iskolai vázlatszerüek leendenek. M. A.