Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1864-05-01 / 18. szám
egyhazunk földbirtoka (egy részben a lelkész javára) ujabban 8 V2 holddal nagyobbodott. lm, tisztelt olvasó közönség! a magcsira, mely az átültetést megérdemli. Egy boldogabb jövő virágozhatásának csirája ez itt mi nálunk: másuva pedig egyetemesen átültetve, általában egy szebb kornak lehetne szülője. Népünknek már hála borsózik az adózás évenként felbukkanó újabb meg újabb címeitől, s csak ily nemű gondoskodás által lehet elejét venni az ebből könnyen kifejlődhető makacs láznak; — és, ha a csira gondos ápolás mellett tenyészetnek indul, az ínség hét sovány éve sem kényszeritend annyira el, hogy tanítóinkat a jobb időkig várni kényszerítsük Látszik ebből, hogy nem csak ,,intelligens" közbirtokosságokban, hanem a volt-jobbágy községekben is lehet az egyház és iskola javára lendíteni valamit tagosításkor, csak bátor és elszánt úttörő ne hiányozzék, s a vezetni akart közönség lelkesebb része arról gyözetlessék meg, hogy az úttörő nem kizárólag saját érdeke mellett buzog ; de, mi leghamarabb ebben hibázunk, hogy kedves ,,é n"iinket állítjuk az előtérbe leplezetlenül. Gyülekezetünkben mi tétetett ? — megmondják magok e napfényre bocsátott sorok; — annyit még is ismételhetünk, hogy, mig célhoz érhettünk, jutott itt tenni valója mindenkinek, boldognak, boldogtalannak, galambi szelídségnek s kígyói eszélynek ; — a ki mást nem tehetett, vagy tenni nem akart, az hallgatott, tűrt és várt: — ehez is erő kellett. Egyházi előjáróságunk méltónak Ítélte alapitóink neveiket egy díszes „E mlékkönyvben" az utókornak kegyelete tárgyául átadni. Én pedig, midőn egyfelől nt. szerkesztő úrnak szíves köszönetet mondok azért, hogy e kis magcsiránkat a nyilvánosság napfényére méltóztatolt becses lapjában ereszteni, másfelöl abbeli forró kivánatomat fejezem végül ki, hogy : az anyaszentegyház láthatlan feje tartsa meg kegyes ótalmában megmérhetlen időkig azokat, és azoknak maradékaikat, kik egyházi és iskolai életünk szebb jövőjéről, a k or intő szavát megértve, lelkes közremunkálásukkal s áldozattételükkel, kivül és belül, nemesen gondoskodni nem mulasztották el; — az erő és kegyelem Istene legyen az Övéivel mind örökké ! Valeant, valeant fundatores ecclesiae nostrae, valeant; sínt incolumes, sínt ílorentes, sint beati; stet haec ecclesia praeclara, mihique (qua eius praevidi) carissiina, quoquo modo erit merita de rae; tranquillis rebus membra eius, quoniam mihi (propter aetalem iam diu) curn illis non licet, sine me quidem, sed per me quoque tamen verborum fragmenta congerentem perfruantur! — D i x i. D. B. KÜLFÖLD. RENAN A FRANCIA SENATUS ELŐTT. A francia senatus mart. 18-ki ülésében érdekes vita támadt Merlin kérvénye fölött. Merlin úr ama híres thiouvillei Merlin forradalmár fia, protestáns, nyugdíjazott tüzcrszázados és visszavonulva él. Kérvénye uj törvényt kivan, mely a mindinkább terjedő romlást gátolja, s minden a vallás és erkölcs ellen intézett támadást szigorún megbüntessen. A kérvény oly kemény kifejezésekkel él, hogy ki sem nyomtatták, s igy szószerinti értelme ismeretlen maradt a legtöbb senator előtt. A bizottmány már egy megelőző ülésben napirendet javasolt. A bibornokká kinevezett roueni érsek azonban ezt annyira ellenezte, hogy ez ülésre a vitát kitűzték. Chapuys-Montlaville báró, Bonnechose bibornok és Thoyer Amédéé a belügy (egyúttal cultus) minisztériumhoz utasításra, Lagueronniére és Delangle volt igazságügyér a napirend mellett szólottak. Chapuys-Montlaville arra utalt, hogy még az amerikai Egyesült államokban, s Angolországban is szorosan tiltvák a keresztyénség igazsága és Krisztus istensége ellen szóló müvek. Vájjon Franciaország elmaradjon e két nagy országtól ? Lagueronniére mély tiszteletéi jelenti ki a vallás-erkölcs iránt; borzad ezek minden megtámadásától,különösen Renan müvétől, tagadja azonban, hogy a szigorúbb megtorlás hasznára váljék a vallásnak és erkölcsnek. A meglevő törvények elégségesek, s a kormány éberséggel és körültekintéssel alkalmazza azokat. Bizonyság erre a könyvházalási törvény. Az ez alkalommal tartott beszédekből kiemeljük Bonnechose érsek, és Delangle miniszterét. A bibornok igy szónokolt: „Senator uraim ! A kérvény szerzője Merlin úr. Nevét a forradalmi krónika hírhedtté tette ; Thiouwillei Merlin fia; ám a forradalmakon okulnak az emberek. Merlin úr hadseregünkben szolgált, megsebesült és házi tűzhelyéhez visszatérve, megszomorodott az erkölcstelenségen, melynek tanuja s miután katona, katonai nyíltsággal beszél. Merlin úr nem oly szerencsés, hogy vallásunkhoz tartozzék; őszinte protestáns. Nekünk, kik minden meggyőződést őszintén tisztelünk, kötelességünk, hogy kérvényét megvitassuk. A bizottmány ezt megtevé, de még akkor, midőn nem jelent volt meg egy bizonyos könyv, mely a keresztyének lelkiismeretét megzavarta. Azt állítják, nem szükség, hogy az emberi társadalom a dogmákat védje. Mi nem ily nézeten vagyunk s azt hisszük, a hatalmas törvényhozók is igy gondolkodnak. De szóljunk a tényhez. Mit találunk jelenleg? Sajnálatomra magunkról kell beszélnem; de végre a pápa, a főpapok és lelkészek személyesitik a vallást. Megtámadják. Azt hiszik önök, ezzel ellenünk fordulnak? Ó nem! Vagy tán magát a vallást akarják fölforgatni? Még kevésbé. Ez emberek rendszeresen járnak el; személyünkben, a vallásban más ügyet támadnak meg; a társadalmi rendet akarják fölforgatni, hogy dicsvágyukat s szenvedélyeiket kielégítsék. Tudják, hogy a társadalom egyenes megtámadásában a csendörökkel, az államügyészszel s a törvényszékkel találkoznak. Kerülőt tesznek azért s hogy a földi hatalomhoz jussanak, az eget támadják meg. Megrohanják az isteni fölséget s azokat kik ide lenn képviselik. Nem időztem volna e pontnál, ha a 5 ) Siécle"-ben legközelebb egy cikket nem olvasok, melyet több tartományi lap utánnyomott. Cime: „Mit mondunk fönhangon, s mit gondolunk magunkban." Telve van szidalmakkal a pápa és püspökök ellen. A sz. atyát csalónak, kétszínű embernek
