Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1864-01-10 / 2. szám
juk, az általa végrehajtott felséges, söt isteni munka, a keresztyén vallás alapítása mikép történhetett ? Nem kehellázitó gondolat volna e, az emberi nem megváltását véges embernek tulajdonitni, még pedig azt egy „keresztre feszitett zsidó'* müvének hinni? Nem veszti-e el ez által az evangyéliom maga isteni e r e d e t é t, és tekintélyét, s a mi több: az idvezitö tan maga isteni alapját? Bármennyire ellenkezik is egy ily eszme a keresztyén öntudattal, keblünk legszentebb érzületét zavarja, s meghazudtolni látszik mind azon fogalmakat, melyek gyenge korunktól fogva" azokban neveltetésünk folytán a keresztyén hit és vallásra nézve szívünkkel, ugy szólva, összeforrva ott meghonosultak, — a hideg, a prózai gondolat, hogy az evangyéliom emberi munka, — tagadni nem lehet, mindinkább kezd érvényre emelkedni, a tudományban maga helyét már merészen elfoglalta, az időtől megszentelt tanait az egyháznak onnan úgy szólva, kiszoritni, s az emberi kebelbe és öntudatba is betolakodni készül, Hiában vonakodnak e tényt megismerni, hasztalan tagadjuk azt és erőlködünk, a kedvetlen jövevényt magunktól elutasitni, s a minket háborgató, felriasztó gondolattól menekedni, — azon tény, bár elfordítjuk tőle, vagy behunyjuk szemünket, rideg, kopasz valódiságában előttünk áll: a tény: hogy, mi a tudományban eddig isteni volt, az, maga égi hónából ide a föld porába leszállván, ma már emberi. Szóvai: röviden és világosan kifejezve: az egyházi tan, a hit tekintélyének hódolás helyébe, a történelmi igazság keresése lépett. Ismétlem: hasztalan tagadjuk a tényt: a tagadás elve a politikában is rosz expediens, a tudományban éppen nevetséges kifogás. De vigasztaljuk magunkat, — az emiitett helyzet se nem uj, s tán nem is éppen oly rosz, mint első tekintetre az időtől megszentelt eszméhez ragaszkodásunk azt velünk sejteti. ,,Le kell vetkeznünk ama régi élet szerint való ó embert, és fel kell öltöznünk amaz ú j embert, mely Isten szerint teremtetett az i g a z s á g r a," — (Efes. IV. 22. 24.) — ez az evangyéliom parancsa, az idő jelszava! Az ember tehát, — az apostol mondja ezt, — az igazságra teremtetett; azt kutatni nem csak a tudományban, de a vallásban is keresni hivatva van. Egy régi, az időtől megszentelt, és nemünk bölcsőjéig felvezető rege, az embernek igazságra teremtetését, de az abból rá váró veszélyt is igen jellemzőleg fejezi ki. Miután: „teremte Isten ember az ő képére, helyezteté azt az Édennek kertébe, — — és megtiltá az embernek, ezt mondván : e kertnek minden fájának gyümölcsében szabadon egyél. De a jónak és gonosznak tudásának fájának gyümölcsében ne egyél, mert valamely napon abban ejéndel, halálnak halálával halsz meg" — (I. Mos. I. 27. II. 15 — 17). A kígyó azonban elcsábitá azaszszonyi állatot, kinek mondá: ,,tudja az Isten, hogy valamely napon ejéndetek arról a fáról, megnyílnak a ti szemeitek, olyanok lésztek mint az Istenek, j ó n a k és gonosznak tudói. Mikor azért látná az asszonyi állat, hogy jó volna annak a fának gyümölcsét enni, — szakaszta annak gyümölcsében és megevé, és ada az ö férjének is, — és a/, is evék. Akkor mind a kettőnek megnyilatkozának szemeik1 ' stb. (I. Moses III, 5. 6. 7.) Az i g a z s á g, a jó és gonosz tudása fájának kívánatos gyümölcse az, melyet az ember minden tilalom dacára is leszakasztott s miután azt megkóstolá , szemei megnyílván, halállal kellett azért lakolnia. — Ez az értelme a görög regének is, miszerint Prometheus a világító és melegítő tüzet a napszekerénél meggyújtott nádvesszövel az égből a földre lopva iehozta s azért büntetésül a Caucasus hegyre láncoltatván, minden éjjel újra megnövő máját egy saskeselyű folyvást kitépte. Mit fejeznek ki e regék egyebet mint a világgal egykorú azon nagy eszmét, hogy: az igazságot feltalálni, a világosságra törekedni, megujitni a mi már elavult, — az Isten képére teremtett ember rendeltetése; ez földi életének dicsősége, áldása, de átka is; mert ez által szemei felnyílván, a jó és gonosz tudásának birtokába egyszere jutott. Genevában valék a múlt nyáron, midőn Renan könyvének első olvasása közben, az első benyomás súlyát érezve, az igazságkeresés, a tudományos kutatás veszélyét elmésen példázoló fenebbi ösregék eszembe jutottak. Ez eszmével többször is foglalkozni, Calvin városában volt alkalmam, miután ott nem egy müveit körben hallottam az „istentelen rosz'4 könyvet — libre impie, mauvais — említtetni. Voltak hajdan, mint vannak ma, voltak mindég ó emberek, kik az ősöktől öröklött, az időtől megszentelt véleményeikről lemondástól irtóznak, azoktól megválni, ily nehéz áldozatot hozni nem akarnak, s hogy a vallásos kérdésekben e vonakodás sokkal élénkebb, a dolog természetéből következik; nem lehet azért csudálkozni, ha kivált a régi és szívükben meghonosult hittel s kegyelettel ellenkező olyan eszméket roszaknak tartják, az azokat hirdető új embereket gyűlölik, söt üldözik; de dacára ez idegenkedésnek, az ujitás, az időnek ujjá születése kikerülhetetlen, mert az ember, mint az apostol mondja : „Isten szerint teremtetett az igazságra," s ha mint ilyen, ki egyszersmind „Isten képére'' is van teremtve, maga felséges képmássát keresi, az égre emeli szemeit, ott a világosságot és igazságot feltalálni, — csak azon dicső célt követi, mire a vallásban, mint tudományban eljutni, hivatása és emberi méltósága által egyaránt köteleztetik. Nem foguk talán a kegyes olvasók türelmével vissza élni, ha a kérdéses ügyel felvilágositni, s ezt illető fenebbi állításaimat bebizonyitni az idők tanujára, a történelemre hivatkozom, miszerint az igazságkeresés és az ellon fellázadás, az ó és új eszméknek egymás elleni küzdése századok, söt évezredek óta tart, az emberrel, űgy szólva, együtt születeti, jött ide a földre, s a históriának csaknem minden lapján olvasható tény; szóval: hogy az igazság fürkészés tiltott gyümölcs, — történelmi örök igazság. —
