Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-04-03 / 14. szám

alap gyarapítására, a hol már gyülekezőt van keletke­zendőben, a hittéritők buzgalma folytán, ott már külön küldött ügynökeik által iskolát, templomot építtetnek, ugy hogy a hittéritőknek a lelkieken kivül, nincs, ugy szólván, semmi teendőjök, az ő megélhetésökre biztosított összeg pedig évnegyenként vagy hónaponként a legbizto­sabban kezokbe szolgáltattatik. Az egyszer megalakult és sükeresen működő missio-társulat nem elégszik meg a kezdetbeni tökével, hanem ahoz folytonosan gyűjt, a legelső angol lord, vagy miniszter nem tartja szé­gyennek a missiókra gyűjteni, sőt nálok nem gyűjteni szégyen. Vannak missiói nöegyletek is, melyek a keresz­tyén vallásra tért szegény gyermekekről gondoskodnak. Nálunk egészen máskép van. E missio ügyérőli gondos­kodásban még eddig, ugy szólván, semmi részt nem vet­tek a világiak, az egyház és nemzet tehetősebbjei szá­mára sem nem alapítottak, sem nem gyűjtöttek egy pár tisztelt kivételen kivül, ugy hogy negyedik év óta, alapja e missiónak, mely saját nemzeti érdekünkben is működni szent kötelességül ismeri, tudtommal 200 forint. A mis­siórai gyűjtésben mint egyetlen példánykép áll Pálóczi Horváth Mária ő nagysága, ki mindenek közt e sze­gény ügyre legtöbbet áldozott. Ha nem gyűjtöttek, nem alapítottak is, hálával kell nyilvánítanunk, hogy világi uraink közül sokan emlékeztek meg ezen ügyről, min­denek felett pedig a papság és közrendű nép által tar­tatott fenn. Mai napig Magyar- és Erdélyországból a missióra gyűlt összeg alig teszen ezer kétszáz ara­nyat, mely három részre osztva, egy felelősség nél­küli angol missionariusnak évi fentartási dija. Hála Istennek s mély köszönet a jóknak, kegyeseknek, buzgol­kodóknak. Lehet hogy egy némely atyánkfiánál e sorok olvasása után egy kérdés fog támadni: mit akarok én ezek emlegetésével! Talán fizetésre vágyom missionari­usi pályám negyedik évében, hogy jöhető tehetetlen álla­potomra valamit meggazdálkodjam; vagy megunva a munka terhét, szabadulni kívánnék ? sem egyik, sem má­sik. A ki a mezők liliomait táplálja, Isten eltart engemet; a munkát hova tovább nagyobb mértékben folytatom, a teher könnyű lett, s mondhatom, hogy a kín és szenvedés mékem megédesült. Az angol missio-társulatok ad­tak okot azokra, a melyeket fölemliték; s én tet­tem azért is, hogy az érdeklettek előtt kellő világításban legyen ezen első protestáns magyar misaioügy s némi gondolatot támaszszon ott. a hol támaszthat. Elvégre pe­dig azon ügy jövendőjéről, melynek éltünket áldozatul adtuk, gondoskodnunk több mint kötelesség ; s azok a szent lelkesülések, melyek lelkünknek még eltünésök után is drága szentségei maradnak: kell hogy hova to­vább erősb állandóságot keressenek. Én ismerem hely­zetünket, s magunkat távolról sem hasonlíthatom az angolokhoz. Ott a vallás törekvése közös ügy, melyben az utolsóig mindenki érdekelve van, — a szabadságában önérző nemzet semmi szent törekvésében nem gátolta­tik; az angol missiotársulatokat nem a hasonlításért ho­zám fel tehát, de mert a dicső példák fölemlitése soha nem árt, hogy náJok a lélek melegedni s tartósabb láng­ban buzogni tanuljon. Isten velünk ! mára elég ennyi, mert rettenetes hi­deg van s holnap Pitest felé kell indulnom 1 Ploest, január végén 1864. C z e 1 d e r Márton. NRKROLOG. H.-SZOBOSZLÓ, mart. 22-e 1864. Ismét egy köz­jóllétért világolt életfáklya, egy jeles életsugár hamvadt el ; a protestáns egyház ismét kevesebb egy derék ősz lelkipásztorral! Nagytiszteletü Jósa János úr, a h.-szoboszlói ref. egyház idősb ősz lelkipásztora, az alsó-szabolcsi és hajdu­kerületi n. t. egyházmegye több éves tanácsbirája és pénztárnoka nincs többé az élők között; folyó hó 20-án munkás életének 69-ik éviben, félévi sorvadozás s egy heti súlyos betegség után a boldogabb hazába átköl­tözött! A boldogult született Debrecenben, az 1795-ik év julius 2-án, s tanpályáját az ottani ref. főiskolában kezd­vén, azt ugyanott kitünöleg az 1818-ík év tavaszán be­végezvén ; a h. - szoboszlói ref. gymnásiu m­ban mint igazgató, 4 teljes évig közelismerést aratva működött, melynek végeztével Szepességen s Bécs­ben a német nyelvbeni önképzés végett másfél évet töl­tött. Innen az 1823-ik év tavaszán O 1 a s z-N é m e t­s Helvéthon jelesebb városaiban utazva, s tudo­mányt, világ s emberismeretet szerezve hazatért, honnan T. Roffra meghívást kapván, itt, előbb nevelői pályán fél — később ugyanott mint lelkész 5 ; H.-Szoboszlón pe­dig 35 — összesen 40 teljes évig mint valódi protestáns pap szolgált, kit hivatali pontossága mellett alapos clas­sicai ismeret, mint embert könnyű és kedélyes társalgás feledhetlenné tesznek. Rendszerető, takarékos életmódja által, mint család nélküli szép összegről rendelkezett, s a mellett, hogy legközelebbi rokonát mint fogadott gyám­leányát s két gyermekét szép vagyon örököseivé tette, megemlékezett a többek közt a debreceni ref. főiskoláról annak átalakításakor adván 400 o. é. forintokat; b) a magyar tudós Academiának 100 o. é. frtokat; c) a deb­receni főiskolában tanuló ifjak évi ösztöndijai alapjául 3000 o. é. forintokat; d) a h.-szoboszlói árvagyermekek­nek 200 o. é. frtokat alapul; e) az alsó szabolcsi és h. kerületi egyházmegye papi gyámintézetének 100 — ; f) ugyancsak az ezen egyházmegyébeni tanitók gyáminté­zetének 100 o. é. frtokat. Tetemei folyó hó 22-én diszes érc koporsóba zá­ratva a h.-szoboszlói ref. sírkertbe tétettek nyugalomra. Szónokoltak felette ; a templomban — igen nagy számú, fényes, a vidékről megjelent — gyülekezet előtt nt. Be­nedek Lajos úr, az alsó-szabolcsi és h.-kerületi egy­házmegye esperese, és h.-böszörményi ref. lelkipásztor, tudományosan és főpapi ihlettséggel, egyházi beszédében

Next

/
Oldalképek
Tartalom