Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-04-03 / 14. szám

FÜGGELÉK. A) Az őskori keresztyénség Romában és Kisázsiában. Az őskori keresztyének helyzete és sorsa felöl a régi római s görög Íróknál találtató kevés, inkább csak töredékes tudósítások köztt kétségen kivül legfontosabbak s legtöbb érdekkel birnak azok, a miket Tacitus és ifj. P1 i n i n s hagytak emlékezetbe. Az első leírja a mondott hitsorsosoknak N e r o parancsából Rómában történt első borzasztó üldöztetését, a második az ellenük Bithyniában véghez vitt nyomozás eredményét közli, a miből a keresztyének akkori vallásos szertartásait,s az erény gyakorlását sürgető, az erkölcsi törvények követésére alapított keresztyén tant ismerjük tanulni; valóban mindkettő a régiségnek nagybecsű emléke. Előre-bocsátom azon legrégibb tudósításokat, melyek a zsidóknak tartott keresztyénekről, Claudius császár idejéből, (uraik. Kr. u. 41-től 54-ig) az Íróknál olvashatók, megjegyezvén azt is, hogy Krisztus követői, a tanítványok legelőször Antiochiában neveztettek keresztyéneknek." (Csel. XI. 26.) Svetonius mondja,miszerint a nevezett császár a Krisztus tana által izgatott s folyvást háborgó zsidókat Rómából kiűzte; — „Iudaeos impulsore Chresto assidue tumulluantes Koma expulit," (Claudius 25) mi az „Apostoli cselekedetekben" is említettik, t. i. hogy sz. Pál apostol több keresztyén községeket meglátogatván, midőn Athenaeből Korinthosba ment, ott találkozott A q u i 1 a nevü zsidóval és nejével Priscillával, kik nem régen jöttek oda Olaszországból, — „mivel hogy Claudius császár megparancsolta vala, hogy a zsidók mind kimennének Rómából." (Csel. XVIII. 2.) Ellenben Cassius-D i o, görög iró (Histor.Rom. L. 60. c. 6.) azt írja,hogy a zsidók szerfeletti elszaporodásukért a városból a közcsendesség megzavarása nélkül ki nem utasíttathatván, Claudius őket egyenesen ki nem űzte, de a törvényeik által parancsolt gyűlések tartását nekik megtiltotta. Hihetőleg egy a zsidóság terjedését gátolni akaró intézvény előztemeg az általános kikergetést, a mit ez új felekezet folyvást tartó háborgása idézett-elö. Róma. épít. u. 818-d. (Kr. u. 64) évben történt a hat napig tartó, s a város legnagyobb részét, annak legrégibb legszentebb emlékeit, a császári palotát is minden ahoz tartozókkal együtt elhamvasztó égés, melyet Tacitus (Annál. L. XV. c. 38—42) leír: a város 14 fertályából — regiones quatuordecim — épségben csak négy maradott. A köz hir e borzasztó gonoszsággal Nerot vádolta, a mit ugyan Tacitus határozattan nem erősit, de hogy beszélitek róla, miszerint a tűzvész alatt házi színpadjára ment s ott Trója végpusztulását énekelte; mig Svetonius szerint, (N e r o c. 38.) e császár az égést Moecenas tornyából nézvén, annak szépségében gyönyörködött, és színészi öltözetben ott Trója megvételét énekelte. E hir volt éppen sa oka, vagy inkább ürügye a keresztyének kegyetlen üldöztetésének, mi a város újra építésére nézve tett intézkedések után csakhamar bekövetkezett, mint az említett iró azt (Annál. XV. c. 44.) elbeszélli. „És ez emberi elövigyázati intézkedések tétettek. Majd az isteneket akarták megengesztelni, s a Sybilla könyveihez folyamodtak s azok szerint Vulcanust, Cerest és Proserpinát imádságokkal tisztelték, Junot a nők által engesztelték előbb a Capitoliumban, azután a legközelebbi tengernél, a honnan merített vízzel az istenné temploma és szobra locsoltatott, s férjes asszonyok áldozati vendégségeket és éjjeli innepeket tartottak. De sem emberi hatalom, sem a fejedelem bőkezűsége, vagy az istenek engesztelése nem eszközölhették azon gonosz mende-monda elmúlását, miszerint azt hitték, hogy a gyújtás parancsolva volt. Ezért Nero a hír megszüntetéséért a bűnt rá fogta azokra, s kikeresett büntetésekkel sujtolta, kiket a köznép keresztyéneknek nevezett és gonoszságaikért gyűlölt. E név szerzője Krisztus, ki Tiberius uralkodása alatt helytartó Pontius Pilátus által kivégeztetett. S az eleinte elnyomott veszélyes babonaság újra kitört, s nem csak Judaeában, hol e métely eredete volt, de Romában is, hol minden irtózatos e's gyalázatos dolgok összetódulnak s gyakoroliatnak. Annál fogva elébb elfogattak azok, kik magokat keresztyéneknek mondották, s azután ezek vallomása nyomán mások is igen sokan, kik nem annyira a gyújtás bűnéért, mint az emberi nem elleni gyűlöletnek rájuk bizonyosodásáért elitéltettek. S a kivégeztetéskor gunynyal halmoztattak, mert vadállatok bőrébe takartatva kutyák által marcongoltattak-szét, vagy keresztre feszittettek, vagy szurkos öltönyben meggyújtattak, hogy nap lemente után, éjjeli fáklya gyanánt égjenek. Nero e látványra maga kertjét odaadta, s circusi játékot tartott és kocsis öltözetben a nép közzé vegyült, vagy a szekeren állott. Ezért, bár bűnösök voltak, s azon csak nem példátlan büntetést megérdemelték, irántuk a köz szánakozás felgerjedt, mintha nem az állam érdekeért, de egy ember kegyetlenségéért ölettek volna meg." Svetonius a keresztyének e csapását röviden emliti: „vesztőhelyre hurcoltattak a keresztyének, egy új és gonosz babonaságot valló emberek"; — afflicti suppliciis Christiani, genus hominum superstitionis novae ae maleficae: (Nero c. 16.) Cassius Dio szerint Domitianus császár sokakat, s azok között nővérének fiát Flavius Clem e n s consult, neje Flavius Domitillával együtt (ki nem kevésbbé a császár rokona volt) kivégeztette, —