Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1864-03-27 / 13. szám
ugyanakkor hí el a szabadságra. Az élet igazolja, hogy a mily mértékben fogy a nép között a tiszta vallásosság9 oly mértékben terjed az erkölcstelenség, s lehet-e annál szerencsétlenebb helyzet, mint egy, a hitből és erkölcsiségből kivetkezett tömeg közé jutni, hol sem az élet sem a vagyon sem a becsület nincs biztosságban ? Ha a vallás oly nagy fontossággal bir a nevelés rendszerében, tárgyalása méltán megköveteli a legérettebb megfontolást, igénybe veszi a paedagogia egész komolyságát. A nevele's terén gondosan kerülni kell minden bal fogást, itt kétszeresen. A protestáns lelkiismeret megengedi a szabad vizsgálódást e tárgy körül is, de nem engedheti meg, hogy valaki tiszteletlenül közeledjék ahoz, a mi szent. Tisztázni kell a vallásos fogalmakat, de nem szabad porba tiporni azt, a mi isteni. Nem lehet törvényes jogaiból kiforgatni az észt, de azt sem lehet kétségbe vonni, hogy a vallás azon szent homályban legboldogitóbb, melyet reá isteni alapitója lehellett. A tudósok harca igen szép látványt nyújthat a közönségnek, lehet felette nagy érdekű a tudomány szempontjából ; hanem oly hitelveket, melyekre nézve magok a tudósok sem tudtak még tisztába jöni, nem fog terjeszteni a néptanító ; ő a legkapósabb divatos eszméknek sem hódol, hanem erősen megmarad a mellett, a mi a felekezet öntudatában megerősödött és megtisztult: Ő a positiv konfessionális állást fel nem adhatja ; alulról vinni be a reformokat az egyházba, annyit tenne, mint felforgatni az egyházat, s ehhez ő egyátalában nem fog segédkezet nyújtani, Főtiszteletü egyházkerület s annak főtisztelendő és nagyméltóságú elnökei ! Azt vélem, ez ünnepélyes alkalommal hivatalos állásomnál fogva számot kellene adnom mindarról, mi tartozik nézetem szerint szorosan a népnevelés körébe, mi a népiskola teendője s mi elvek szerint kell a munkát rendezni a siker reményében. Azonban a képezde vezetésében töltött hat, összesen 12 évre terjedő tanári pályám némi kezességül szolgál jövőben követendő eljárásomra nézve a főtiszteletü egyházkerületnek. A kezdet nehézségei le vannak győzve, a munka rendezve van. A képezde feladatát tisztábban látja bent a fogékony keblű főiskolai ifjúság, céljaiban hathatósan gyámolítja künn egy minden elismerésre méltó buzgalmu s a képezdével bölcs intézkedések nyomán összeköttetésben lévő tanítói testület. A népnevelés reformja tényleg munkába vétetett minden erőszakos rázkódás, minden zaj, sőt mondhatni minden észrevehető visszatetszés nélkül. Reménylem, hogy a munkát a legszebb siker fogja koszorúzni. S vajha a népnevelés eme fontos korszakában még egy népiskolai folyóirat szolgálhatna tájékozásul a közvéleménynek ! (Folyt, és vége köv.) ^Of KECSKEMÉT, febr. 21. — Tudva van e lapok olvasói előtt, hogy a kecskeméti evang. egyház 1862. jul. 9-én tevé le alapkövét uj templomának. Azóta a körülmények akarák, hogy az uj templom elkészülvén, új lelkész kezdje abban a rendes szolgálatot. Ezen új lelkész, nt. Margócsy József, eddig losonci igazgató tanár és segédlelkész, a fenkitett napon lelkészi hivatalába ünnepélyesen beigtattatott. Nem ugyan saját, — mert még nincsen — de a többi felekezetek egyszerre történni szokott vasárnap reggeli harangozásakor, az Istent különböző módon imádók sokasága gyűlt az uj ev. templomba, résztveendő a lelkészigtatás ünnepélyében. Rövid, felállás mellett elénekelt fohász után énekeltetett a .,Jövel, szent lélek" a dunántúli snperintendentia énekes könyve szerint. Ezt követé nt. Elefánt Mihály, acsai lelkész, oltári imája és az Efez. 6, 10 —17 versekben megirt igéknek felolvasása. — Utána az ily alkalomra rendelt ének készité elő a hallgatókat az ünnepi szónoklatra, melyet alólirt mondott el a szószéken, üdvözölvén az uj templomban az uj lelkészt, mint Eliézert, kiről szól 1. Mózses 24, 31: „Jőjj be Istennek áldott embere, — én neked házat készítettem." — Ezt követé a beigtatási szertartás, melyet Elefánt Mihály jeles, a szent edények és könyvek átadásakor mért beszéddel végeze, különösen kiemelvén országos vallási törvényeinket és a lelkésznek azon szeretetét, mely viszontszeretetet nem vár. — Erre a beigtatott uj lelkész az oltárnál, két társa közé lépve, elmonda egy kötött beszédű zárimát és megáldá gyülekezetét, mely az ,,Erős vár" éneklésével fejezé be az ünnepélyt, a mikor a lelkész a gyülekezet szine előtt vevé társaitól a testvéri csókot. Jelen volt az ünnepélyen nt. Fördős Lajos, ref. lelkész ur és segédlelkésze, kiknek e helyen is — mint az az ünnepélyt követő díszlakomán is megtörtént — a pestmegyei ev. esperesség nevében ezennel hálát mondunk azon testvéri szolgálatokért, melyekkel a kecskeméti ev. gyülekezetet a lelkiekben ellátták. / Láng Adolf, evang. lelkész és körlelkész. TÁRÓ A. MISSIÓI LEVELEK DR. BALLAGI MÓRHOZ. LXII1. Az öröm után, mely Kalaráson lelkemet kedves hullámaiban megföröszté: hideg időben sivatag kietlen út állt előttem Braila felé, az úgynevezett Baragánon át,