Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1864-03-20 / 12. szám
27-ikét tűzze ki, úgy azonban, hogy a gyűlés kezdetét az e napon felszentelendő, — Füredhez pa'r óra'nyira eső pécseli uj, diszes templomban vegye, hol egyszersmind Kálvin ünnepély s papszentelés tartassék. — E felébredt kálvini szellemnek tulajdonitható a gyűlésnek a lelkészek művelődését célzó azon üdvös határzata, hogy, miután az egyházmegyei könyvtár alaptökéjének (400 frt) 24 forintra menő évi kamata távolról sem elég a folyóiratok járatására, és könyvek szerzésére, — tehát az e. megye 37 lelkésze fizessen e pénztárba évenkint egy forintot, melynek egy negyede az alaptöke növelésére, háromnegyede pedig folyóiratok s jelesb munkák szerzésére fordittassék. E határzat folytán megrendelé az egyházmegye Osterlamm pesti könyvárus által Kálvin összes müveit, a „Protestáns egyházi s iskolai lapokat" és a „Sárospataki füzeteket." Hogy pedig a meglevő s leendő tudományos kincsek ne heverjenek kamatozatlanul, elhatároztatott a könyvtár rendezése a könyvek címeinek több példányban való leíratása és esperesti utoni köröztetése, hogy igy a meglevő müveket minden lelkész s tudománybarát élvezhesse. Kiterjeszté továbbá a gyűlés figyelmét a lelkész s tanitó választás rendezésére, a lelkészözvegyi segélypénztárra a népiskolák ügyére, tanügyi bizottmányokra, és ezek körül is több helyes intézkedést, illetőleg több üdvös indítványt tett. — A közelebbi másfél évtized s ennek viszontagsági alatt, mint sajnosan tapasztaltuk, különbféle kellemetlen zavarok keletkeztek hazánkban némely közpénztárak körül; sajnos veszteségek érték egyik vagy másik egyház, vagy e. megye, kerület, iskola pénztárát, még pedig fájdalom néha a pénzkezelők hanyagsága, rendellensége, vagy legalább a kellő pontosság hiánya miatt. Igy ez egyházmegye sincs mindeddig tisztában a felöl, hogy azon pénzek, melyeket ezelőtt több évvel elholt boldog emlékű esperese az e. megyei, illetőleg kerületi pénztárba leendő átszolgáltatás végett az egyes lelkészek, tanítók, egyházak, s egyházmegyei pénztárnoktól felvett, — a kellő helyekre beszolgáltatták-e? Efféle zavarok megelőzése végett Pap Gábor indítványára határozatba ment, hogy ezentúl az elnökség csak a képviseleti gyűlésnek, vagy legalább a kormánylestületnek beleegyezésével eszközölhet az egyházmegyében gyűjtést, s mindennemű gyűjtés után legyen köteles az elnökség a legelső képviseleti gyűlésen az adakozóknak névjegyzékét az adományokkal együtt felolvasni, s kimutatni azt, hogy az adományok illető helyökre beszolgáltattak. Szent az áldozóknak minden fillére, ha valami, ez bizonyosan megérdemli a pontos, lelkiismeretes kezelést. —y-TÁRCA. A Görgényi ref. egyházmegyéből a Ploesli templom és iskola számára begyült segélypénz, beadalott mit. Bodola Sámuel úrhoz e következő mennyiségben : A Körtvefái egyháztagok 1 frt 50 kr. V. Szentiváni egyháztagok 1 frt. Horváth Mihály ur 60 kr. Bód Sándor 20 kr. Simon Tamás 20 kr. S z e n t p é t e r r ő 1: Egy valaki 40 kr. Dájbukót Kristóf 10 kr. Egy mérnök 40 kr. Egy valaki 10 kr. Gazdatiszt 40 kr. Kádár Samu 10 kr. - Maros-Járából: Tegzi Mihály 10 kr. A ref. egyház 1 frt. Gyűlt gabonából 2 frt. Aszalós József 10 kr. Aszalós Sándor 10 kr. Gál János 10 kr. Többektől 10 kr. — S z.-R égenből: Gámán Károly ur 1 frt. Salánki Sámuel 1 frt. Molnár Róza 1 frt. Kerekes Sándor 15 kr. Verebei József 10 kr. Nánási András 10 kr. Tordai Ferenc 30 kr. Uri Sámuel 10 kr. Faragó Péter 20 kr. Keresztes Károly 30 kr. Benkő József 10 kr. Bencsik Mihály 10 kr. Biró György 14 kr. Nagy Lajos 10 kr. Koszta József 1 frt. Prágai Lajos 10 kr. Mácsek Ferenc 50 kr. Kazimir Tároni 1 frt. Hajdú Jána 5 kr. Márkus László 16 kr. Szarvas Péter 10 kr. Opris Károly 5 kr. Harmathi Imre 10 kr. Kopácsi Károly 1 frt. Iíézsmárki Károly 20 kr. Egy valaki 50 kr. Végh István 10 kr. — P ó k á b ó 1: Nyárádi Imre 40 kr. A közönség 1 frt. A ref egyház 1 frt 60 kr. — Mező-Újlakról: Ajtai Sándor 40 kr. Szakmári József 40 kr. Ajtai Ferenc 10 kr. Ajtai Károly 10 kr. Domahídi György 50 kr. M.-F ü I öp ös -röl: Gulya László 50 kr. Szász Samú 10 kr. Csuka Mátyás 20 kr. Pap György 10 kr. Kelemen András 6 kr. A ref. egyház 30 kr. — Sárom berkéről: Gr. Teleki Sámuel 10 frt. Az egyház tagjai 3 frt. 63% kr. Szengeli egyház 1 frt. — Tancsról: Gr. Teleki Miklósné 5 frt. Az egyháztagoktól 1 frt. A ref egyház 1 frt. — M.-Rég énből: Szigyártó Mihály 1 frt. Kozma Mózes 20 kr. Egy valaki 50 kr. Többen 1 frt 5 kr. M. K. 2 frt. Arkosiné 20 kr. Ref. pap 2 frt. — Magyaróról: Wagner György 1 frt. Fegyverneki Sándor 2 frt. Kis József 50 kr. A ref. egyház 5 frt. Albert János 1 frt. Bálint Mihály 10 kr. Egy valaki 40 kr. Pók a Kereszturról: Gámán Gyula 20 kr. Madarai Zsigmond 10 kr. Fodor Abel 10 kr. Az egyház pénztára 1 frt 44 kr. — Oroszfájáról: Szabó Ferenc 10 kr. Décsei János 30 kr. Molnár Samú 4 kr. Gyarmalhi Sándor 1 frt. Szörtsei Ádám 1 frt. Hosszú János 1 frt. Pápai Imre 50 kr. Veres Ferenc 4 kr. Molnár József 1 frt. Salamon Lázár 4 kr. Magyarosi József 18 kr. — N.-Ercséb ö 1: Sárkány Dániel 1 frt. Gönczi Mihály 40 kr. Barlha Pál 40 kr. Barátosi Pál 50 kr. Tamási József 40 kr. Zalányi Ferenc 20 kr. — B e r e c t e 1 k e r ő 11 frt. D. Széplakról 50 kr. — G e r n y e s z e g r ö 1: Szentkirályi János 1 frt. Janesó János 1 frt. Vajda Gyula 1 frt. Gergely József 1 frt. - M.P éterlakáról: 3 frt. — Összesen: 78 frt 45 kr. o. é-Gernyeszeg, jan. 22-én 1864. Szentkirályi János, görgényi egyházmegyei ref. esperes. TISZTELETTELJES KÉRELEM, a kecskeméti ág. hitv. egyház nevében. Jelentve volt már, hogy a sorshúzás, melyet templomunk építési költségeinek fedezésére mult év nov. 1-jére terveztünk a közbejött szárazság miatt f. év oct. 1-jére tétetett át. Ennek ismétlésével, alól nevezettnek tiszteletteljes kérelme abban áll, hogy azon t. egyének, kiket a kecs-