Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-03-06 / 10. szám

T Á R C A. SZÍVES KÉRELEM. Magyar egyházi irodalmunkban a vallásos és épüle­tes könyveknek hiánya mindinkább érezhetővé lesz s e tekintetben az aránytalanság feltűnő nemcsak akkor, ha mérvül a külföldi, különösen német irodalmat vesszük, hanem akkor is, ha saját irodalmunk egyébb ágaival tesszük az összehasonlítást. Tévedne pedig, ki azt hinné, hogy e jelenség oka a közönségnek ily olv asmányok iránti közönyössége, mert ha sikerült az egy Szikszai Györgynek a maga idejében fényes és jótékony ered­ményt vívni ki „lelki áldozataival'' ha még né­pünknél most is ugy szólván csak ez egy az ismert és be­vett vallásos olvasmány, úgy e hiba kútfeje nem a kö­zönségben keresendő. Az ,.áhítatosság órái" is egyidőben nagy hiány pótolását ígérték, de az ellenük kiadott le­tiltó parancs következtében oly csekély számban jelen­hettek meg, hogy belőlök egy-egy ép példány ma már a ritkaságok közé sorozható. — Más oldalról az is tagad­hatatlan, hogy mióta Szikszai élt, mióta Zschocke írt, az óta az idő jó tovafolyt, a korvíszonyok változtak, a tudo­mány halad t s vele a vallásos nézetek, a kedély és szel­leméletet illető eszmék is tisztultak, uj kérdések merültek fel az emberi életben, uj mozzanatok módositák az embe­riség kül- és belvilágát. — A prot. lap mult évi 14. számá­ban Lang Henrik „Stunden der Andacht" cimü mun­kájából hozott is ismertetésül egy cikket, melynek célja volt, fölhívni az olvasó közönség figyelmét e jeles műre. — Tiszta vallásossággal, de józan éles tekintettel és hasz­nos tanúsággal fogja ez föl az élet némely fontosabb sza­kait és viszonyait; egy iránt távol jár mind az üres pie­tismustól mind a fagyos rationalismustól, emberi viszo­nyokat fest az újkor társadalmi és közműveltségi szem­pontjából, de szavai élő hitből erednek s józan vallásossá­got hirdetnek, nyelve kellemes de egyszerű és tanúságos úgy, hogy a köznép ertelmesebbjei is sikerrel olvashat­ják. — Nevezett cikk nem is téveszté el hatását, mert megjelenése után több rendbeli tudakozódások lőnek intézve e lapok szerkesztőjéhez az iránt, váljon e mü magyar fordítását lehet-e várni. — Akkor még csak a német eredetire utalhattam a t. tudakozókat; most azon­ban miután tudtomra esett, hogy két ifjú lelkész jelölt annak magyarra fordításán dolgozik, örömmel teszem ezt közhírré, azon kérelemmel, hogy a t. olvasó közönség kö­zül azok, kik e müvet magyar fordításban bírni óhajtanák, szíveskedjenek azt velem alkalmilag tudatni, hogy így egyelőre némileg tájékozhatván magát, e mü leendő ki­adója szívesebben s biztosb reménnyel vállalkozhassék annak nyomatására. — Ismert körülményeink közt leg­alább ennyi szükséges, hogy e jeles mü napvilágot lát­hasson. S z e r k. GrTÁSZHIR. TURKEVE, febr. 21. 1864. A közügy hü bajno­kainak száma ismét egygyel kevesebb ! Nsgos Kenész Mihály úr, cs. k. Ferenc-József rend lovagja; ifjú ko­rában Turkeve városi főjegyző s hites ügyvéd; később a Jász-Kún kerületek számvevője, s 1847-ben országgyű­lési követe, majd Jász-Kún törvényszéki elnök; s több éven által a heves-nagy-kún egyházmegye tanácsbirája és segéd-gondnoka; s minden hivatalában a legfáradhat­lanabb jelesek egyike febr. 10-én délben négy évi hosszas sínlődése után agyszélhüdésben meghalt. Elhunytát ke­sergik : egy fia, tek. Kenéz Elek úr, nagy-kún kerületi kapitány ; — továbbá; leányai: Konstánczia, Vla­dár Ferenc cs. k. nyugalmazott huszár őrnagy nője; — Borbála, tek. Gyárfás István kis-kún kerületi táblabíró úr hitvese; — Sarolta, férjével túrkevei földbirtokos Hajdú János úrral; — és számos unokái; rokoni, s jó ba­ráti. — Tetemei febr. 13-án díszes érckoporsóba tétetve, fáklyás menettel kisértettek s helyeztettek a turkevei ref temetőkertben épült családi sirboltba. Szónokoltak felette a templomban nt. Könyves Tóth Mihály, heves-nagy-kún egyházmegyei esperest s karcagi lelkész, remekül művé­szileg. Beszédének főtárgya volt; A halál az élet bírálata; s különösen egyes helyei mélyen meginditák a jelen volt díszes közönséget; — azután nt. Végh Sán­dor, turkevei lelkész s egyházmegyei tanácsbiró, olvasott szépen kidolgozott emlékbeszédet a bölcs emberről, jól találólag alkalmazván azt a boldogultra. A sírbolt pitvarában érzékeny imát mondott t. Harsányi Sándor segéd lelkész úr. Temetését jelenlétökkel díszesiték a Nagy-Kún kerület és Nagy-Kún városok tisztviselői szá­mosan ; s a valóban igen díszes gyászünnepélyt nagyon emelte a kisújszállási és turkevei ref tanítók énekkará­nak öszhangzatos éneklése. Béke a kiszenvedett jeles férfiú hamvaira! HÁLALEVÉL mgos özv. Ragályi Kár oly né szül. Kubinyi Honoráta úrhölgyhez. SAJÓ-KAZA, febr. 23. 1864. Az Istennek „legyen" szava jut eszembe, ha visszagondolok a mult vasárnapra, melyen méltóságod S. Kazához tartozó j á k f a 1 v i ev. leányegyházunkat síri dermedtségéből egyetlen szavával egy szebb jövőre s uj életre támasztotta fel. — Méltósá­god kegyei volt a nevezett egyháznak egy templom­telket s azon építendő templomhoz húszezer tég­lát s mindennemű oly mérvbeni segélyezést felajánlani, melyhez képest az egyháznak a közel kilátásba helyzeti építkezésnél alig maradna az épitŐk fizetésénél egyéb fe­dezni valója. — A mult vasárnap tehát egy templomot adott nekünk; a mult vasárnapon az áldozatkészség nagy szelleme ülte istenitiszteletét. Ez a legnagyobb is­tentisztelet. N

Next

/
Oldalképek
Tartalom