Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-03-06 / 10. szám

hisszük, hogy Nógrád értelmes és józan papjai ezután is oly ügyesen és szerencsésenkormányozandják egyházunk hajóját, miszerint az, e szirtek és hullámoknak közepette is, elkerüli a hajótörés veszedelmét. De miután e viták következtében egyházunk egy része szenved, s a lázas rázkodtatás kisebb nagyobb mértékben az egész egyház testén érezhető : e dolog komoly és higgadt megfontolására mindnyájan szólittatunk fel; s igy én — ha megengedik — erre nézve is elmondom röviden véleményemet. Nyelv és nemzetiség! Mindenkornak megvannak a maga sajátságos eszméi, melyekért az emberek hevülnek, lelkesednek; s melyek varázsvesszőként még a szanv- és érdektelenebb lel keket is mozgásba hozzák. Igy van az a jelenkorban a nyelv és nemzetiség eszméjével is. Ezen eszme annál inkább képes az embert felvillanyozni, mennél bizonyosb az, hogy az anyanyelv mindenikünknek kedves, mert kényelmes, mert azt rendesen legjobban tudjuk, s az ember oly nyelvet gyűlöl, melyet nem tud. De ha azt mondjuk, hogy nemzetnek nem lehetnek szentebb ügyei, mint nyelv és nemzetiség, hogy az csak akkor lehet nagy és hatalmas, ha bizonyos nyelvhez ragaszkodik; hogy a nyelv a polgári jólétnek, boldogságnak alphája és ómegája; s a nyelv melletti rajongás a polgárisodás sibolethje: akkor kétségkívül a dolgot túlbecsüljük. Én legalább azt hiszem, hogy a jövő e tekintetben higgadtabban fog Ítélni. ,,Opinionum commenta delebit dies I1

"' Lehetetlen ugyanis észre nem venni, hogy haladásunk e tekintetben is nagyszerű változásokat — a nemzetek és nyelvek vegyületét, egybeolvadását készíti elő; s nagyon helyesen itél Eötvös a „Gondolatokban" azt mondván : „Minden eredetiségnek első feltétele az elszigeteltség, s a hol az megszűnt, lassanként megszűnik az egyéni jellem is. — Ezért tartoznak azon találmányok, melyeknek a közlekedések jelen könynyüségét köszönik, a világtörténet legnagyobb eseményei közé. Általok az emberinem egysége költői álomból valószínűséggé lett, s valamint egykor mind, mi ezen egységet feltételezé, méltán utópiának mondatott: ugy most ugyanezen nevet adhatjuk oly törekyéseknek, mik a népek állandó elkti-1 önözésére és antagonismusára épitvék!" — Igen az ido legjobb engesztelő, s bölcs az, ki idejét érti, vele halad, s be nem várja mig őt — a roskadozó eszmék mellett buzgólkodót — az idő eszméivel együtt eltemeti. Ha Anglia ős lakosai, az anglo-szászok, vallisiak, skótok stb. szigeteik meghóditóival a normannokkal, nyelv és nemzetiség miatt xígy vitatkoznak és veszekesznek vala, mint mi, eddig egymást kétségkívül ki is pusztították volna! De ezen gyakorlati nemzetek már okosabbak valának, s a helyett, hogy veszekedtek volna, üdvös és szabad intézmények után törekedtek, s ily törekvés mellett első és legnagyobb nemzetté váltak e földön! Üdvös és szabad intézmények! Ez a fő dolog, azután törekedjünk, s egy magyar diplomatikai nyelv mellett oly boldogok leszünk, mint ők, vagy mint az amerikai államok különféle nemzetekből álló lakosai, az angol nyelv mellett! De olvastam valahol, hogy ,,a história mindennek jó lehet, csak példának nem, s nem követi senki tanácsait." S így mi nyelv felett valószinüleg ezután is fogunk vitatkozni. Miért is, ha már vitatkoznunk kell, kérjük az Istent, miszerint vitatkozásaink színhelyévé n e je 1 ö 1 j e ki épen szegény egyházunkat; ne hogy mi gyarló emberek, azt, a mi szent és örök, ily korszellem bálványozta eszméknek alárendeljük s feláldozzuk! — Hiszen az egyházra mint olyanra, az istentiszteletre s egyházi szertartásinkra, nyelv nem erőszakoltatott soha; minden nemzet a maga nyelvén imádja s imádhatja Istenét. A pátenst illetőleg pessimistáink állítása szerint „egyházunk oly szomorú helyzetbe jött, hogy magamagán többé nem segithet, magát többé nem rendezheti, s igy szükséges, hogy azt az állam rendezze s bele uj életet öntsön, szükséges a pátens !" — Hiába, úr nélkül nem lehet az ember, s ha szabadon bocsáttatik, vagy ha szabadságát véren szerzi is meg, új urat keres magának! — En részemről ismét Eötvössel tartok s azt mondom: „Ki magát Isten szolgájának ismeri, nem keres földi urat!"— Szerintem az egyházra nézve csak oly átalakulás lehet üdvös, mely magából az egyházból jő, s az egyházi élet fejlődésének érett gyümölcse. Kétséget nem szenved ugyanis, hogy bár mily cél-