Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1864-02-21 / 8. szám
TÁRCA. MISSIÓI LEVELEK DR. BALLAGI MÓRHOZ. LXII. Legközelebbi Foksányból kelt levelemet betegen iítam, s azután még két hétig ágyban feküdtem. Az én jó Istenem, oly sok mindennemű lelki és testi szenvedések, hányattatások által próbál engemet. Engedi hogy legnagyobb kisértetek és nyomorúságba jussak, s midőn már-már elnyel az örvény, akkor fog körül; s mutatja meg erőtlen szolgáján dicső hatalmát. Csak egy sokat szenvedett s szenvedéseit békén viselő látja éltében mindenütt a gondviselés kezét, s érzi a hit nyugtatását. Én nem szünök meg egész lelkemmel Istenhez fogódzva neki örök hálaadást mondani. 0 engemet annyi hányatás közt is mindig megtartott és segélt, hitem erösité, reménységemet állandósitá, és annyiszor könyeim folyása, lelkem borúi után szelid szivárványként küldé hozzám kegyelmének fénylő sugarát. Oh te szent fény, mely éltemet megdicsőíted maradj velem, ne hagyj el hitem istenem! A missio jelenlegi központja Ploest lévén, mig én innen távol utazgattam, nagy szükség és nyomorúsággal de hála Istennek sikerrel hirdetvén és terjesztvén Isten országát: eljött az ellenség és vete konkolyt a gabona közé, máskép a ploesti franciscanus barát, lelkészi administrator nevével híveim s a róm. kath. magyarság között egy Észrevételek, cimü rop- vagy inkább gúnyiratot terjesztetett el, mely az egész prot. egyházat és engemet rutul megleckéz, ámító s több más ily ciininel illet, s minden szentet a mit a prot. egyház az evangyéliom örök elveinél fogva hiszen és vall, lábbal tapod. Régen nem olvastam ily gyalázatos iratot, melynek mint olyannak a magyar törvényekértelmében megjelenni nem lett volna szabad. Azonban ez is jó, a vallás terén ugylátszik szabad sajtó kezd lenni, s az igazságnak nem kell egyéb mint szabad futás, majd vív az magának diadalkoszorut. — A kérdéses röpirat célja volt engemet népszerűtlenné tenni, s az evangyéliomi prot. vallást mint egy istentelen eretnekséget mutatni fel, melytől minden, ki egyenest a pokol fenekére nem akar jutni óvakodjék. A cél azonban nein éretett el; magok a római katholikusok Ítélik meg e gyalázó iratot s igy mig a hatás oda: nekem alkalom szolgáltattatott egy védirat szerkesztésére, milyet más különben nein teheték anélkül, hogy a vallásbcli türelmetlenség vádját magainra ne vonjam. Az ellenem kiadott röpirat mint valamely forradalmi proelamatio minden ponton a hol én megfordulek s működöm, egyszerre, jelent meg. Mindenünnen tudósítást vettem híveimtől, hogy a kérdéses iraton kivül, még hogy jobban célt érjenek, a szerzetes atyafiak házról-házra járnak, engemet antikrisztusnak s istentelen eretneknek mondanak, s szorosan kérik és intik a híveket ne hogy az én prédikálásomat hallgassák s az én csábító édes de veszélyes beszédeim által meglántoritva leiköket az örök tűz veszedelmének kitegyék. Ezek igy állván, a mellett hogy híveim sürgőivé kértek hogy Írásban is feleljek, én magam is láttam, hogy magamat és az Isten országa ügyét védnem kötelesség. A védirat ezen cimmel ,,az evangyéliomi protestáns egyház rövid védelme nemsokára köz kézen fog forogni. De lesimult a hab, sajkánk meg nem törött; lobogónk, messze vidékre int reménykedés mosolyával, a hideg pusztáról enyhes vidékre siető vágy szent hitével. A hab hideg volt, a vihar oly kietlenitö, de semmit nem ártott, sőt az is használt nekünk, az Isten a mi reménységünk. Bánat és öröm egymást felváltó társa életünknek. Bánat helyett most reám is öröm várt, annyi fáradság s búgond árán nyert öröme a ploesti iskota-imaház ünnepé-Íves megnyitásának karácson első napján. Milyen az isteni segedelem ! Mióta e szegény ügyben élek és fáradozom — egy évet sem hagy lefolyni áldás nélkül. Első évben a szászkuti templomot épitém s szentelem fel; másodikban a mult karácson első napján a pitestit, a harmadikban a ploesti iskolát s ideiglenes imaházat. A mostani ünnepély is hasonló volt a többihez, egyszerű de szívreható, már csak azért is, mivel mig a többi helyeken volt hova építeni, itt a helyet is drága pénzen kellett szereznem, s még három évvel előbb itt nem volt más mint szegénység, elhagyatottság, pusztuló romja a kibujdosottak vallás- és haza.zeretetének. Most a romokból egy szép épület áll fenn, habár évek s évtizedek kellenek mig oda jutunk, hogy ezen épületben az isteni kegyelem állandó örök szállást foglalhasson. De nem terhelem tovább a szíves olvasót. A ploesti ünnepélyről t. Koos társam írván, én e kötelességtől fel vagyok mentve, s mindössze annyit kell megemlítenem, hogy ö volt az ünnepély egyik disze, szószólója, ki lelkesen örült és prédikált, buzdítván kitartásra a híveket nemcsak az ünnepély napján, de én gyengélkedő lévén másnap is, mely szívességet mi gyakorolni szoktuk egymás iránt mint egyetértő, megpróbált egymást szóval, tettel, segítőtársak és barátok. Hála Istennek az áldásért. S midőn a ploesti egyszerű ünnepélyről nincs több mit mondanom : útunk tovább viszen, Isten tovább segélj! Ploeströl ünnep harmadnapján Bukarestbe mentünk. Itt vettem a Record angol egyházi lap szerkesztőjének szép levelét hét font sterling melléklettel. Az angol-pártfogásról más alkalommal. Bukarestből Kalarás felé vitt útunk az oly igaz lelkesedésü Mester Eduárdhoz, a pusztaság földén is gondosan nevelt leányának esketésére, lakadalmára. A téli idő minden kellemetlenségei dacára, midőn hely 1 yel helylyel megálltunk, érzők s különösen én, ki meg szoktam az idő és körülmények fergetegei közt egyedül látni magamat ; érzém a barátságos utazás kellemeit. E sorokat inár Kalaráson irtom az uj év első reggelén. Az ifjú párra az év utolsó napján én mondtam az áldást. Az éjszaka 12 órakor Koos társam mondott hatályos beszédet, elbúcsúztatva az ó és fogadva az uj esztendőt, amazt mint bánatunk elvivöjét, ezt mint reményeinknek elhozóját. Az uj év reggelén én tartottam beszédet s rószesűlénk mindnyájan az úri szent vacsorában. Könyek közt ki-