Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-02-21 / 8. szám

Midőn ezeken végig tekintünk, nem lehet hálát nem rebegnünk istennek kegyelmeért; nem lehet reménnyel el nem telnünk, s szilárd hittel, bizalommal nem lennünk, hogy a jó Isten a jó ügyet soha sem hagyja el; hogy a mi még hiányzik a szászvárosi ref. gymnasiumnak a rajztanitóság megalapításához, a könyvtár, a természettani készülékek (physicus apparatus) terményösmei gyűjtemények beszerzéséhöz, gyarapításához és azután a bölcsészeti tanfolyam megnyitásához, azt is az Isten jó kedvében, annak idejében, ki fogja parancsolni. De ha másfelöl elgondoljuk, mi az emberélete; ha megfontoljuk, hogy az csak 50 — 70 legfölebb 80 esztendő; ha körültekintve kérdezzük az iskoláknak s különösen a szászvárosi gymnasiumnak ez oszlopa majd kidőlvén, kicsoda fog nyomdokába lépni; lehellen el nem szomorodnunk; s csak azon erős bizalom istenhöz, az iskolák szent ügyéhöz, nemzetünk, vallásunk fiainak, a hunyadmegyei magyarság többségének jóravalóságához emel föl, hogy az Isten jóvolta, s a többi tényezők, a kövekből és fákból is teremteni fognak minden időnek, s minden helynek oszlopembereket; s mikor a szükség, a vész legnagyobb lesz, - Isten akkor leend legközelebb. KÖNYVISMERTETÉS Kedves barátom ! Lapodnak folyó évi 1 — 5 számaiban Tiszta Esztanomnak birálatos ismertetése jelent meg Molnár Aladártól, melyre nekem ugy a tudomány érdekében, mint a magaméban is néhány észrevételt kell tennem, barátságodtól s méltányosságodtól reménylvén és kérvén azoknak fölvétetését. Ismertetőm bevallván mindenek előtt müvemnek kor- s helyszerüségét, irányának és tartalmának fölmutatásához fog. E közben bizonyságot tesz arról, hogy bár egészben a Hegel Frigyes által megkezdett bölcsészeti iránynak vagyok hive, még sem tapadtam a nagy mester kezdeményéhez, hanem részint élénk figyelemmel kisértem ez irány tovább haladását, s dolgozatomban alaposan fölhasználtam az e téren legujjabb és legkitűnőbb müveket, p. o. Rosenkranz eszmetanát és Trendelenburg oly kitűnő, mély és éles vizsgálódásait, — részint önálló gondolkodással tudatosan dolgoztam föl és több részletekben tovább képeztem magát a tárgyat. „Ugy hogy — folytatja tovább — a kezünk alatti munkában az álláspont közössége mellett is jelentékeny eltéréseket tapasztalunk Hegel logikájától, söt több részletekben a leginkákb szem előtt tartott Rosenkranz s Trendelenburgtól is.u Ezen, rám nézve igenis kedvező előadásból nyilván azt kell következtetni, hogy álláspontom nemcsak Hegelével és Rosenkranzéval, hanem Trendelenburgéval is közös, a mi pedig lehetlenség, mint ezt mindazok tudják, kik Trendelenburgot és álláspontját csak legtávolabbról is ismerik. Ép ezért előszómban én csak Erdmannt és Rosenkranzot emlitém Hegel követőiként, elválasztván tölök Trendelenburgot, mint ki annak nemcsak nem hive, de sőt határozott antagonistája, és pedig a legfegyverzettebb, a legerősebb antagonistája. Épen mint ilyen igényelt szem előtt tartást. Végezve az irt módon müvem irányának megjelölését, átmegy tartalmának fölmutatására, mindjárt kezdetben igy szólván: „Mindkét füzetben „Tiszta Észtan" közös cim alatt tárgyalja a tiszta, egyetemes észszerüséget, minden határozmányainak (kategoriak) teljességében, de az észszerüséget, minden specificus (akár természeti, akár szellemi) létezésétől eltekintve, egészen elvont általánosságaiban gondolva. Ez az eszme" Ez előadásra meg kell jegyeznem, hogy én nem az észszerüséget tárgyaltam, hanem igenis az eszmét, mely szerintem épen nem egy az ismertetőm által körülirt észszerüséggel — mit, mellesleg mondva, azon körülírásban képtelenségnek tartok — miután észszerüségen nem magát az eszmét, a tárgyilag és létező észt, hanem csak valaminek azzal egyezetét, annak megfelelő voltát kell érteni. Befejezvén a munka tartalmának felmutatását igy szól: Lapunk terjedelmét tekintve nem ereszkedhetünk ki a részletek tüzetes méltatására, s csupán egy pár megjegyzésre kéli szorítkoznunk. Nevezetesen:" „1. Az ismerettan 2-dik részében a lényegnél, a különbözőség határozmányait vizsgálja, u. m. a különféleséget, ellenkezést, ellentétet és ellenmondást. Mondanom sem kell, hogy mindezek voltaképen csak a különbözőségnek egy finomabb, s még eddig — tudtomra — a németek állal is észre nem vett árnyéklatát emeli ki, t. i. a különféleség és ellentét közt az ellenkezést. A különféleség nem lényeges, hanem csak külső különbség, p. o. a fehér és fekete is különbözik egymástól, de nem lényegében, !lehet hogy e mellett mindenik egy azon nemű, faju. stb. A világositás céljából használt im e példa nem enyim, hanem ismertetőmé, enyim nem is lehetne, miután én ugy tudom, hogy a fehér lényegében különbözik a feketétől, levén azok nemcsak ellenkezők, hanem egyenesen ellentettek, s ennélfogva egymásra félreismerhetlenül utalók. Hiszen ha fehérről hallunk, azonnal eszünkbejut annak ellentéte a fekete, mint annak egyenes tagadása, nem-je, eszünkbe jut szintúgy, mint az alantnál a fönt, az apánál a fiu stb. Azt, hogy a fehér és fekete közt csak külső különbség van, azzal akarja begyözni ismertető, hogy kiemeli azon lehetőséget, mely szerint a köztük létező különbségnek dacára is tartozhatnak egy nemhez és fajhoz. En ugy tudom, hogy ez azon esetre is lehető, ha a köztük létező különbség lényeges, söt ép ezen esetben nemcsak lehető, hanem egyenesen szükséges az. Ezért van, hogy alant és fönt egyiránt a magassági irányzatnak végletei, tehát abban egyek, s gondolnám apa és fia sem tartoznak más más fajhoz s nemhez. — De lássuk tovább ismertetőnek megjegyzését : „Ha pedig — igy folytatja — a lényeg lesz önmagában különböző, ugy, hogy a különböző oldalok egymást kizárják, de a nélkül, hogy egymásra utalnának — ellenkezés, p. o. a különböző fajok mindegyike kizárja a másikat s igy ellenkeznek, de nem ellentétei egymásnak. Az ellen-