Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-02-21 / 8. szám

Miután a 18-ik századnak érintett átmeneti theologiája a rationalismus alapján és irányában tovább fejlődött,a tudományos kutatásnak a szabad gondolkodás és egyházi tekintély közötti mérges tusával s bekövetkezett szakadással párhuzamban kellett állani és haladni. A merev orthodoxia és türelmetlen, sőt lelket bilincselő egyházi kormány a vallásos mozgalom szélsőségét természetesen előidézte. Mint az orthodoxia az egyházban, éppen ugy a szabad philosophiai kritika a keresztyén vallást tárgyazó vizsgálódásaiban, minden határt átlépve, a levégső túlságba ment, s az időtől megszentelt, az egyház szabályainak nimbusával környezett bibliai vagy traditionalis hitcikkek, sőt az emberi szellem legmagasabb, legfelségesebb igazságai és postulatumi irányában is egy felsőbb, döntő tekintélyt állított fel, t. i. ilyennek az emberi kebelben lévő égi szikra, a józanokosság teljes, feltétlen, sőt egyedüli uralmát ismerte el, s féktelen szabadságában annyira vetemedett, hogy az Istent az emberrel identificálja, a lelket a test organismusa kifolyásának, vagy harmóniájának mondja, mindkettő létezését azért világosan tagadja, s igy leplezetlen atheismust és materialismust tanit és hirdet. Az észnek bűne e ez, vagy sülyedéae a tudománynak ? a kegyes olvasó kérdhetné. Bármely természetes és joggal feltehető s nagy érdekkel biró kérdés is ez, de annak vitatásába én, kitűzött célomhoz képpest, nem bocsátkozhatom, miután e történelmi rajzban mint egyszerű reporter csupán az adatok és tények elösorolására szorítkozom. Ennél fogva a t. c. olvasóra bízom, hogy tetszése szerint szánja vagy kárhoztassa \ azon erejébe tul bizakodó, vakmerő bölcset, ki kutatásait az istenség lényegére, természetére is kiterjesztve, e részben keresi az igazságot, s józanokossága világánál még sem látja ama legfőbb örök Lényt, kitől azt nyerte, s midőn szelleme ölet a megmérhetetlen távoli üregbe emeli, hol „az egek hirdetik az erós Istennek dicsőségét és az ö kezeinek munkáját" e szédítő magasságban inkább gyarló emberi kételyekbe merül, sőt megtagadja a Teremtöt, mintsem imádja azt, és felséges müvét csudálja a latin költővel: Candidus insvetum miratur limen Olympi Sub pedibusque videt nubes et sidera Daphnis4

1

). Egi dicső fényben Daphnis bámulva tekint szét; Csillagos ég s nagy mindenség ott lába alatt áll. Mindamellett ugy hiszem a fenforgó ügyben s kérdésre nézve maga helyén lesz, s a t. c. olvasónak némi philosophiai tájékozásául szolgálhat, ha az ujabb időből egy ide tartozó érdekes és tanúságos példát idézek. A mint tudva van Fichte az ismert német bölc s, a mult század végén jenai egyetemi tanár, ott az „Ichs Nicht Ich" körüli fellengö speculatioival és idealismusával, jelesen pedig a világot igazgató isteni gondviselés vég okáról kiadott értekezésével az atheismus vádját magára húzta, s azért kereset alá is vonatott, melynek következtében, hivatalát elvesztette s Jenából távozni kénytelen volt, mire állítólag 41

) Virgilius Bucol. Ecl. V. 55, 56. Sz. F. Göthe is befolyt volna. Berlinben telepedvén-le, bár Schlegel Fridrik, Schleiermacher, ugy több barátai társaságában csendesen és tudományos foglalkozásokban töltötte idejét, de ott léte a zelotáknak még is alkalmatlan volt, rendőri felügyelet alalt állott, miért Beime kabinéti titkár, ki öt becsülte, ügyét, hogy a további üldözéstől öt megóvja, III. Fridrik-Wilhelm király elé terjesztette. A nemes indulata király azt rendelte, hogy mivel Fichte magát mint békés polgár ugy viseli, semmi veszélyes szövetkezésbe nem bocsátkozik, maradjon tovább is hábori r tatlanul Poroszországban, s ha mint vádolják, a jó Istennel valami ellenségeskedésben volna, a jó Istenre kell bizni, hogy vele az iránt végezzen.4

2

) S Fichte nemcsak Berlinben maradott, de azl810-b. ott felállított egyetem tanárává is neveztetett. Már az előtt 1808-ban tartá a franciáktól megszállott fővárosban, hazafi lelkesedésből folyó, mint szintén lelkesítő, ma is olvasást érdemlő beszédeit, — ,,Reden an die deutsche Nation," mik későbben a szabadsági háború idejében is a német nemzetre azt a francia járom lerázásara buzdító varázserővel birtak. A gondolkodó észnek, vagy józanokosságnak, hogy úgy mondjam, a theologia körébe korlátlan szabadsággal betolakodásából következett azon törekvés, a keresztyén vallást és annak hitágazatait a philosophiával kapcsolatba tenni, sőt öszhangzásba hozni. Azt régebben már Kant megkísértette,4

3

) az ujabb időből legyen elég idézni He-42

) Ez adatokat közlöm az augsb. ,,Allgemeine Zeitung" 1862-ik évi folyama május 15-iki számához tartozó melléklet — Beilage-után, egy Fichte életét és működését illető értekezésből. Ugyan ott állanak az alább kővetkező, és L a v a t e r-töl az atheismusi per alatt Fichtehez irt, s az Isten léteiében kételkedő bölcset az ő szellemét teremtő, örök Fővalóságra, mint képmás s á r a utasító, az isteni és emberi szellemet ugy szóllva, szembeállító oly szép, mint jellemző versek is : „Unerreichbarer Denker! Dein Dasein beweist mir das Dasein Eines ewigeu Gottes, Dem hohe Geister entstrahlen; Könntest Du je zweifeín, ich stellte Dich vor Dich selbst nur, Zeigte in Dir selbst den Strahl des ewigen Geistes." S mily felségesen irja Schiller Don Carlosban : Ihn, Den Künstler wird rnan nicht gewahr, bescheiden Verhüllt Er sich in ewige Gesetze! Die sieht der Freygeist, doch nicht Ihn. Wozu Ein Gott ? sagt er. Die Welt ist sich genug! Und keines Christen Andacht hat Ihn mehr Als dieses Freigeists Lásterzunge gepriesen. Sz. F. 43

) Kant theoriája szerint abban, mi az idvességet illeti, az ember csupán az erkölcsi hitre van kötelezve, a történelmi hitre nézve e kötelezettség fen nem áll. Ez utolsó azon felfogáson alapul, miszerint volt hajdan egy ember, ki maga szent élete és érdemei által valamint magáért, ugy az emberi nemért is eleget tett, mely állítás azonban a józanokossággal össze nem fér. Az eriölcsi hit szerint ellenben általános emberi kötelesség az erkölcsi tő-