Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1864 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1864-02-21 / 8. szám

Ha a keresztyén, különösen a prot. egyház fegyelmi szabályait megakarjuk alkotni, a kiindulási pont szent könyvünk ide vonatkozó tanitmányaiban keresendő. Jézusnak főcélja s földi életének egyedüli feladata volt az embernek, mint Isten képére alkotott okos lénynek istenhezi közelítése, vagy az erkölcsi tökély lehető magasságára emelése. Ezért mondá: Legyetek tökéletesek stb. mely mondat tág-isabb körbeni kiterjesztése ama mondatnak: Legyetek szentek stb. Azonban Jézus mint az emberiség részese, igen is belátta, hogy a szentség és erkölcsi tökély megközelítésében a testiség s más nemii kisértetek által, az ember, még a legjobb is, nemcsak gátoltatik, hanem azoknak rohamai alatt sokszor megtántorodik s elesik: ennélfogva látható egyházából, habár az szentek, vagy hivők egyesületeül rendeltetett is, a hibázok és bűnösök ki nem maradhatnak. Innen már ő maga bizonyos fegyelmi szabályokat adott szorosabb követőinek, mikhez magukat tartandók hibázó és bűnös embertársaik irányában Máté 16, 17, 19, 18, 18. Jan. 20, 23. Ezen fegyelmi szabályokból világosan kitűnik, hogy azoknak fő, s egyedüli céljok a bűnösök jobbítása, s jó útra térítése. Ide tartozik Máté 18, 21. 22. Luk. 17, 3. 4. És csak a végképen megátalkodott s jobbithatlanra mondá azon kemény Ítéletet, melyet olvasunk Máté 18, 17. Ha a gyülekezetnek sem fogadja szavát, legyen előtted olyan, mint a fukar és pogány. Az apostolok tanítójuk nagy célját, t. i. hivei tökéletesítését, s lelki országának erkölcsi alapra fektetését igen is felfogták. A honnan leveleikben a hiveket szenteknek nevezik. Felfogták azt is, hogy az egyházi fegyelem célja a jobbítás; de a megáltalkodottak iránt Jézusnál még keményebben fejezik ki magukat, mint Pál apostol, ki Himeneust és Alexandert a sátánnak adta 1. Kor. 5, 5. 1 Tim. 1, 20. Minél hátrább maradt az apostoli korszak, annál inkább zavarodott az élet és igazság kútfeje. A számban, és külfényben nevekedett egyház sülyedt a tudományban és erkölcsökben. Különösen midőn nagy Constantin császár alatt, és után, a pogányság romáin a keresztyén egyház államegyházzá emelkedett, a Jézus egyszerű tudománya, s annak emberi bölcsészeten felülemelkedett igazságai pogány bölcsészettel vegyítve, számtalan eretnek felekezetek előállására adtak okot: ugy másrészről a keresztyén erkölcstisztaság és fennség, polgári becsületesség s világi erény (Augustinus fényes bűnei) csillámába sülyedt; mi természetesebb, minthogy az egyház ily állásában alább szállott az egyházi fegyelem szigora is; mert magok a tanitók, kiknek azt fenn tartani kellett vala, nevezetes tévelygésekbe s bűnökbe estek. Mint erről panaszkodnak a második és harmadik században élt egyházi atyák nemcsak, hanem 3-dik században a Montanisták és Novatianusok nem találván elég tisztának az egyházat, s elég szigorúnak annak fegyelmi rendszerét, külön szakadtak. Nincs szándékunkban az egyházi fegyelem történelmét írni, s e lapok tudós olvasóit idézetekkel fárasztani, kik a nélkül is tudják, hogy a későbbi időkben mennél inkább nőtt a tudatlanság Krisztus egyházában, annál nagyobb tért nyert a tévelygés és erkölcstelenség s ha mi fegyelmet gyakorolt is az egyház az nem annyira a bűnt és erkölcstelenséget sújtotta, de igen azokat, kik mást hinni és tanítani mertek, mint a hierarchiává magát kinőtt egyház megengedte, vagy parancsolta. Igy ért hovatovább erősebb meggyőződéssé az eszme, hogy az egyház sülyedt állapotán csak annak fejében és tagjaiban történendő reformálása segíthet. Még a reformacio századában is, mely pedig már az ébredés korába esett, igy ír Erasmus az egyházi fegyelemről: Nemo non fatetur disciplinam Ecclesiasticam longe prolapsam esse a sinceritate evangelica, conscientias hominum variis tricis illaquatas Episc. Libr. 17. pag. 560. Tudva van, hogy a reformatióra alkalmat adott az indulgentiákkali visszaélés, vagy is a rom. cath. egyház fegyelmi rendszere, mely szerint a romai pápák nemcsak az egyházi fegyelem alá eső, s közbotrányt okozó, hanem a polgári büntetésre méltó nagyobbszerü vétségeket is pénzért megbocsátották. Ezért a reformatarok és cath. tudósok között a vetélkedés egyik legfőbb tárgyát képezte az egyházi hatalom köre, s a theologiának is egyik nevezetes cikkelye volt az egyházi hatalom, s ebből folyó fegyelemről szóló. Valamint a hitre tartozó minden tárgyakban a reformátorok a szent könyvet vették szabályul, s abból kívántak megcáfoltatni, vagy